• 2017. december 14., csütörtök
    Szilárda
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -3°
      Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • -4°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • -4°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6332 LEI
    • 1 USD = 3.9185 LEI
    • 1 GBP = 5.2671 LEI
    • 100 HUF = 1.4746 LEI

Hajdu Szabolcs a Kálmán-napról: „ezen a nyelven akármilyen témához hozzá tudunk nyúlni”


-A A+



Az Ernelláék Farkaséknál után új színházi előadást mutatott be a Látókép Ensemble. A Kálmán-nap tartalmilag és formailag is az Ernelláék… folytatása, azt mutatja meg, hogy mi van a szerelem és a gyerekvállalás után. Nem sok jó, a darab szerint. A lakásszínházi előadásban ismét két válságba került pár életéből látunk egy időszeletet, a felvetett probléma ezúttal a szexualitás. Az előadásban az alapcsapat, azaz Török-Illyés Orsolya, Szabó Domokos, Hajdu Szabolcs és Gelányi Imre mellett Földeáki Nóra szerepel. A Kálmán-napot a 10. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón is bemutatták, a fesztiválon Hajdu Szabolcs rendezővel beszélgettünk a megtalált színházi és filmes nyelvről, a Látókép Ensemble-ről és Illyés Kinga híres marosvásárhelyi színésznő megfigyelési dossziéjából írt forgatókönyvről.

A Kálmán-nap temesvári előadása utáni közönségtalálkozón felmerült, hogy tárgyaltok egy kiadóval arról, hogy drámakötetben jelenjen meg a Tamara, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, mint a fiatal felnőttkort, a gyermekvállalást és a szexualitást érintő párkapcsolati problémák trilógiája. Eredetileg is trilógiában gondolkodtál?

Mindig csak a következő lépést látom előre, ami mindig abból a helyzetből jön, amiben éppen vagyok. Az, hogy milyen filmek jönnek, milyen előadások, nekem is mindig meglepetés. Természetesen mindig mindent elgondolok előre, de abban a pillanatban, amikor realizálódni kezd, elkezd idegesíteni, hogy ez koncepció, tehát valami mesterséges és spekulatív dolog, ezért az eredeti elképzelés a legtöbb esetben meg szokott változni. Sokkal jobban izgat a spontaneitás, hogy az élet természetes menete hívja elő belőlünk ezeket a történeteket.

Tehát amikor a Tamarát írtam, eszembe sem jutott, hogy tíz év múlva lesz egy Ernelláék Farkaséknál című előadás, amiből aztán film is lesz, ahogy az a Tamarával is történt. Ez utólag esett le nekem. Már régen megvolt a film is az Ernelláékból, amikor rájöttem, hogy a Tamarában ugyanúgy két pár van, ugyanúgy egy színházi előadás volt eredetileg, amiből később ugyanolyan tempóban filmet is csináltunk.A Kálmán-nap esetében folyamatosan ellen akartunk állni annak, hogy hasonlítson az Ernelláékra, mert nem akartam ismételni magam, de ezúttal éppen ez vált koncepcióvá, ami nem hagyta, hogy az előadás olyan legyen, amilyen szeretne. Elengedtem tehát a koncepciót, és hagytam, hogy a forma és a tartalom azt az alakzatot vegye fel, ami az adott helyzetben a legtermészetesebb. Nem feltétlenül ez volt a fejemben, amikor elkezdtük, mert soha nem szerettem magam se formai, se semmilyen szinten ismételni, de ez ilyen akart lenni. Ha a filmjeimet végiggondolom, gyakorlatilag homlokegyenest más mindegyik, és emiatt egyébként mindig zavart is keltenek. Aki a Tamarát szerette annak idején, azt a világot, azt az attitűdöt, amiből az a film létrejött, az teljesen értetlenül állt a Fehér tenyér előtt és félre is értették. Sokan azt gondolták, hogy azért csináltam meg ezt a filmet, mert Hollywoodba akarok menni. Egyébként ugyanazért készült el, mint a Tamara, ugyanúgy volt egy fontos eseménysor az életemben, amiről úgy gondoltam, hogy beszélni kell. Az ember egyszer csak elkezd megtelni egy vízióval, és ha az nem tud a megfelelő, szublimált formában kifejezésre jutni, akkor abból mindig baj van. Neurózis, betegségek, stb. … Elmesélni ezeket a történeteket számomra elemi igény.Mi alapján döntöd el, hogy színészként mikor veszel részt a saját életedből ihletődő projektekben?

Ezt is a helyzet dönti el. Doma (Szabó Domokos, szerk. megj.) mondta az előadás utáni beszélgetésen, hogy ahogy nekem se furcsa, hogy én ezekben benne vagyok, ugyanúgy neki se furcsa, mert ő az előző filmeknél, színházi előadásoknál is ugyanezt érzékelte. Tulajdonképpen alkatrészek vagyunk így együtt, rendezőként, meg színészként is, nincs különösebb hangsúly senkin, még akkor sem, ha a történet szerint mondjuk főszereplő. Alkatrészek vagyunk, és a felelősséget szépen elosztjuk egymás között.Volt olyan előadás is, hogy mondjuk csak zenéltem. A Tamara színházi előadás verziója meg olyan volt, hogy egy improvizatív halandzsanyelven játszottuk, megvolt az eredeti szövegkönyv, és én szinkrontolmácsként fordítottam a közönségnek. Tulajdonképpen a közönség rajtam keresztül tudta meg az információkat, hogy miről van itt szó, és a tempót is én határoztam meg, mert akkor fordítottam le, amikor úgy éreztem, hogy le kell fordítani egy-egy mondatot. Az Ernelláéknál és a Kálmán-napnál úgy alakult, hogy játszom is, de én ugyanúgy végigéltem az előző filmjeimben is minden egyes szerepet.

Az Ernelláék Farkaséknál filmváltozatát a 16. TIFF is műsorra tűzte. A filmet június 7-én, szerdán 15:45-töl vetítik a Tiszti Kör termében, és június 8-án, csütörtkön este 8-tól a Cinema Cityben (Iulius Mall).  

Az mondtad, hogy ellen akartatok állni annak, hogy a Kálmán-nap hasonlítson az Ernelláékra, de mégis „ez jött”. Ismétlésnek éreznéd, ha még egy hasonló projekt elkészülne?

Ez egy megtalált hang, amit eddig nem nagyon használtunk, és ezt a hangot úgy látszik, hogy meg kell erősítsük. Ez egy újfajta nyelvezet, a konstelláció miatt, amiben létrejön: ezek az emberek ezen a nyelven mesélik el ezt a történetet. Minden eleme ismert, mert szobaszínház nagyon régóta van, a naturalista szövegeket, helyzettelen helyzeteket Csehov óta ismerjük. Így, ebben a formában, ebben az összeállításban, ma Magyarországon mégsincs ez a stílus. Ha csak az Ernelláék… lett volna, akkor az csak egy előadás lett volna. Így, hogy van a Kálmán-nap is, már egy stílus vagy nyelv. Mivel ezt könnyedén beszéljük, és valahogy azt érzem, hogy ezen a nyelven akármilyen témához hozzá tudunk nyúlni, ezért lehet, hogy lesz folytatása is.

Ezt a „konstellációt” szerettétek volna jelezni azzal, hogy létrejött a Látókép Ensemble?

A Látókép Ensemble egy sátor, egy alkotóközösséget jelöl, nincs nagyon határozott körvonala. Próbál nyitni különböző irányba, semmiképp sem kizárólag színházi társulat. Ez egy olyan közeg, ami folyamatosan reflektál arra, ami történik a világban, különböző formákon keresztül, legyen az interjú, youtube-klip, rádiójáték, film, színház. Mindig van egy témakör, amivel elkezdünk foglalkozni, és akkor annak megtaláljuk a megfelelő médiumot. Ezt mindig az adja ki, hogy mi az, ami technikailag könnyebben megvalósítható, másrészt a rendelkezésre álló emberek, pénz, ilyen dolgok. Most például a következő egy rádiójáték lesz.Ez az Illyés Kinga marosvásárhelyi színésznőről szóló projekt, amely egyrészt azért izgalmas, mert létező dokumentumokból indultok ki, ami az eddigi munkáitokra nem volt jellemző, másrészt azért, mert ismét személyes téma: Török-Illyés Orsolya saját édesanyját alakítja benne. Illyés Kinga lakását a Securitate 1969 és 1989 között lehallgatta, milyen szerepe lesz a megfigyelési dossziénak a készülő alkotásban?

Nem ezen van a hangsúly. Ez egy forrás. Legkevésbé szól ez a szekuról meg a politikáról, ez ugyanarról fog szólni, és ugyanabban a hangütésben, mint ami az Ernelláékban vagy a Kálmán-napban van: párkapcsolati kérdésekről. Szerencsére a szeku ezt rögzítette, amikor bizonyos dialógusok elhangzottak egy válásban levő pár részéről, egy új szerelem kibontakozásánál, egy gyerek születésénél ott voltak a mikrofonok. Odadobta a sors elénk a kész forgatókönyvet, ott van leírva dialógusok szintjén minden. Nem nyúlok hozzá a dialógusokhoz, ez az első olyan anyag, amit nem én írok, hanem csak szerkesztjük.

Tehát különösebben nem lesz fontos az, hogy a történet éppen Erdélyben játszódik a ’70-es, ’80-as években.

Azoknak, akik itt élnek, fontos plusz adalék lesz, hogy ez pont Erdélyben játszódik. Az Ernelláéknál azt gondoltuk, hogy ez annyira budapesti, azon belül is újlipótvárosi történet, hogy azokon az embereken kívül, akik a szomszédos utcákban laknak, mást nem fog érdekelni. Aztán, amikor bemutattuk a színházi előadást, akkor lehetett látni, hogy korosztálytól függetlenül elég gyorsan kapcsolódnak hozzá emberek, vidéken is. Nem olyan, mintha egy privát történetet néznének, amihez nekik nincs semmi közük, hanem két perc után már tulajdonképpen a saját képeiket, saját helyzeteiket futtatják az agyukban. Ahogy kivittük az országhatáron túlra a film által, akkor az is kiderült, hogy ez nem csak Magyarországon történik így, hanem Csehországban és Közép-Kelet Európában a legtöbb helyen és családban is, legalábbis a reakciókból ítélve. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy Dél-Koreában és Mexikóban is nagyon hasonlóan reagálta a közönség.Privát történetből indulunk, próbáljuk tágítani az univerzális felé, de megállunk azon a ponton, hogy még ne veszítse el a személyes jellegét, de bontsuk le róla azokat a dolgokat, amik nagyon belterjesek. Meg lehetett volna azt csinálni, hogy az Ernelláékat nem a saját lakásunkban forgatjuk le, nem a saját gyerekeinkkel, nem mi játsszuk el, ugyanúgy működött volna, valószínűleg, de így megmarad a kapcsolatunk az anyaggal és tulajdonképpen a nagyon távoli univerzálissal köt minket össze. Ugyanez történik a következő projektben is, az Illyés Kinga dossziék kapcsán, ott is sok mindent meg kell tartsunk a személyesben, viszont nyitni kell az univerzális felé, a plusz nehezítés az, hogy a „szövegkönyvhöz” nem nyúlok hozzá, mert akkor az már hamisítás lenne.

Ebben az esetben is több médiumban gondolkodsz?

Ez a projekt még pályáztatási fázisban van, de van több kifutási lehetősége, ami kombinálja a rádiójáték műfaját a kiállítással is, és ugyanúgy tovább tudjuk futtatni a film, a színház felé, készülhet akár dokumentumfilm is, ez a még élő szereplőkkel való interjúkat jelenti.

Azt remélem, hogy ettől tud egyre finomabbá válni a kép, hogy több szemszögből van megfigyelve és több médiumon keresztül van kifejezve.

Sokszor hiányérzetem volt egy-egy filmem kapcsán, hogy csak egy kicsit mutat meg, mikor már a helyszínkeresés alatt is sokkal többet tudok meg az egész témáról, és nem tudom a filmbe beletenni, mert történetet mesél, és abban konkrét jelenetek vannak. Például amikor a Délibáb című filmet csináltuk, akkor kimentünk a Hortobágyra, a tanyavilágra, és sorjáztak a történetek. Nem az az elsődleges motivációm, hogy a film legyen hatásos, attraktív történet, hanem legyen a téma minél szofisztikáltabban és részletgazdagabban körüljárva, s erre nem mindig alkalmas csak egy film.

A 2013-as Békeidő után újabb előadásra készülsz a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház társulatával. Ezt mikor láthatjuk?

A zágrábi Eurokaz, a temesvári színház, és a budapesti Szkéné koprodukciójában készülő Naiv manifesztumnak 2016 őszén kellett volna elkészülnie. Minden tolódott egy évet, amiatt, hogy az Ernelláékkal egyszerűen nem számítottunk ennyi munkára. Nem tehettem azt, hiába volt tervbe véve, hogy ősszel teljesen más dologgal kezdek el foglalkozni. A Kálmán-napot is tavaly áprilisban kellett volna bemutassuk. Most az a terv, hogy szeptember közepétől elkezdjük próbálni a temesvári előadást. Meglátjuk…

Hogy alakult ki a kapcsolatod Temesvárral?

Évekkel ezelőtt tervezte a temesvári társulat azt, hogy kapcsolatba lép velem, többször hívtak előadást csinálni, de mindig volt valami filmes projekt, ami mellett nem tudtam ezt bevállalni. Aztán amikor Amerikából visszajöttünk, és próbáltam magam feltalálni ebben az új világban, ami Magyarországon alakult 2010 óta, újra hívott Balázs Attila és Gálovits Zoltán, és akkor igent mondtam. A Békeidő nagyon jó munka volt, nagyon szerettem csinálni, és mivel jól éreztük magunkat, ezért össze is barátkoztunk Balázs Attilával is, aki játszott benne, meg Gálóval is, aki az asszisztense volt az előadásnak.

Gáló különös figura, ritka képességekkel, furcsa természettel, sok mindenhez van nagyon jó érzéke. Amikor elkezdtem előkészíteni a Délibáb című filmet, akkor elhívtam, hogy legyen a rendező munkatársa, bár nem volt filmes tapasztalata. Ő rakta össze a Délibáb a teljes háttér-castingját: akik a háttérszerepeket, kisebb-nagyobb epizódszerepeket játsszák, azokat mind ő hajkurászta össze a magyar tanyavilágból. Az elmegyógyintézetektől kezdve a rossz kis kocsmákon keresztül az útszélekről leszólított emberekig minden volt ebben. Ez egy nagy expedíció volt neki is, és ennek az egyik részéből egy elképesztő dokumentumfilm is született, amit ő és az egyik operatőr készítettek, és a Látókép sátra alatt rövidesen az is meg fog jelenni.

Nyomon követtem az elmúlt években a TESZT fejlődési folyamatát, mindig nagy izgalommal várom, hogy Gáló mit szed össze a világból. Általában a fesztiválok arról szólnak, hogy begyűjtik az év legjobbjait, vagy a nagy neveket, jobb esetben valamilyen redszer szerint, de legtöbbször mindenféle koncepció nélkül. Itt a válogatás - a tavalyinál mindenképp ezt éreztem, sajnos most nem tudtam végignézni, mert keveset vagyok itt - elejétől a végéig egy gondolatfolyamot követ, tehát végsősoron egy műalkotás. Arról szól, hogy az, aki ezt válogatta, bizonyos előadások egymás mellé állításával milyen következtetésekre jut, mit gondol a világról. Többek között ezért nagyon izgalmas.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup