• 2017. december 18., hétfő
    Auguszta
  • Kolozsvár
    • -6°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -6°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -2°
      Kovászna
    • -4°
      Kézdivásárhely
    • -6°
      Barót
    • -5°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -7°
      Beszterce
    • -1°
      Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • -5°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6260 LEI
    • 1 USD = 3.9243 LEI
    • 1 GBP = 5.2342 LEI
    • 100 HUF = 1.4739 LEI

Kojot - Pofonok és pofonok


-A A+



Az biztos, hogy Kostyál Márk nem hiányzott arról az óráról, amelyen azt tanították, hogy miként kell hatásosan elkezdeni egy filmet. A Kojot első pár perce ugyanis majdhogynem tökéletes: megmutatja, hogy milyen lett volna, ha Bujtor, a magyar Bud Spencer, egyszer is komolyan vette volna a pofonokat.

Tűzkőn járunk, a szép és homokos magyar vidéken, ahol az ököljog már, vagy még nem esti mese, hanem az ügyintézés egyetlen és hatásos módja. Ezen a nyelven beszél a helyi kiskirály és az a kevés helyi, aki még ellenáll. Elfajult telekvitával és érvénytelen építkezési engedély körüli vitával indul a film, csattannak a pofonok, reccsen a csont, szinte fáj, ahogy egymásnak esnek.A másik felem persze azonnal kárörvendeni kezd, hiszen ki ne akart volna már odacsapni korrupt rendőrnek, gerinctelen polgármesternek és bikanyakú embereinek. Mondom, pergő és tökéletes koreográfia már az első percekben, versenyt futnak bennünk az érzelmek az adrenalinnal. Hová fogunk így eljutni, dörzsöljük magunkban máris a markunkat, hiszen még szűk két óra hátravan ekkor még a Kojotból. Sajnos, nem túl messze.

A kezdőjelenet nyers brutalitását, fájdalmas drámáját és feszültségét a Kojot nem képes fokozni, így marad az ismétlés, újra és újra egymásnak esnek a tűzkői emberek, hol esküvőn, hol a helyi Tüzép-telepen, emiatt viszont az utolsó nagy összecsapást már rutinosan nézzük, mindenféle megrendülés nélkül. Addigra már devalválódtak a pofonok, az erőszak olyan rutinossá válik, mint a postai sorbaállás. A főszereplő, a vidék farkastörvényei között lassan férfivá érő „pestigyerek”, Misi szinte állandó vendége lesz a kórháznak, mert meg akarja védeni nagyapjától örökölt földjét, feleségét, a boldogság illúzióját.

És épp ez a legnagyobb probléma az új magyar westernnel: nem is a naiv alaptörténet, hanem az ismétlés és túlfogalmazás, mert más eszköze nincs a fokozásra. És itt kezdünk el lassan, de biztosan feszengeni a székben. Pedig sok mindent elfogadtunk addig. A kiskirály fiának sportkocsi-mániáját, pedig úgy áll a magyar vidéknek a sárga Chevrolet Corvette, mint tehénnek a Rolex. Az enyhén szólva leegyszerűsített karaktereket, azt, hogy egyetlen ordibálós jelenetnek sincs súlya, csak hangereje. És hogy már semmit se jelent, ha valaki indulatában újra és újra belerúg valamibe vagy a falat csapkodja. De ugyanilyen kimódolt és a paródia határát súrolja a Máté Péter sláger (Most élsz) könnyes-giccses előadása a fináléban.Miközben kifejezetten jó nézni a kissé sablonos, de valahogy mégis élettel teli szereplőket. A hallgatag székely „vendégmunkást”, a nagydumás „őslakost”, a tekintélyparancsoló gazdát, a „jónőt” és így tovább. A western elengedhetetlen kellékeit. Az elsőfilmes Kostyál Márk javarészt meggyőzően mozgatja a nem túl bonyolult jellemű karaktereket, biztos kézzel fogja a faék egyszerűségű történetet, eredetinek látszó gondolatig viszont már nem jut el. Kissé túl sokszor bodorodnak a felhők, egészen felesleges jelenetek kerülnek be a filmbe (Misi és a szarvas találkozása a kukoricamező szélén; a hol hangsúlyos, hol eltűnő kutya), ám ettől a Kojot nem lesz sem mélyebb, sem maradandóbb.Az viszont biztató, hogy a Víkendnél, Délibábnál vagy a Kútnál jobban tudja és érti a műfaji film szabályait. Jobban el tudja hitetni a nézővel, hogy a magyar western mégsem olyan, mint a magyar narancs. Akár még édes is lehet egy napon. Kis arányérzékkel nem is lenne csalódás a film, ám a túlbeszélt jelenetek, a szinte komikus lassítások, a túlontúl jelentőségteljes „mindjárt neked esek” tekintetek (még meg kell nézni egy-két Sergio Leone-filmet) teherként lógnak az egyébként jó iramú Kojoton. Pedig lenne humora is, öniróniája is (a svéd delegáció ötlete vagy a hivatalnok Erzsike), ám ezt szinte azonnal elveszti, amikor kezdi túl komolyan venni magát.

A színészek játéka hol belesimul a film egészébe, hol bántóan kilóg: a merev Mátray Lászlótól a jellegtelen Dobra Márián át a vérbő Bocsárszky Attiláig (a film legjobb pillanatait egyértelműen neki köszönhetjük) vagy a némaságában is igen kifejező Orbán Leventéig ível a kínálat. Mészáros András is mindent megtesz azért, hogy a főhőst egyszerre lássuk zaklatott és a fővárostól megcsömörlött banktisztviselőnek, majd önmagáért kiálló, tökös „cowboynak”.

A Kojot az utóbbi időszak legbiztatóbb jele arra, hogy nem csupán a vígjátékra korlátozódhat a magyar szórakoztató film ereje. Legyen élvezhető thriller, sci-fi, horror vagy western. Ehhez Kostyál Márk került a legközelebb, akinek volt bátorsága a magyar átlagnéző számára teljesen ismeretlen színészekkel dolgozni. Kicsivel több önuralommal, kevesebb pofonnal és játékidővel akár az év meglepetése is lehetett volna. Így viszont csak egy ígéretes csalódás.

Kojot – magyar dráma, 126 perc. Rendezte: Kostyál Márk. Írta: Lengyel Balázs, Lovas Balázs. Szereplők: Mészáros András, Bocsárszky Attila, Kovács Frigyes
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup