• 2017. augusztus 17., csütörtök
    Jácint
  • 30°
    Kolozsvár
    • 24°
      Csíkszereda
    • 26°
      Székelyudvarhely
    • 23°
      Gyergyószentmiklós
    • 26°
      Székelykeresztúr
    • 24°
      Kovászna
    • 25°
      Kézdivásárhely
    • 24°
      Barót
    • 23°
      Sepsiszentgyörgy
    • 33°
      Arad
    • 28°
      Gyulafehérvár
    • 32°
      Nagyvárad
    • 24°
      Beszterce
    • 25°
      Déva
    • 30°
      Nagybánya
    • 28°
      Marosvásárhely
    • 31°
      Zilah
    • 30°
      Szatmár
    • 26°
      Nagyszeben
    • 33°
      Temesvár
    • 23°
      Brassó
    • 33°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5816 LEI
    • 1 USD = 3.9104 LEI
    • 1 GBP = 5.0369 LEI
    • 100 HUF = 1.5051 LEI

„A dákoktól nem kell félni” – szakértői interjú Botár István csíkszeredai régésszel


-A A+



Miért lehet zavaró a Székelyföldön élőknek a nemrégiben talált, 2000 éves dák nyakék (úgynevezett torques) előkerülése? Botár István csíkszeredai régészt arra kértük, szakmai szemszögből elemezze a lelet dák származásával kapcsolatos összefüggéseket. Sokan indulattal véleményezik internetes térben, de a madéfalvi kincsvadász, Țurcaș János Eduárd környezetében is, amint azt a vele készített interjúnkban megosztotta, hogy a Madéfalva határában kiásott dák nyakék hogyan hat vissza az erdélyi magyarság, illetve a románság nemzettudatára. Az érzékenységek kapcsán fölkerestünk egy olyan régész kutatót, aki diplomamunkáját a Csíki-medence Árpád-kori emlékeiből írta, azzal a kéréssel: magyarázza el, hogyan lehet mindkét oldalon „jól reagálni” a lelet hírére. Szerinte az oktatásban kellene odafigyelni arra, hogy az ideológiailag belénk nevelt béklyókat ne örökítsük át az elkövetkező generációknak.

Ha egy laikus elolvassa a madéfalvi, 2000 éves dák nyakékről a hírt, a fő kérdés az: hogyan állunk a dák kincsek lelőhelyével Székelyföldön? Településtörténetileg mit kell, vagy mit kellene mindannyian tudjunk erről?

Régészeti szempontból vagy településtörténeti szempontból ez egy kétszerkettő kérdés. Ideológiáktól, nemzetiségtől függetlenül ez egy teljesen világos ügy: igen, a vaskorban Székelyföldön is, akárcsak Erdély, vagy Románia területének jelentős részén éltek dákok. Voltak településeik, voltak váraik. Ez se szakmai szempontból, se semmilyen szempontból nem kérdéses. Az egy másik dolog – de ez már nem régészet, hanem interpretáció, ideológia és politika –, hogy később a dákokat annak idején a Ceaușescu-időkben milyen ideológiai célokra használták fel, és utána is néha. Szerencsére, azt tapasztalom, hogy egyre lankadó lendülettel. Ebből fakad az a tény, hogy néha a „dák” fogalom ellenérzéseket szült a magyar területeken, vagy magyar lakosságban. De, ettől függetlenül, a dákoknak, mint történelmi népnek, mint régészeti kultúrának a hagyatéka, és a léte megkérdőjelezhetetlen: valós, van, tetszik, vagy nem tetszik a székely bácsinak.

Amint arról tájékoztattunk, hivatalosan egy évig ideiglenes régészeti lelőhelynek nyilvánítják a madéfalvi dák lelet 50 méteres körzetét, a színezüst nyakéket pedig várhatóan már április végén megtekinthetjük a csíkszeredai múzeumban. A Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője, Bakos László, korábban az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a nyakék 1989 óta az egyik legfontosabb lelet Hargita megye területén, és az országban mindössze négy hasonló nyakéket találtak eddig. 

Terepmunkái során mivel szokott találkozni, hol köszön vissza ez az ideológiai reflex, vagy idegesség?

Lassan negyedszázad elmúlt a forradalom óta, és én szeretném azt hinni, hogy a nacionalista diskurzus legalább történészi szinten megszűnőben, vagy legalább csendesülőben van, és normális keretek felé haladunk, de az emberekben még a reflex megvan. Több-kevesebb rendszerességgel találkozok olyan kijelentésekkel, hogy „csak nehogy dákokat találjanak”. Mindig igyekszem elmondani, hogy a dákoktól nem kell félni, ők is a mi kulturális örökségünknek a részei. Minekutána itt éltek ők is, itt temették el őket, itt vannak az objektumaik, a váraik, a temetőik – melyekből eddig ugyan túl sokat nem találtunk meg – ugyanúgy a kulturális örökség részei, mint a bronzkori leletek, a gót leletek, a szláv leletek, vagy a korai magyar leletek, vagy a késő-középkori freskós templomok. Mind mi vagyunk! És szeretném azt hinni, hogy ezt a másik oldal is így érzi – bár erről nem vagyok még meggyőződve –, hogy a székely katolikus templomok és magyar leletek is ugyanúgy Románia kulturális örökségének a részei, és mi együtt mindannyian, ahogyan vagyunk, Európa kulturális öröksége részei vagyunk. S nem szabadna semmilyen nemzeti nacionalista politika irány befolyásolja.

Botár István (Csíkszereda, 1976) 2001-től a Csíki Székely Múzeum munkatársa, régészeti kutató. Diplomamunkáját a Csíki-medence Árpád-kori emlékeiről írta. Budapesten végzett és doktorált régészetből. 2016-ban ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját a Csíki-medence középkori településtörténete témában zajló kutatásaival. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit a Kövek, falak, templomok című tanulmánykötetében közölte. Kutatott régészeti korszakai: népvándorlás kor, középkor. Speciális szakterületei: településrégészet, településtörténet, építészet, építészettörténet, egyházi épületek kutatása, dendrokronológia. Számos feltárás résztvevője volt, többek között Csíksomlyón, Csíkszenttamáson, Csíkmenaságban, Kotormányban.

Önmagában az, hogy „mit keres itt ez a lelet?”, miként az előzetes beszélgetésünkben fogalmazott: közömbös.

A közömbös szó talán nem a legjobb, mert olyan, mint ha negatív értelemben lenne. Úgy fogalmaznék: az, hogy ez itt előkerül, az a természetes következménye annak, hogy itt voltak dák várak, azokban nyilván dák előkelők, dák vezető réteg is, akik ilyen ékszereket megengedhettek maguknak. Tehát az, hogy egy ilyen kincs előkerül, önmagában nem meglepő. Abban az értelemben nem szenzáció, hogy várható volt – persze, könnyű utólag okosnak lenni, de minekutána itt több dák erődítés is volt dák előkelő vezető réteg és annak reprezentációja, és az, ha az ők leleteik, tárgyi emlékeik előkerülnek, az természetes következmény.Mit figyelt meg, hol szoktunk hibázni, amikor fellobban bennünk az ideológiai örökség a kontinuitás-elméletről? Beszélgetésünkkor elmondta a madéfalvi kincsvadász is, hogy sokan megtámadták, hogy miért kellett egyáltalán kiásnia, illetve most „mi lesz az autonómiával”?

Szerintem a dák torquesnek a székely autonómiával nincs közös halmaza. Nem akarok megbántani senkit, de ez tudatlanság. A történelem szép és jó, használjuk, tanuljuk, ismerjük, de a jelenkori politikánkat, szemléletünket nem szabadna befolyásolnia – most kicsit magam ellen vagyok, a szakma ellen mondom ezt. Nem szabadna számítson az, hogy itt voltak szlávok – de ezt kihasználták az 1950-es években, mikor a szovjet ideológiát kellett igazolni. Azt, hogy itt voltak dákok, azt kihasználták a 70-es 80-as években, amikor a Ceaușescu-kor ideológiához kellett igazodni. De jó lenne ezeken már túllépni. Most nem azért kellene templomokat és magyar lelőhelyeket keresnünk és találnunk, mert van vagy nincs autonómia-diskurzus, vagy éppen az RMDSZ hogyan szerepel az aktuális választásokon. Marhaságok! Ezeknek nincs közös halmaza. Őszintén, mondom, nem politizálok, vagy helyezkedem: ezek pusztán a kulturális örökség részei. Ha például kimegyünk terepre, ahol egy „szűz területen” ásunk, tehát nem a mi tervásatásunk, hanem leletmentés, akkor ugyanolyan lelkiismeretességgel feltárjuk a bronzkori gödröt, a dák gödröt, a szláv lakóházat, a gót kohót, s az Árpád-kori házrészletet és kemencét is.Hol rontjuk el? Ott, hogy nem szabadulunk ezektől az ideológiai béklyóktól. Az oktatásban kellene nyilvánvalóvá váljon, hogy sohasem voltak és soha nincsenek fekete-fehér kategóriák, etnikumok, birodalmak, politikai hatalmak és világszervezetek. A dákok a maguk idejében is egy több komponensű társadalom volt, majd az őket váltó rómaiakról ne is beszéljünk, ők egy nagy kozmopolita társadalom, vagy társaság volt. Ugyanúgy, amikor a gótok ide kerültek, voltak köztük magukkal sodort szabad dákok, szarmaták, germánok, a germánoknak több törzse, faja. Az idekerült szlávokról sokat nem tudunk, de nyilván ők sem voltnak etnikailag tiszta és egyetlen dialektust beszélő társaság. És amikor a magyar betelepülők jöttek ide – a magyar alatt a magyar királyság tagjait értem, nem etnikumot –, a magyar királyság, amikor idekerült, nyilván az alattvalóik között voltak szlávok, voltak magyarok, besenyők, kunok, a 12. századtól felfele voltak románok… Meg kellene ezt végre szokni, hogy nincsenek vegytiszta, fajtiszta dolgok. Én nem vagyok annak a híve, hogy mindent össze kell kutyulni és semminek nincs etnikuma és mindent relativizáljunk, de ettől az ideológiától el kellene távolodnunk, hogy csak magyarok, csak dákok, csak románok, csak szászok. Sose volt így, ma se így van.

Ahogyan a 2014-es mezőmadarasi dák lelet is a marosvásárhelyi múzeum intézményébe került, értesülésünk szerint a madéfalvi lelet is a csíkszeredai múzeumba fog kerülni.

Igen, és én nagyon örülnék annak, ha a Csíki Székely Múzeumba kerülne. Most hallom szóbeszédből, hogy a madéfalvi fiatalember állítólag többször jött a múzeumba és hozott már be leleteket – nem ismerem a részleteket, de mi erről nem tudunk érdekes módon. Az információk valahogy elakadtak, de ennek még utána kell néznem. Visszatérve: én nagyon örülnék annak, ha ide kerülne leltározásra, és a csíkszeredai múzeum gyűjteményét gazdagítaná.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup