Almodóvar Cannes-ban: nem nyerhetnek díjat a Netflix filmjei

Arnaud Desplechin Les Fantomes d'Ismael című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 70. cannes-i filmfesztivál. A nyitófilm nem tetszett a kritikusoknak, a versenyfilmek zsűrijének elnöke pedig nyomást gyakorolt a Netflixre.

A versenyen kívül bemutatott francia nyitófilm rendezője, Arnaud Desplechin visszatérő vendége a fesztiválnak, tavaly a zsűriben foglalt helyet. Legújabb alkotása önéletrajzi ihletésű: főhőse egy szerelmi háromszögbe kerülő filmrendező. A főszerepeket az Oscar-díjas Marion Cotillard és Charlotte Gainsbourg alakítja Mathieu Amalric oldalán, aki hetedik alkalommal dolgozik együtt Desplechinnel. A BBC tudósítása szerint a The Guardian kritikusa „gyengének”, „időpocsékolásnak” nevezte a nyitófilmet, míg a The Hollywood Reporter úgy fogalmazott, hogy nem lesz könnyű eladni. A Variety egyenesen „műsonkába csavart, margarinon párolt, tejnélküli sajtutánzattal borított rossz ízű húspótlóként” írta le a filmet.

Az első levetített versenyfilm, a Loveless fogadtatása pozitívabb volt, a BBC Culture kritikusa szerint „briliáns, és ha lehet még kegyetlenebbül és szókimondóbban ítéli el a putyini elnyomást”, mint Andrej Zvjagincev korábbi filmje, a Leviatán.

A szerda esti megnyitón a közönség nagy tapssal fogadta a zsűrielnök Pedro Almodóvar spanyol rendezőt, aki a testület nyolc tagja - Will Smith amerikai színész, producer, kétszeres Grammy-díjas zenész, Jessica Chastain amerikai színésznő, Agnes Jaoui francia színésznő, forgatókönyvíró, rendező, Maren Ade német rendező, Paolo Sorrentino Oscar-díjas olasz rendező, Pak Csan Vuk dél-koreai rendező, Gabriel Yared francia zeneszerző és Fan Ping-ping kínai színésznő - gyűrűjében vonult fel a Fesztiválpalota vörös szőnyegén, tudósít az MTI.Pedro Almodóvar a zsűri sajtótájékoztatóján nyomást gyakorolt a Netflixre, annak érdekében, hogy videómegosztó portál a versenyprogramba beválogatott két filmjét a mozikban is bemutassa, s ne kizárólag 100 millió előfizetőjének tegye hozzáférhetővé. A fesztivál korábban sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „semmilyen megoldást nem lehetett találni" a Netflixszel, s ezért bejelentette, hogy a jövő évi szabályozásában kötelezővé teszi a versenybe meghívott alkotások franciaországi mozibemutatóját.

„Hatalmas ellentmondás lenne, ha az Arany Pálmát vagy más díjazott alkotást nem lehetne megnézni a mozikban” - mondta a zsűrielnök. Almodóvar szerint a két alkotás a jelen helyzetben nem kaphat semmilyen díjat.

A Netflix által finanszírozott két filmet egyébként nagy várakozás előzi meg: a Dustin Hoffman főszereplésével és Noah Baumbach rendezésében készült The Meyerowitz Stories-ról, valamint a dél-koreai Bong Dzsun Ho fantasztikus kalandfilmjéről, az Okdzsáról van szó, amely Tilda Swinton és Jake Gyllenhaal közreműködésével készült.

A Netflix annyiban változtatott korábbi álláspontján, hogy bejelentette, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban moziban is meg lehet majd nézni a két filmet ugyanakkor, amikor az előfizetőknek is hozzáférhetővé válik.

A hivatalos megnyitó közel 3000 fős közönsége rövid részleteket is láthatott az idei válogatás filmjeiből. A nézők között foglalt helyett többek között az amerikai Susan Sarandon, Julianne Moore, Robin Wright, Elle Fanning, a francia Sandrine Kiberlain és a spanyol Rossy de Palma.

A május 28-éig tartó seregszemle hivatalos versenyprogramjában 19 alkotás, köztük Mundruczó Kornél Jupiter holdja című legújabb filmje versenyezhet a fődíjért, az Arany Pálmáért. A magyar versenyfilmet péntek este mutatják be.

A hivatalos program második legfontosabb szekciójában, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű versenyben 18 alkotás, köztük Kristóf György első játékfilmje, az Out mutatkozhat be. Ez utóbbi film a legjobb elsőfilmet megillető Arany Kamera díjért is versenyez. Szentpéteri Áron Láthatatlanul című rendezése a Cinéfondation válogatásban szerepel, Pataki Szandra WireLess című diplomamunkája a Short Film Corner szekcióban mutatkozik be. Emellett bemutatják Fábri Zoltán legendás filmje, a Körhinta felújított és digitalizált változatát is.

Kapcsolódók

Kimaradt?