Fesztiválteát is kínál a zeneutazáshoz a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

A zenének köszönhetően történelmi időutazáson vehetünk részt a július 8-16. között zajló Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A kétszeres időtartamúra bővült rendezvényen így is alig fér be a színvonalas kínálat – derült ki a hétfői sajtótájékoztatóján.

Arra kérik a közönséget, hogy „csendes figyeléssel, nyitott elmével és szívvel közeledjenek” – magyarázta a rendezvény idei, „Mint a szép híves patakra…”  42. Zsoltártól kölcsönzött mottóját Ferencz Angéla, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál menedzsere, aki a Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa szervezésében zajló rangos esemény idei programkínálatról Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester és Filip Ignác fuvolaművész, a rendezvény művészeti vezetője társaságában.

A hangulatos kerti eseményen megtudhattuk: a korábban négy napig tartó fesztivál ezúttal kilenc napig tart. A 37. Csíkszeredai Régizene Fesztivál alatt idén 14 helyszínen, 8 országból, 14 együttes és 5 egyéni előadó összesen 22 koncertjét hallgathatjuk meg ingyenesen. Ezen kívül lesz egy csíkszeredai utcazenélés, és egy reformációról szóló, dokumentumfilm-vetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetés is. A fesztivál menedzsere szerint a program egyben időutazás is a zene révén, és művelődéstörténeti kalauz is – tekintve a sokrétű jubileumi apropót, melyről izgalmas ismertetőt Filip Ignáctól kaptunk.

Mint ecsetelte: a fő hangsúlyt a program összeállításánál a reformáció emlékéve kapta. Olyan előadókat hívtak meg, amelyek mind magyar, mind európai vonatkozásban a korra jellemző dallamvilágot szólaltatják meg. Az idei meghívottak Magyarországról, Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Hollandiából érkeznek, de jelen lesznek az erdélyi régizenei mozgalom neves alakjai, és fiatal tehetségek egyaránt. A programok tervezésénél figyelmet szenteltek két további évfordulónak: 450 éve született Monteverdi, 250 éve hunyt el Telemann, az ő emlékük előtt is tisztelgek a meghívott előadók. A program kiemelt napot szentel Kájoni János halálának 330. évfordulójának, a július 9-i gyergyószárhegyi programsorozat keretében.

„A Régizene Fesztivál Csíkszereda kulturális életének ékköve” – fogalmazott Füleki Zoltán alpolgármester, aki a fesztivál társszervezője, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala képviseletében megköszönte a szervezőknek a rendezvény minőségét, és azt, hogy nagyon színessé teszik a programturizmus számára a kínálatot. „Gyakorlatilag az európai rendezvények kapuján kopogtat” a fesztivál – mondta az elöljáró,

A sajtótájékoztatón bemutatták az idén Ferencz S. Apor képzőművész által készített emlékplakettet. Meglepetésként pedig bemutatták és meg is kóstolhattuk azt a fesztivál résztvevői számára Festival Tisana névvel összeállított teát is, melyet szervezői felkérésre Macalik Ernő biológus készített gyógyfüvekből, amint az elhangzott: „titkos receptje nyomán”. Ferencz Angéla megfogalmazásában ezzel a jellegzetességgel is „a régi értékek nagykövete” kíván lenni a rendezvény. 

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál ötlete egy 1979-es Kájoni János munkásságára emlékező műsoron merült fel, majd 1980-ban tartották meg az első régizene fesztivált, amelynek kezdeményezői a Barozda és Kájoni együttes tagjai voltak. 1986-ban a kommunista hatóságok betiltották a rendezvényt, amely majd 1990-ben nyitotta meg újra kapuit a nagyközönség előtt.
A fesztiválon a középkori, reneszánsz és barokk muzsika legrangosabb európai és hazai előadóit hallhatja a közönség, ingyenes koncerteken. 2008-tól kezdődően, a fesztivál keretében megszervezett Régizenei Nyári Egyetemen neves előadóművészek és tanárok tartanak mesterkurzusokat, a fiatal és pályakezdő zenészek itt tanulhatnak a régi korok zenéjéről és a korhű, historikus előadásmódról.

A fellépőkről és az idei műsorról röviden:

Szombaton, július 8-án az ünnepélyes megnyitót követően két koncertet hallhat a közönség, amely a reformáció 500 éves évfordulója előtt tiszteleg.

A hazai CARMINA RENASCENTIA idei műsorának gerincét a Bogáti Fazakas Miklós, Szenczi Molnár Albert és Huszár Gál által fordított, eredetileg francia és német énekek alkotják. A korabeli protestáns muzsika ugyanis a német korálokból, a többnyire világi eredetű francia dallamokból, a magyar nyelvű népénekekből és a históriás énekirodalomból táplálkozott.

A csíkszeredai CODEX együttes genfi zsoltárokat szólaltat meg Claude Goudimel harmóniáival és Szenczi Molnár Albert szövegeivel. Az együttes meghívott énekese KISS NOÉMI, aki a Nyári Egyetemen ének mesterkurzust is oktat.

Idén is van kiemelt vendége a fesztiválnak, mégpedig a Franciaországból érkező LES MUSICIENS DE SAINT-JULIEN együttes. Műsorukat a 18. és 19. századi eredeti szövegek és gyűjtemények alapján állították össze az ír zene köré csoportosítva. Kuplék, altatók, vándordalok, természetet dicsérő himnuszok és táncdallamok mesélnek szerelemről, hűtlenségről, évszakokról, megszállásról és száműzetésről.

A Németországból érkező GRUNDMANN KVARTETT műsorában Bach zenei visszhangját mutatja be olyan művek révén, melyeken viszonylag könnyen érzékelhető a zeneszerző hatása.

A bolognai ENSEMBLE LES NATIONS együttes fő tevékenysége az énekhang és a hangszerek együtthangzása. A Monteverdi-évet egy különleges műsorral ünneplik, amelyben a korszakalkotó zeneszerző olyan egyházi és világi duettjei kapnak helyet, ahol a szoprán énekhang mellett a második énekhangot cink helyettesíti.

A fiatal csíkszeredai és magyarországi zenészekből álló CONCERTO SPIRALIS célja népszerűsíteni a minőségi barokk zenét Erdélyben.  A koncerttermek mellett gyakran fellépnek régi falusi templomokban is. A fesztiválra Samuel Scheidt korát idéző műsorral készülnek.

ERICH TÜRK idei műsora válogatást nyújt a korai barokk korszak észak-német korál-feldolgozásaiból, változatos technikai megoldásokat mutatva be.

A fesztivál ideje alatt itt tartózkodó barokk zenészekből évente összeverbuválódik a BAROKK FESZTIVÁLZENEKAR, mely az idén Brassóban is fellép, képviselve a Fesztivált. 17-18. századi muzsikákból válogattak idei műsorukhoz, hat protestáns német zeneszerző vallásos jellegű műveit sorakoztatva fel. Ulrike Titze koncertmester személye és a fellépő zenészek profizmusa a biztosítéka a magas színvonalú zenei eseménynek.

Újdonságként első ízben jelentkezik önálló produkcióval a FESZTIVÁLKÓRUS, mely a magyar és nyugat-európai protestáns liturgiában elhangzott, énekes párhuzamokat szólaltatja meg egy- és többszólamú műveken keresztül.

A felsorakoztatott együttesek mellett fellép idén is a hazai KÁJONI CONSORT, A LYCEUM CONSORT, A CARMINA RENASCENTIA, az állandó vendégnek számító magyarországi MUSICA HISTORICA, a magyar, holland és német zenészekből összeálló ENSEMBLE CANTILENE, valamint egyéni előadókként BÉRES MELINDA, FAZAKAS ÁDÁM SÁNDOR, GYÖRFI ERZSÉBET.

A zene mellett a táncnak is helyet adva, az idei műsort az 1987-ben Cremonában alapított LA ROSSIGNOL alkotói társaság színesíti. Céljuk a régi táncok és zenék népszerűsítése. Nagyon intenzív előadói gyakorlattal bírnak, repertoárjukat a korabeli forrásanyagok tanulmányozása alapján állították össze. Szinte minden kontinensen felléptek már, de a velencei karneválon és a 2004-es athéni olimpián is.

A Régizene Fesztivál szakmai fóruma a kerekasztal-beszélgetés, amely idén a fesztivál fő témáját dolgozza fel. Tulajdonképpen mi is a reformáció? Egyszeri villámcsapás, vagy egy állandó, forradalmi erjedés? – ez a címe, vitaindítója a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet dokumentumfilm-vetítés kísér. A beszélgetés meghívottja PÉTER ÉVA egyetemi előadótanár (Románia), MAGYARY FERENC publicista, újságíró (Magyarország) és CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN bölcsész (Magyarország), moderátora BOÉR KÁROLY rádiós műsorvezető.

További részletes ismertetőt, helyszínekkel és időpontokkal, a www.regizene.ro honlapon lehet találni.

Kapcsolódók

Kimaradt?