Minden idők legtöbbet játszott francia vígjátékát adják elő Gyergyószentmiklóson

Június 19-én, hétfő este 7 órától a Figura Stúdió Színház nagytermében a kecskeméti Katona József Színház Marc Camoletti Boeing, Boeing című vígjátékát mutatja be, Cseke Péter rendezésében.

„Egy sikeres férfi mögött mindig ott áll egy nő. Vagy kettő. Vagy három. A Párizsban élő, sztárépítész Bernardnak például mindegyik a menyasszonya, ráadásul egyik szebb, mint a másik és természetesen nem tudnak egymásról, sőt szinte nem is járnak a földön egyazon időben! Aki egy ilyen életvitelt menedzselni tud, az meg is érdemli, hogy nagy kanállal merítsen a saját főztjéből! Hacsak nem kavar egyet rajta valaki, vagy bele nem csapódik egy boeing a levesbe. Az egy férjre jutó légiutas-kísérők száma tehát három, a statisztikát pedig egy szerencsétlen jóbarát rontja…” - olvasható a darab ismertetőjében.Marc Camoletti vígjátékán a közönség önfeledten szórakozhat, a darab a Guinnes Rekordok könyvében is megtalálható, mint a legtöbbet játszott francia vígjáték.

A vendégjáték Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont támogatásával valósul meg. Jegyek 10 lejért válthatók munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?