Átadták a Drámapálya díjait Marosvásárhelyen

Juraszek Zsuzsanna, Mozga Timea, Nagy László és Grabarics Gréta drámái bizonyultak a legjobbnak azon a drámapályázaton, amit a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Teatrológia tanszéke hirdetett meg hatodik alkalommal.

A beküldött pályamunkákat a tanszék négy tanárából álló zsűri – Albert Mária, Boros Kinga, Balási András és Ungvári Zrínyi Ildikó – bírálta el és hirdetett eredményt. A díjakat csütörtök délben adták át az egyetem előcsarnokában.A zsűri úgy döntött, hogy nem ad első díjat senkinek – magyarázta Ungvári Zrínyi Ildikó a díjátadó rendezvényen. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a beküldött munkák nem voltak jók, hiszen valamennyi jó volt, hanem, hogy a zsűri igényes és azt a döntést hozta, hogy egy-egy második és harmadik díjat ad, valamint két drámát dícséretben részesít.

A díjazottak közül ketten jelentek meg az eseményen, aminek részben az is a magyarázata, hogy három magyarországi pályázó és egy helyi nyert. A Jelenet/Dráma kategóriában Juraszek Zsuzsanna nyerte el a második díjat az Én és a többiek című drámai szövegével. A csobánkai diáklány a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium utolsó éves tanulója, aki elmondása szerint három évvel ezelőtt döntötte el, hogy színházzal fog foglalkozni. Ez az első drámája, amit írt és amivel nyert is. Témaválasztáskor a családja, a családi történetek, beszélgetések, emlékezések ihlették meg, mondta, miután átvette a díjat.A harmadik díjat a záhonyi Mozga Timea, az ELTE hallagtója, a Lilly című pályamunkájával nyerte el. Dicséretben részesült a dunaújvárosi Grabarics Gréta (ELTE) Erkölcsbörtön című pályaművével, valamint a nyárádkarácsonyi Nagy László, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte a tizedik osztályt és Lelkiállapot című művével – ahogy elmesélte –, utolsó pillanatban pályázott.

Nagy László hozzátette, éjjelente, mikor nem tud aludni, mély gondolatok foglalkoztatják, korábban is írt már drámai szövegeket, de ez volt az első, amellyel pályázatra is jelentkezett. A marosvásárhelyi diák már évek óta a színház vonzáskörében él, hiszen hatodik osztályosként került be először a Korpos András által színpadra állított Valahol Európában című előadásba, azóta pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház több produkciójában is fellépett, például az Alkésztiszben, Az ördög próbájában és A Pál utcai fiúkban.A pályatot kiíró egyetemnek nem titkolt célja, hogy ezek a fiatalok az egyetem vonzáskörében maradjanak, akár úgy, hogy ott folytassák tanulmányaikat, rendezői-, színi-, vagy teatrológia szakon, illetve valamelyik mesteri képzésen, akár úgy, hogy a továbbiakban meghirdetett pályázatokon is részt vegyenek – hangsúlyozta Ungvári Zrínyi Ildikó, aki azt is elmondta, hogy a díjazott szövegeket megmutatják az egyetem rendező szakos hallgatóinak, akik a színész- és teatrológia szakosokkal dolgoznak majd rajtuk, októberre egy workshopot is terveznek.

A díjátadón felolvasták Székely Csaba, Szabó Róbert Csaba, Láng Zsolt, Demény Péter, Kárpáti Péter, Pálffy Zsófi, Adorjáni Beáta gondolatait, Markó Orsolya, az egyetem mesteriző diákja pedig a saját, erre az eseményre írt szövegét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?