Megnyitották Nagyváradon a Körösvidéki Múzeumot

Ünnepélyesen megnyitották csütörtökön, a múzeumok világnapján a Körösvidéki Múzeum új székhelyét – az egykori királyi hadapródiskola épületében egyelőre öt teremben vannak kiállítások, a teljes átköltözéshez körülbelül egy évre lesz szükség.

Beszédek sora hangzott el csütörtökön délután a nagyváradi Körösvidéki Múzeum új székhelyén, miután Aurel Chiriac múzeumigazgató köszöntötte megjelent világi és egyházi főméltóságokat, ezt követően pedig a már megnyitott termeket is bejárhatták a zártkörű, de sajtónyilvános esemény meghívottai.

Visszatértek a normalitáshoz, mondta Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, aki azt is elárulta: a közgyűjtemény teljes átköltöztetéséhez körülbelül egy évre lesz szükség, de folyamatosan nyitják majd meg az újabb és újabb termeket a látogatók előtt. Claudiu Pop prefektust üdvözült mindenkit, aki hozzájárult a hosszúra nyúlt felújítás befejezéséhez, és azt kívánta mihamarabb teljenek meg a múzeum termei.

Az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Ionuţ Vulpescu kulturális miniszter üdvözletét Alexandru Pugna államtitkár tolmácsolta, és azt is elmondta, hogy a maga 14 ezer négyzetméterével a Körösvidéki Múzeum Románia legnagyobb múzeuma lesz. A megnyitón beszédet mondott még Cornel Popa szenátor, a megyei tanács volt elnöke, Ioan Mang alelnök és  Virgil Niţulescu volt államtitkár, az ICOM volt elnöke is.

A debreceniek üdvözletét dr. Papp László, a cívis város polgármestere tolmácsolta, mint mondta a megnyitó bizonyítéka annak, hogy a kultúra nemzeteket is képes összekötni. Nagyvárad és Debrecen hosszú évszázadok óta a földrajzi közelségen túl kulturális, gazdasági sőt vallási kapcsolatokat is ápol, mondta a polgármester, aki hozzátette: a múzeumi együttműködést is hosszú időre tervezik, ennek része, hogy a debreceni Déri Múzeum néprajzi gyűjteményének darabjaiból állítnak ki Nagyváradon.

Dr. Papp László azt is elmondta, Debrecen 2023-ra megpályázta az európai kulturális fővárosi címet, ennek kapcsán a váradi és megyei tanáccsal is felvette a kapcsolatot, megköszönte támogatásukat. Az utolsóként felszólaló Maurizio Passerotti, Dél-Tirol tartomány romániai tiszteletbeli konzulja kiemelte hogy bár az épületet, az egykori királyi hadapródiskolát „háborúra tervezték, most a kultúrát és a békét szolgálja.”

A beszédek után a Varvara Buzilă, a kisinyovi Néprajzi és Természettudományi Múzeum munkatársa beszélt a gyűjteményükből származó szőnyegeken megjelenő jelképekről, majd Magyari Márta, a Déri Múzeum képviselője ismertette a néprajzi gyűjteményükből származó kalotaszegi, dunántúli és matyóföldi viseletekről, felhívva a figyelmet egy kétszáz éves bőrövre is, A látogatók előtt ezt követően megnyitották a 2013-ban elhunyt Nistor Coita kiállítását, majd megtekinthették a már berendezett termeket is.

Aurel Chiriac múzeumigazgató A kétszáz éves torockói bőröv

Kapcsolódók

Kimaradt?