Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a dráMÁzat Debüt-díjas szövegét

Eredményt hirdettek a nagyváradi Szigligeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös rendezői pályázatában: Novák Eszter rendező, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, illetve Czvikker Katalin dramaturg, főigazgató döntése értelmében a dráMÁzat drámapályázat Debüt-díjas alkotását, Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a 2016/2017-es évadban.

A 2016 decemberében közzétett pályázati felhívásra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem öt alap-, illetve mesterképzéses rendezőhallgatója jelentkezett, név szerint Bélai Marcel, Deli Szófia, Abai-Szabó Tamás, Létmányi Attila, valamint Tasnádi-Sáhy Péter.„Nincs a pályázók között egy sem, akire ne lehetne jó szívvel rábízni a feladatot. Sok szempont között számomra az egyik legfontosabb volt a szintén pályakezdő szerző képviselete, azt az alanyi érdeklődést kerestem, ami nélkül kár valamibe belefogni” – nyilatkozta a pályázat értékeléséről Novák Eszter. A pályázati felhívás jelentkezői ingyenesen vesznek részt a 2018-as HolnapUtán Fesztivál workshopján és programjain.

A székelyudvarhelyi dráMA Kortárs Színházi Találkozón szeptember 18-án bemutatandó előadást a Szigligeti Társulat színművészeivel Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős mesterképzős hallgatója, de nem ismeretlen a nagyváradi közönség számára sem, hiszen a újságíróként és a Várad Kulturális Folyóirat szerkesztőjeként részt vett az Élő Várad Mozgalom és a Szigligeti Színház számos közös eseményének megszervezésében.

Az előadás a Szigligeti Színház 2017/2018-as évadának stúdiórepertoárjában is helyet kap, nagyváradi bemutatóját pedig 2017. szeptember 21-én, a magyar dráma napján tartják.

Kapcsolódók

Kimaradt?