• 2017. október 23., hétfő
    Gyöngyi
  • 12°
    Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • 13°
      Arad
    • 15°
      Gyulafehérvár
    • 13°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • 10°
      Déva
    • 12°
      Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • 12°
      Zilah
    • 12°
      Szatmár
    • 15°
      Nagyszeben
    • 13°
      Temesvár
    • Brassó
    • 12°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5975 LEI
    • 1 USD = 3.8945 LEI
    • 1 GBP = 5.1203 LEI
    • 100 HUF = 1.4922 LEI

„Ahol sematikus történéseket hallok, az érdektelen számomra” – interjú Kedves Csanád zeneszerzővel


-A A+



A CentriFUGA kortárs zenei műhely kizárja a kommercializmust – vallja a budapesti csoportosulás alapítója, Kedves Csanád. A Csíkszeredában született zeneszerzővel a kolozsvári Tranzit Házban szervezett Párhuzamos évszázad című koncert előtt beszélgettünk a CentriFUGÁról, ízlésről, és arról is, hogy anno miért döntött úgy, hogy Budapestre felvételizik.

Milyen indíttatásból született a CentriFUGA, és miért kortárs zenei műhelyként határoztátok meg, nem pedig zenekarként?

A CentriFUGA megalakulását számos közös munka, közös koncert előzte meg, az alapító tagokkal sűrűn kerestük egymás társaságát, ugyanis javarészt magam tartom össze, de hárman alapítottuk, és hárman alakítjuk ki a koncertek koncepcióit – Balogh Máté, Tornyai Péter és jómagam.Az imént említett 2011-2012-es koncertek okán egyszer csak arra gondoltunk, hogy ennek a dolognak szeretnénk egy nevet adni, mely egyfajta státuszt is jelent egyben. Tulajdonképpen a volt mesterem adta meg a kegyelemdöfést, mert bár addig is gondoltunk a névadásra, az ő jelzésére határozottan összedugtuk a fejünket ez ügyben. Régen is voltak ilyen vagy hasonló csoportosulások, elég, ha csak a nagyon híres francia hatokra, orosz ötökre gondolunk, vagy Magyarországon a hetvenes években ott volt a gondolkodásban nagyon hasonló zeneszerzőkből álló csoport, az Új Zenei Stúdió.

A CentriFUGA igyekszik a legtöbb kortárs zenészt mozgósítani, egy valamit kizárva: a kommercializmust. Ezt igyekszünk elkerülni, egyébként mindenkit nagyon szívesen látunk a CentriFUGÁban. Olyan új irányokat keresünk, olyan dolgokat igyekszünk feltárni, megvalósítani a művészetben, amelyek nem feltétlen a jól bevett utakat járják be – ezért is van inkább műhely, mintsem zenekar jellege a működésünknek. 2013-ban nevesítettük, 2014 februárjában már meg is volt a debütáló koncert, ami kicsit hosszúra sikeredett, mert túl sok mindent és mindenkit akartunk benne megmutatni. Ebből természetesen tanultunk. Azóta évadjaink vannak, nagyjából negyedévenként van egy ilyen beszámoló jellegű koncert, de turnékat is szervezünk. A törzshelyünk a FUGA.

Hogy áll össze egy műsor? Ti hárman kitaláljátok a koncertet, vagy minden előadó jön a saját elképzelésével, kész produkciójával, hogy ő ezzel szeretne a műsorhoz hozzájárulni?

Amikor az évadot eltervezzük, tulajdonképpen tematikákat keresünk, és e köré próbálunk becsoportosítani minden oda tartozó szerzőt, akit érdekelhet a téma. Elég gyakran apparátusokból is kiindulunk, például a jövő évadban lesz egy olyan koncert, ahol minden a cimbalom köré csoportosul, vagy például volt olyan koncepció is, hogy az egész koncert egy vonós kvartett legyen. Sőt, olyan is előfordult már, hogy az előadók konstruktív ötleteit is beemeltük az aktuális eseménybe.

A fő cél itt az, hogy az új zenének egy bemutatkozási lehetősége történjen meg. És ennek megfelelően, a törzshelyen rengeteg a bemutató. Több szálon történhet egy ilyen évadnak a kialakítása, mi hárman összedugjuk a fejünket egy pohár ital mellett, és kitaláljuk az évadot.Van improvizáció a CentriFUGA koncertjeiben?

A szó jazz-es értelmében soha nincs improvizáció, ezek mindig előre megírt darabok. A mai este egy egész ívben, egy nagyformában van kitalálva, egyik darab kapcsolódik a másikhoz, és jelen esetben száz évvel ezelőtti szerzők is be vannak ebbe a folyamatba építve. Ám a kérdés mikéntje is kicsit darabtól függ. Egy szerző, ha kitalál egy erős, akár improvizatív jellegű zeneművet, akkor magán a zeneművön belül előfordulhat az improvizáció, de attól az még ugyanúgy egy instrukciókkal ellátott, megírt darab.

Előbbi válaszodban a kommercializmus alatt ízlésbeli dologra gondoltál, vagy arra, hogy nem akartok széles célközönséghez szólni?

A közönség az egy nehéz dolog. A művész dolga nem az, hogy menedzser legyen, persze vannak olyanok, akik nagyon jól menedzselik magukat, sodródnak egy könnyelmű árral, és egyszer csak kikötnek valamilyen kommersz, könnyen eladható tucat dolognál. Mi egyáltalán nem gondolunk a piacra. Az első és legfontosabb, hogy szellemi értéket képviseljünk. Magyarországon a komolyzenei életben végül is a legtöbben tudnak már rólunk, és mindenki kalkulál ezzel, hogy ez egy kortárs zenei lenyomat, egy korszak eseményei, történései, ami elég komoly erőt hordoz önmagában.

Egyszer megkérdezték az én volt mesteremet a rádióban, hogy mit gondol a közönségről, és ő nagyon jól választolt erre, mert rögtön feltette a kérdést, hogy „ki a közönség?”. Rossininak A sevillai borbély operájának első bemutatója megbukott, a második bemutatója meg világsiker lett, és azóta is világsiker a darab. Ki a közönség, ki milyen módon van kultúrára nevelve? Ez egy nehéz dolog, és úgy gondolom, nem a mi dolgunk ezt osztályozni.

A mi dolgunk szerintem az, hogy mutassunk a közönségnek valami olyat, amiben mi hiszünk, és amiben értéket vélünk felfedezni. Ezen belül persze ezerféle ízlésbeli dolog van, szűkebb értelemben például, hogy ki melyik hangszereket szereti inkább használni, vagy például az egyik szerzőtől megszoktuk, hogy mindig dalokat ír – ez is ízlés kérdése. De az is ízlésbeli dolog, hogy ha valaki mindenféle indok vagy magyarázat nélkül a legkülönbözőbb stílusirányzatokat is szereti.

Én minden zenét zenészként hallok, és ahol sematikus, bóvli vagy kamu történéseket hallok, az érdektelenné válik számomra. Nem biztos, hogy az én ízlésem a megfelelő, avagy irányadó mindenki számára, de elég nagy zenetörténeti ismeretem van – sőt, ez még mindig fejlődőben van, hiszen az ember élete végéig tanul –, így ennek okán nyilván másképp is hallom, valamint másképp is szűröm a zenéket.

Fontos, hogy mi ebben hiszünk, és ez a hit formálja olykor észrevétlenül is a saját ízlésünket. Ha valami nagyon hajmeresztő, új a közönség számára, akkor abból is levonjuk a konzekvenciákat. Nem arról szól a dolog, hogy formabontóak legyünk, hanem azt a fajta szellemi örökséget, amit évszázadok, évezredek ránk hagytak, méltó módon vigyük tovább, abban a formában, ahogyan ma a zenét, a zeneművészetet ismerjük.Mennyire tudatosan kerültél ki anno Budapestre? Csak tanulni mentél, vagy tervezted azt is, hogy ott kezdenéd el a zenei pályádat felépíteni?

Ez teljesen tudatos volt. Első körben zongoristaként megpróbáltam középiskolát váltani, és eljöttem Kolozsvárra, ahol a hosszú hajam és az akkori érzéseim, tapasztalataim szerint faji kérdések okán is egy elég kellemetlen, diszkriminatív fogadtatás ért. Az embert az ilyesmi mindig sokkolja, úgyhogy elmentem Budapestre.

Az biztos, hogy Csíkból ki akartam szabadulni. Mindig vannak biztató jelek, de sajnos mind a mai napig nagyon zárt gondolkodásmód van arrafelé, mely lassan és nehézkesen fejlődik, hiányzik az erős szakmai elhivatottság, és gyakorta a jól ismert régi magyar magatartás, a sárga irigység dominál. És ebben a helyzetben elég nehéz világszínvonalra fejlődni. Szóval Budapestre teljesen tudatosan mentem, azért is, hogy majd később a saját zenémet játszhassam. Az érdekes ebben a történetben még az volt, hogy én nem is gondoltam, hogy a magyarországi zeneoktatásban már középiskolában lehet zeneszerzést tanulni. Én úgy mentem ki Budapestre, hogy zongorára szeretnék felvételizni, nagyon sokat foglalkoztak velem, nagyon kedvesek voltak, külön kurzusokat ajánlottak fel ingyen és bérmentve, amit csak nekem csináltak. Ez alatt derült ki, hogy van zeneszerzés szak is, így én azonnal váltottam.

Kedves Csanád néhány szerzeménye elérhető ezen a Soundcloud-oldalon.

A kolozsvári koncerten zeneszerzőként és karmesterként szerepelsz.

A vezénylés akkor jött az életembe, amikor egyszer csak azt mondták az előadók, hogy ezt ők nem fogják tudni anélkül eljátszani, hogy valaki ne vezényeljen nekik. A zeneszerzőknek a Zeneakadémián egy kötelező karmesteri év is van, próbáltam felidézni, amit ott tanultam. A CentriFUGA megalakulása előtt volt ez a bizonyos koncert, amikor el kellett vezényelnem a darabomat, és attól a pillanattól kezdve ez már nem volt tőlem annyira idegen. Karmesternek még nem mondanám magam, mert az is egy elég komoly, hosszú évekig tartó, célirányos tanulás, de szívesen vezényelem a saját darabomat, valamint esetleg egy-két olyan kortárs darabot, ami éppen aktuálisan a koncerthez kapcsolódik. A zongorán kívül más hangszereket nem nagyon szoktam megszólaltatni, ettől függetlenül nem árt, ha egy szerző ismeri a hangszerek csínját-bínját, ma este éppen egy nagydobon is fogok játszani, de ettől még nem vagyok ütőhangszeres. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup