Ünnepel a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színház

Fennállásának 30-ik évét ünnepli április 13-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház.

Az önkormányzat fenntartásában lévő román társulat repertoárszínházként egyaránt játszik román és világirodalmi klasszikusokat, kortárs darabokat, illetve teret nyújt a kortárs színházi törekvéseknek, mutatott rá Nagy Lázár Kincső a társulat szóvivője. Hozzátette: az Andrei Mureșanu Színház egyedi színt képvisel a kortárs román színházművészetben, elsősorban a helyi román közösség megszólítását tűzte ki céljául, de mindenkor nyitott volt a magyar közösség felé is. Kétnyelvű előadásain, könnyen érthető játékstílussal, magyar alkotók felkarolásával, és előadásainak magyar nyelvű feliratozásával közönségnevelési feladatokat vállalt fel, annak érdekében, hogy minél jobban részesévé váljon a helyi közösség mindennapjainak.

Nagy Lázár Kincső szerint a társulat fennállásának 30-ik évének megünnepléseként csütörtökön 11 és 16 óra között „Előadásfelvételek maratonjára” várják az érdelődőket. Ekkor az Andrei Mureșanu Színház jelentősebb előadásaiból tekinthetnek meg jelenteket: mint a Három nővér és az Algák, mindkettő Radu Afrim rendezésében; a Cselédek Sorin Misirianțu rendezésében; a Családi történetek Cristian Ban rendezésében; az Üvegfigurák Mirela Bucur rendezésében; az Arab éjszaka Florin Vidamski rendezésében;  David’s Boutique Radu Afrim rendezésében illetve a Kolpert úr előadás Cristian Ban rendezésében. A belépés ingyenes.

Ugyancsak csütörtökön 17 órától a román társulat történetének 30 évét bemutató szabadtéri fotókiállítás nyilik a színháznak otthont adó Művész Mozi előtt. A kiállítás a társulat megalakulástól máig követi nyomon a színház működését, de megemlékezik mindazokról, akik letették az alapköveit ennek az intézménynek, megerősítették helyzetét ebben a közösségben és hírnevét növelték az országban és határokon túl is, mutatott rá Nagy Lázár Kincső. Hozzátette: az ünnepi program 19 órától Horia Mihail zongorahangversenyével zárul, az Árkosi Művelődési Központ sepsiszentgyörgyi koncerttermében az Olt utcai Bástya házban. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?