Turnowszky Mór emléktáblát avattak Marosvásárhelyen

A 19-ik század második, a 20-ik század első felében élt marosvásárhelyi orvosdoktor, Turnowszky Mór emlékére avattak márványtáblát a Bernády tér 2. szám alatti ház falán. Az emléktábla elhelyezését Izsák Márta oldalági leszármazott kezdeményezte, annak anyagi vonzatáról a zsidó hitközség gondoskodott.

Turnowszky Mór 1859-ben született a szomszédos Marosszentkirályon, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, ahol kiváló tanárai irányították figyelmét a természettudományokra. A frissen megnyitott kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen szerzett orvosdoktori diplomát. Tanulmányait Bécsben, Prágában és Berlinben egészítette ki. Figyelme főleg az ideggyógyászat felé fordult, de Marosvásárhelyen, illetve a környéken főleg körorvosi, illetve általános orvosi gyakorlatot folytatott egy olyan korban, amikor a vidéken, de még Marosvásárhelyen sem volt túl gyakori az orvos.turnowszky emlektabla leleplezes ae 02

Előbb körorvos, majd magánparxist folytat haláláig,1932-ig. Több nevezetes marosvásárhelyi személyiség háziorvosa, panaszaival felkeresi őt Petelei István író, Bernády György polgármester, a kollégium tanárai, Marosvásárhely felekezeteinek papjai. A szegények orvosa is volt, ingyen gyógyította a legszegényebb rászorulókat. Szociális érzékenységére jellemző, hogy 1885-ben javasolta a város összes segélyszervezetének, egyesítsék erejüket egyetlen nagy egyesületben, szervezzék meg a ruhagyűjtést, a téli népkonyhát, építsenek menedékhelyet a hajléktalanok számára.

A zsidó iskolaszék elnöke volt, aki rendszeresen támogatta a marosvásárhelyi zsidó elemi iskolát, a kiválóbb tanulóknak ösztöndíjat szerzett, a kollégiumban pedig helyeket a továbbtanulásukhoz.

Bernády Györggyel együtt alapító tagja volt a marosvásárhelyi Bethlen Gábor szabadkőműves páholynak, ahol ugyancsak haláláig tevékenykedett. Több műve is megjelent írásban, melyek az orvostudomány köréből merített témákat dolgoztak fel, míg szabadkőműves láncbeszédei az emberiség testvériesülésének eszméjét népszerűsítették a város polgárai között.turnowszky emlektabla leleplezes ae 01

Turnowszky Mór egyike Marosvásárhely első megbecsült zsidó polgárainak, kiváló értelmiségi volt, népszerű ember a maga korában. Fia, Sándor szociológus, jogász, újságíró, egyetemi tanár, aki fiatalabb korában a radikális eszmék híveként a budapesti Galilei Kör titkára is egyben és 1918-ben az ő felkérésére rta Ady Endre A tűz márciusa című versét.
Mindketten Marosvásárhelyen haltak meg, Turnowszky Mór 1932-ben, Sándor 1958-ban. Könyvtárát a Teleki Téka őrzi.

Kimaradt?