Fiatalos lendületet vett a kolozsvári bábszínház magyar tagozata
  • 2018. szeptember 20., csütörtök
    Friderika
  • 12°
    Kolozsvár
    • 14°
      Csíkszereda
    • 11°
      Székelyudvarhely
    • 13°
      Gyergyószentmiklós
    • 11°
      Székelykeresztúr
    • 13°
      Kovászna
    • 14°
      Kézdivásárhely
    • 14°
      Barót
    • 14°
      Sepsiszentgyörgy
    • 16°
      Arad
    • 12°
      Gyulafehérvár
    • 15°
      Nagyvárad
    • 14°
      Beszterce
    • 15°
      Déva
    • 14°
      Nagybánya
    • 11°
      Marosvásárhely
    • 13°
      Zilah
    • 13°
      Szatmár
    • 12°
      Nagyszeben
    • 16°
      Temesvár
    • 14°
      Brassó
    • 14°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6478 LEI
    • 1 USD = 3.9793 LEI
    • 1 GBP = 5.2258 LEI
    • 100 HUF = 1.4303 LEI

Fiatalos lendületet vett a kolozsvári bábszínház magyar tagozata


-A A+

„Ki kell hozni a színházat a sikátorból, életre kell kelteni” – véli a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetője, Sarvadi Paul, aki rengeteg tervvel, újító ötlettel vágott bele a decemberben vállalt feladatba. Interjúnkban ezekből adott ízelítőt, de egyebek mellett szóba került a gyermekekkel szembeni felelősség is, valamint a bolognai rendszer hatása a művészetoktatásra.

Kőszínház PR-felelőse voltál, kipróbáltad magad rendezőként, a nagykárolyi SPOT Fesztivál kezdeményezője vagy. Hogy illeszkedik ezek mellé a bábszínház?

A bábszínház is színház, néha azt gondolom, hogy még inkább színház. Csodás világ. Különleges hely, vannak specifikus vonásai, különböznek az előadások időpontjai, más a létrehozási folyamat, a színészi és a rendezői munka, de az adminisztratív keret ugyanolyan, mint egy állami színházé. A művészi elvárások pedig nem egy intézmény jellegétől kellene függjenek. Minden eddigi tapasztalatom sokat segít nekem a jelen helyzetben. Sok mindent megtanultam a kőszínházi bonyolult rendszerről, ezért számomra nem annyira nehéz a Puckban nap mint nap dolgozni.

A SPOT Fesztivál (Színházi Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja) célja kapcsolatot teremteni a romániai és a szomszédos országok színházi iskoláinak hallgatói között. A színházi előadások mellett közösségi programokat, műhelymunkákat is szerveznek évente a nagykárolyi fesztiválon.

A SPOT bizonyos szempontból nagyon hasonlít elveiben ahhoz, aminek itt kell történni a bábszínházban, csak a korosztályok különböznek. Ott a diákokkal, a színház belső utánpótlásával foglalkozunk, itt pedig a gyerekekkel, akik a jövő nézői, alkotói lesznek. Úgyhogy nem látok ebben nagy utat. A SPOT egy teljesen színháztalan környezetben született, teljesen ellenséges volt ott minden, de eltelt tíz év, és a fesztivál talpon maradt, fejlődött, tudatosan járta az előre meghatározott útját.

Talán ezért érzem a Puck Bábszínházat egy óriási lehetőségnek, én mindig szerettem a kihívásokat. Lehet, hogy nem volt a legjobb helyzetben ez a színház. Mielőtt bármilyen kapcsolatom lett volna vele, elég furcsa dolgokat hallottam róla, de valójában ez sem számít. Ami igazán fontos, hogy közben éppen ez az, ami nagyon motiváló! Az, hogy jobbá, hasznosabbá, értékesebbé lehet tenni ezt az egészet.A Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetése az a fajta szakmai és személyes kihívás, amit nem szabad kihagyni. Nagyon szeretném, ha újra sikeressé és szakmailag fontossá válna ez a színház, ha néhány év múlva megváltozna az emberek, a szakma, és a saját magunk felfogása az intézményről, aminek amúgy nagyon fontos szerepe van a kolozsvári közösség életében. Néha úgy érzem, hogy árvácska volt ez a színház, a szakma sem foglalkozott vele különösebben. Kolozsváron nincs kifejezetten báboktatás, ezért azok a fiatalok, akik itt végeztek, soha nem arról álmodoztak, hogy a Puck Bábszínházban dolgozzanak. Oda kellene felfejlődni, hogy a színészek mindent megtegyenek azért, hogy a Puckban játszhassanak.

Milyen konkrét ötleteket, terveket szeretnél megvalósítani a Puck Bábszínház életében?

Az első és legfontosabb az volt, hogy stabilizáljuk az intézményt, mert tavaly kilenc ember jött-ment, és ez nagyon rossz. Az irodákból mentek el, két tagozatvezetője volt tavaly a színháznak, technikai személyzet távozott, színészek mentek el. Ez egy csomó pluszmunkát jelent, helyettesíteni kell őket, újra kell venni olyan próbafolyamatokat, amelyeken már sokan rég túl vannak, és ez nagyon fárasztó.

Most úgy néz ki, hogy a jelenlegi csapat két évig együtt tud maradni, de ez még mindig nagyon kevés, a színházban hét-tíz években kellene gondolkodni, ez az az időszak, amikor egy komoly koncepció megérik és beteljesedik.

Emellett nincs egy koherens vizuális arculatunk, ezen is dolgozunk, próbálgatjuk a grafikusokat, folyamatosan megfogalmazzuk, majd újrafogalmazzuk az identitásunkat, szerepünket.Nagyon kevés előadása van a magyar tagozatnak, azon vagyunk, hogy sokkal több előadásunk legyen. Úgy néz ki, hogy idén hat-hét új előadásunk lesz, de ha ötöt sikerül megvalósítani a hétből, az is nagyon jó lesz. Most nagyon boldog vagyok, mert megnyertünk egy pályázatot a városházánál, a Váróterem Projekttel lesz egy közös előadásunk, amelyben nagyon sok gyerek fog részt venni. Egyelőre Az én élő mesém a munkacíme. Meghirdetünk majd egy meseíró versenyt az iskolákban, az összegyűlt mesék közül kiválogatjuk azokat, amelyek jóknak tűnnek, majd szövegkönyvet írunk, és abból fog születni a produkció. Szeretnénk, ha az előadás minden kolozsvári iskolába legalább egyszer eljutna, és ha a megyébe is sikerül elvinni két-három nagyobb városba, tökéletes lesz. Ez az év végéig kész kell legyen.

Bukaresti és budapesti rendezőket hívtak meg

A Pinocchio előbemutatója áprilisban lesz, Călin Mocanu, a Țăndărică színház igazgatója rendezi. A Szent László élete munkacímű előadást szeptemberre tervezzük Szentirmai László rendezésében, aki a budapesti főiskola bábtagozatának volt dékánhelyettese, a Magyar Bábjátékos Egyesület tiszteletbeli elnöke, szakmailag egy nagyon jól képzett rendező.

Ugyanakkor a fiatal színészeinkkel készít egy előadást Rekita Rozália kollégánk. Ez egy beszédtechnikai műhelyként indult, de ha már naponta összegyűlnek, és dolgoznak, úgy gondoltuk, hogy legyen egy végállomása is, mutassuk be a közönségnek. Mivel Arany János-emlékév van, az ő verseivel dolgoznak.

Van még egy meglepetés előadásunk, egy bűvészről fog szólni, amivel egy olyan bábtechnikát akarunk bevezetni, amit eddig még nem használtak Kolozsváron. Urmánczi Jenő is rendez majd egy előadást – ő készítette tavaly a Ha én lennék Mátyás Király című produkciót, ami nagyon sikeres volt –, illetve György László kollégánk is készül előadással, amelynek a munkafolyamata színházon kívül zajlik, de lehet, hogy társulunk majd, és átvesszük az előadást, amikor elkészül. Kocsis Tünde kolléganőnk is készít idén egy vers alapú produkciót.Arról az ötletről is olvastam, hogy a marosvásárhelyi bábtagozatosoknak akartok fellépési lehetőséget biztosítani. Ez miben áll?

Ez azt jelenti, hogy április 10-én a másodéves bábosok be fogják mutatni az egyik vizsgaelőadásukat Kolozsváron. Szeretnénk, ha egy komoly együttműködésünk lenne a marosvásárhelyi egyetemmel, mert Erdélyben csak ott képeznek bábosokat. Kell gondolni a profi utánpótlásra.

Kimozdítani a színházat a megszokott térből

Van még egy nagy tervünk. Mi a központban vagyunk egy elég kicsi, 130 férőhelyes teremmel, és azt tapasztaltam, hogy vannak iskolák távol a központtól, amelyek a távolság miatt nem jönnek el az előadásainkra, így mi megyünk hozzájuk. Minden hónapban játszani fogunk a felújult monostori Dacia-moziban, a Györgyfalvi sportkomplexum egyik termében, a Mărăști negyedi moziban, illetve van még egy olyan együttműködésünk a Váróteremmel, hogy alkalmanként teret cserélünk egymás között. Remélem, hogy júniusig lefedünk minden lakótelepet, mert egy tíz-húszperces séta belefér a gyerekeknek, de a másfél-két órás utat már nem tudják megoldani.

Az is hosszú távú tervünk, hogy a megyébe is sok helyre eljussunk – minket a megyei tanács tart fenn –, mert sok olyan gyermek van, aki talán soha életében nem volt bábszínházban.

Felvettük a kapcsolatot a Kalandpark vezetőjével is, Szélyes Leventével, aki nagyon nyitott volt a megkeresésünkre, ha kitavaszodik, valószínűleg szervezünk ott műhelymunkákat, előadásokat. Folyamatban van az is, hogy összeírjuk a kolozsvári rendezvényeket, például el tudom képzelni, hogy a Jazz in the Park-on belül délben kiviszünk egy előadást.

Egy kolozsvári könyvkiadóval is volt egy nagyon érdekes beszélgetésem, együtt tudnánk abban működni, hogy a kolozsvári meseszerzők alkotásait bemutassuk. Ezt ki kell használni, mert ritka az, hogy úgy dolgozhatsz egy bábelőadáson, hogy a szerző is részt vesz a munkafolyamatban.

Emellett a kolozsvári magyar színházban van a gyerekmegőrző program, aminek az első részében foglalkozást tartanak a gyermekeknek, és azután játszunk mi egy előadást. Ezt az együttműködést nagyon fontosnak tartom.

Nagyon szeretném, ha a gyerekek műhelymunkákban is részt vennének, hogy lássák, hogyan születik egy báb, hogyan jön létre egy bábelőadás. Ezt az áprilisi vakációban fogjuk kipróbálni. Egyrészt ez sokkal közelebb hozza őket a bábszínházhoz, másrészt pedig úgy gondolom, fontos a művészet felé is nevelni a gyermeket. Az, hogy a bábszínház bemutat egy előadást, nem meríti ki a nevelés fogalmát. Azt is szeretném, hogy soha ne haljanak ki ezek a bábszínház körüli szakmák. Ismersz valakit, aki szabadidejében bábokat készít? Na ugye.

Megtriplázott nézőszám, új jegycsomagok

Az idei év első három hónapjában megtripláztuk a nézőszámot a tavalyihoz képest – ezt az első sikerünknek szeretném elkönyvelni, Sipos Krisztina közönségszervezőnk elváráson felül teljesített. Indítunk két új jegycsomagot a nagycsaládosoknak, de lesz tizenöt százalékos cukrászda- és étterem-utalvány is, mert azt szeretném, ha a gyerekek nemcsak a bábelőadásnak örülnének, hanem annak is, hogy ebben a zajos életben eltöltenek egy pár órát anyuval, apuval előadás után. Szeretnénk gyerekkoncerteket is, de ezeket jól meg kell szervezni.

Májusban megyünk fesztiválokra Budapestre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Aradra, november környékén pedig a váradi Fux Fesztiválra, és természetesen a SPOT-ra. Az Iskola másként hét programjába is beszálltunk. December ötödikén pedig Ildikó néni (Kovács Ildikó rendező – szerk. megj.) 90 éves lenne, ezt meg szeretnénk ünnepelni.

Készülünk egy mini-könyvesbolt kialakítására az előcsarnokunkban, ahol reményeim szerint rövid időn belül miniatűr bábokat lehet vásárolni. A nagy koncepció az, hogy sokkal több legyen a Puck, mint egy szokványos bábszínház. Egy olyan hely, ahová a gyermek szívesen visszatér, még akkor is, ha ezért otthon hisztiznie kell.

Optimálisan és felelősségteljesen kell bánnunk a költségvetésünkkel. Szeretnék workshopokat biztosítani a színészeknek, hogy kifogástalan legyen a teljesítményük. Rengeteg dolog van a fejemben, és be kell valljam: kell még egy kis idő, amíg rendszerezni és ütemezni fogom ezeket. De biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, bízhatok a csapatban.

A Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválját illetően lesznek változások?

Októberben lesz a fesztivál, bővülni fog. Javaslataim vannak előadásokra, amelyeket szakmailag jónak tartok, és abból a 8-9 címből remélem egy-kettő eljut ide. Többnyire külföldiek, van köztük magyarországi színház, ahol nagyon szép dolgok történnek, de vannak spanyol, francia művészek is a listámon.Nagyon fontos tudni, hogy a kolozsvári bábszínház magyar tagozata jelenleg arról híres, hogy kesztyűs bábokkal dolgozik, ami egy nagyon régi bábtechnika, de van még egy csomó minden – például árnyjáték, marionett –, amit nem használunk. Illene lassan fejlődni ezekben is. 2017-ben vagyunk, és a bábelőadásokban is elkezdték ezeket az új médiákat, vetítéseket, mindenféle modern dolgokat alkalmazni. Segít a szakmai fejlődésben, távol tart a betokosodástól, esélyt ad a kapcsolatteremtésre, nem utolsó sorban pedig egy ünnep, aminek akkor is örülnünk kell, ha néha sok munkával és stresszel jár.

Véleményed szerint hogyan kell a bábszínházban őszintén szólni a gyerekekhez?

Talán az első és legfontosabb, hogy szakmailag mindenki jól felkészüljön, így sok mindent el lehet kerülni. Azután oda kell figyelni a műsortervre, hogy mikor és mit játszik a színház, milyen alkotókkal dolgozunk és miért. Ámbár nagyon sok időt töltünk a színházban, mégis valahogy meg kell ismerni a gyermekek igényeit, fejlődnünk kell pedagógiai szempontból. Nagyon nagy a felelősségünk, mindannyiunknak meg kellene próbálni kiegyensúlyozottan élni. Példaképek kell legyünk minden bábszínházba látogató gyermek számára. Ezen mindenkinek, aki most a Puckban dolgozik, el kellene gondolkozni. Meg kell erősíteni azt a jót, amit a család vagy az oktatási rendszer ad a gyerekeknek, és pótolni azokat, amelyekben ezek hiányosak. Dolgozni kell töretlenül, és bízni abban, hogy igenis van értelme. Profik kell legyünk!

Azt érzem ki abból, amit mesélsz, hogy hosszú távra tervezed a bábszínházas jövődet. 

Nincs értelme másképp belevágni, semmilyen szempontból nem éri meg, tisztességtelen volna. Nem egy olyan munka, ahol az ember degeszre keresi magát, és egy évig kibírja ha rossz is, vagy ha nem szereti, de legalább sok pénzt keres. Egy kicsit meg kell legyen bolondulva az ember, elhivatott kell legyen, hogy belevágjon. Nagyon sokan mondták, hogy ne jöjjek ide, mert rossz lesz. Közben fantasztikus embereket ismertem meg a kollégáimban, egyre jobb velük dolgozni, felfedezni őket emberileg és művészileg.Képzelj el például egy hatvan év körüli bácsit, aki nem pecázni vagy sörözni megy szombat reggel, hanem minden egyes szombaton bábozik a gyerekeknek. Ez olyan szép, nem? Nincsenek agyonsztárolva ezek az emberek, nem is nagyon ismerik őket. Ilyen szempontból is tiszteletre méltóak. Nagyon nehéz körülmények között dolgoztak éveken át. A mai napig a legkisebb fizetések a bábszínházakban vannak, annak ellenére is, hogy most megnőttek.

Dolgozni kell, van mit csinálni. És van értelme, úgy gondolom. Annyi magyar gyereknek, amennyi van Kolozsváron, körülbelül háromezren vannak óvodától nyolcadikig. Fele annyit sem tudunk játszani, mint a román tagozat, ezt el kell fogadnunk. Ki kell hozni a színházat a sikátorból, egy kicsit életre kell kelteni, és nyitottak vagyunk bármilyen ötletekre, észrevételekre, nem akarunk elzárkózni.

A SPOT Fesztivált folytatni fogod?

El fogom dönteni hamarosan. Ha lesz, akkor teljesen más lesz. Tíz év alatt sok minden letisztult, és nagyon sok mindenben csalódtam is. A folyamatos kapcsolattartás a főiskolákkal elég sok mindenre rávilágított. Nincs túl sok értelme ugyanúgy folytatni a fesztivált, mint eddig. A koncepció afelé alakul a fejemben, hogy minél nyitottabb legyen a külföldi iskolák felé, hogy mindenki lássa, hogy hogyan oktatnak külföldön, mert úgy érzem, hogy itthon a dolgok megakadtak.

Rosszat tett a színészképzésnek a bolognai rendszer

A régi rendszerből való átállás a bolognaiba nagyon elrontotta a dolgokat. Ha valakinek fontos a színház, akkor most kéne segítse az egyetemeket. Kevés színház van, nincs ahol dolgozni, telik meg a piac, nehéz most a fiatal színészeknek. Ugyanannyi diák végez attól függetlenül, hogy hány munkahely szabadul fel. Tanár-generáció váltás is van, ez is gondokat okoz, hiszen a tapasztalathiány nagyon veszélyes a művészetoktatásban. Sajnos a bolognai rendszernek ez a legnagyobb hátránya, nem az van, mint például az újvidéki főiskolán, hogy egy évben felvesznek négy diákot, ha négy jó. Ha itt kilenc hely van, kilenc diákot vesznek fel.

Lehet, hogy emiatt is fejlődnek folyamatosan a független társulatok.

Inkább megszületnek, és túlélnek, kicsit sok számomra az, hogy fejlődnek. Nincs idejük rá, mert folyamatosan pályázatokat kell írni, vadászni kell a nézőket, technikával, PR-ral kell foglalkozni. Nem biztos, hogy ezek a társulatok így képzelték el, hogy fel voltak erre készülve. Legtöbbször azt érzem, hogy nem egy művészileg meghatározó irány. Ez – habár egyre több független megmozdulás van – valójában szomorú.



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X