• 2017. október 17., kedd
    Hedvig
  • 20°
    Kolozsvár
    • 21°
      Csíkszereda
    • 21°
      Székelyudvarhely
    • 21°
      Gyergyószentmiklós
    • 21°
      Székelykeresztúr
    • 23°
      Kovászna
    • 23°
      Kézdivásárhely
    • 21°
      Barót
    • 22°
      Sepsiszentgyörgy
    • 25°
      Arad
    • 21°
      Gyulafehérvár
    • 23°
      Nagyvárad
    • 19°
      Beszterce
    • 21°
      Déva
    • 23°
      Nagybánya
    • 20°
      Marosvásárhely
    • 21°
      Zilah
    • 23°
      Szatmár
    • 21°
      Nagyszeben
    • 25°
      Temesvár
    • 22°
      Brassó
    • 26°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5802 LEI
    • 1 USD = 3.8939 LEI
    • 1 GBP = 5.1608 LEI
    • 100 HUF = 1.4882 LEI

A tüntetések urbánus népművészetét gyűjtő Székely Sebestyén Györgyöt kérdeztük


-A A+



Székely Sebestyén György művészettörténész, a kolozsvári Quadro Galéria és a Z Angles Gallery alapítója február 3. óta gyűjti a kormányellenes tüntetésekhez kapcsolódó kreatív megnyilvánulásokat. Ezekből áll össze a menet(elés) közben létrehozott múzeum, a Muzeul Între Bare. A művészettörténész szerint ez a tüntetéssorozat egyrészt nyitottabb, humorosabb, mint bármelyik korábbi Romániában, másrészt a technika demokratizálódása miatt a dokumentálás jóval könnyebb, mint régebben.

Mielőtt rátérnénk a Muzeul Între Bare projektre, beszélj kérlek kicsit a galériáról, amelynek a keretében létrejött.

A Z Angles egy kortárs művészeti galéria, 2016-ban jött létre és az első eseményeit más intézményekben rendezte, nincs saját székhelye. A lényeg az volt, hogy kapcsolatot teremtsünk más intézményekkel és megfelelő helyeket találjunk a mi eseményeinknek. Így például volt Dunaújvároson, az ottani kortárs művészeti múzeumban Baglyas Erika kiállításunk, aztán Todor Tamás egyéni kiállítás Londonban egy vásáron, és volt Antik Sándornak a kolozsvári Művészeti Múzeum pincéjében egy kiállítása, amely kimondottan abba a térbe talált.

A Muzeul Între Bare-történet egy kolozsvári kávézóban indult, két quadrós kolléga szülinapját ünnepeltük, és az emberek jöttek be a tüntetések előtt meginni valamit, és hozták magukkal a táblákat. A kommunikációval foglalkozó kolléga, Fodor Tünde mondta, hogy gyűjtenünk kellene ezeket. És akkor mondtam, hogy igen, de nem a Quadro kellene gyűjtse, hanem a Z Angles, mert ez kortárs dolog, nem kortárs művészet, hanem kortárs történelem. A legelején tehát egyszerűen csak arról volt szó, hogy összegyűjtsünk ilyen tárgyakat. S aztán rögtön átalakult valami mássá, egy sokkal interaktívabb múzeumépítéssé.

Hogy miért múzeum? A múzeumok általában retrospektív jellegűek, tehát miután lejárnak az események, valamikor létrehoznak egy emlékhelyet, ami nagyon gyakran megváltoztatja a dolgok, az események jellegét: a retrospektív szemlélet ráhelyez mindenféle szűrőt meg értelmezést. Itt az a kihívás, hogy menet közben és menetelés közben – tehát, mikor kint tüntetsz, akkor odamész az emberekhez és beszélsz velük, hogy majd adják oda a tárgyaikat – létrehozva a múzeumot, van esély az esemény hangulatát, jellegét, energiáját is átemelni. Leginkább az foglalkoztatott, hogy valami élő dolgot lehessen ebből továbbadni.

Annál is inkább, hogy a tüntetők nemcsak tárgyakat hoznak létre, hanem videókat, fotókat, Facebook-posztokat…

Igen, mindenki azt mondja, hogy ez egy táblamúzeum, plakátmúzeum, de nem az. A táblák a leglátványosabb elemek az utcán, de a mostani tüntetések sajátja, hogy főleg az online közeg táplálja ezeket. És ott született meg rengeteg szellemes dolog, mindenféle gifek, mémek, meg beszólások – ezek az emberekben táplálták a lelkesedést, és azt, hogy továbbra is részt vegyenek a tüntetéseken. Például van az a gif, hogy jön sötétben Dragnea és Grindeanu a zsákocskákkal és a rengeteg telefon-elemlámpa meg vaku rájuk irányul. Az annyira zseniálisan összesűrítette az események értelmét, jellegét, hogy mikor egy ilyet látsz, akkor azt mondod, hogy ma este is ki fogok menni.A Muzeul Între Bare tulajdonképpen maga a Facebook-oldal vagy az, amit majd létre fogsz hozni ebből az anyagból, amit összegyűjtöttél?

A múzeum már létezik a Facebook-oldal formájában, ahová bárki feltölthet anyagokat, és ezt ezután még inkább fogom hangsúlyozni, hogy a lényeg, hogy minél többen osszanak meg ott anyagokat. Ugyanis nem egyvalaki kell ezt a múzeumot létrehozza. Persze kell valaki foglalkozzon vele, de a lényeg az, hogy mindenki behozza azt, amit ő maga nagyon érdekesnek talált a tüntetésekkel kapcsolatban, hogy ez a sok szempont tudjon ott érvényesülni. És ott archiváljuk ezeket a reális időben születő reakciókat.

Miben más ez a tüntetés-sorozat, mint a Mentsük meg Verespatakot! vagy a Colectiv-tragédia utáni?

Kreatívabb. Sok mindenben különbözik, egyáltalán abban, hogy sokkal nagyobb, és sokkal több társadalmi kategóriát megmozdított. Kétségtelen, hogy a Colectiv-tragédia utáni tüntetés előkészítette, kialakította ezt a civil szolidaritást, ami nem csak egy ügyért szól. A Verespatak zöld tüntetés volt, amely a társadalomnak egy részét mozgatta meg, a Colectiv-tűzvész utáni tüntetések azonban már általános társadalmi szolidaritást vontak maguk után. Amiben nagyon különbözik, az az, hogy a mostani események az emberekben felszabadították a humorérzéket, amihez hozzájárult a politikai osztály abszolút Caragiale-jellege, a 24-szer elhangzott „Altă întrebare?” tényleg egész lavinát elindított. A politikusok bőven hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek kihozzák magukból a kreativitást.Nagyon érdekes, hogy több kortárs művész, mint Dan Perjovschi vagy Antik Sándor bekapcsolódott. Antik Sándor Facebook-on osztott meg grafikákat, gifeket, Perjovschi pedig például kiállt veled fotózkodni, mikor Szebenben jártál. Ez azért van, mert a tüntetések által felszabadított kreativitás közel áll az ő művészetükhöz?

Antik Sándor és Dan Perjovschi is ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik a ’90-es évek civil társadalmát alakította, mikor a civil társadalom nagyon szűk, majdnem elit közeget jelentett. Néhány folyóirat, néhány művészeti akció, néhány művészeti állásfoglalás jelentette az ilyen civil hozzáállás lecsapódását, amit most már több százezren tudnak megvalósítani. Tehát természetes, hogy Antik és Perjovschi ilyen szempontból nagyon könnyen empatizál ezzel, mert eddig is ezt csinálták. Az ő esetükben nem arról van szó, hogy most aktiválták volna magukat.

Ami változott a ’90-es évekhez képest, az az, hogy a romániai civil társadalom felnőtt, másrészt meg a kommunikációs formák annyira demokratizálódtak, hogy nem kell szakosodott művésznek lenned ahhoz, hogy ki tudj fejezni valamit. Mindenféle képalkotási és szövegközlési mód van, ami abszolút bárki számára hozzáférhető, akinek van internete és telefonja.Ez valamennyire be is határolja, hogy ki tud megszólalni. A nyugdíjasok például talán kevésbé.

Sok nyugdíjas is részt vett. A vasárnapi tüntetésen például nagyon kevés egyetemista volt és nagyon sok 50-60 éves. Odamentem több idős emberhez, kértem a táblát és megkérdeztem, hogy használják-e a Facebookot, mert kicsit aggódtam, hogy nem fogjuk tudni tartani a kapcsolatot és mondták, hogy persze és meg fogják nézni a Muzeul Între Bare oldalát. Gondoljunk bele abba is, hogy Romániában nagyon sokan azért használják az internetet, mert bizonyos családtagok külföldön vannak és ez a kommunikáció olcsó formája. Ez a néhány évtizede tartó „exodus” hozzájárult ahhoz, hogy az internet nagyon felfutott Romániában.

Visszatérve a tüntetőkkel empatizáló művészekre, voltak dizájnerek, akik kinyomtatható táblákat terveztek. Nagyon tetszett az a megfogalmazásod, amit egy interjúban hallottam, hogy népművészet az, amit gyűjtesz. Mennyire különíthető el a kortárs művészek befolyása és az, ami tényleg a népművészet jellegű része annak, amit gyűjtesz?

A kortárs művészet valahol átalakul népművészetté. Rengeteg kifejezési forma, amit bárki tud manapság használni, eredetileg valamikor kortárs művészet volt. Akár a médiaművészeti eljárások: a ’90-es évek elején csak néhány ember tudta használni, most már bárki.

Ez népművészet, ami zajlik, mert valószínű, hogy egyes megnyilvánulások mögött dizájnerek állnak, de azokat olyan hamar átveszi a népművészet, hogy esetenként már nem is lehet követni, hogy ki volt az első, aki azt a dolgot kitalálta. Tegnap épp egy idős hölgynél volt egy tábla: van Perjovschinak az a rajza, hogy „Jos” és benne egy bajusz, ezt ugye ki lehet nyomtatni, de a néni nem nyomtatta ki, hanem megrajzolta magának. Tehát, amit Perjovschi kitalált az már nem az övé, hanem a nénié, és kértem tőle, hogy adja ide.Azon gondolkodtál már, hogy ha kiállításra kerül sor, akkor hogy fogod strukturálni ezt a sok mindent, amit összegyűjtöttél?

Ez kérdéses, ez az a dolog, amit nem szeretnék siettetni, ugyanis van bennem egy impulzus arra, hogy kiállításokat csináljak és itt nem ez a lényeg. Bizonyos alázatra van szükség. Én elsősorban az anyagok összegyűjtője, megőrzője vagyok, ez az elsődleges feladatom. Majd amikor arra kerül sor, hogy valamilyen formában megmutassam, akkor meg kell találni a formáját, hogy ne hamisítsuk. Válogatás így is, úgy is lesz, mert amihez az ember hozzányúl, az már eleve válogatás.

Mikor elkezdtem az egészet, akkor rengeteg csodálatos kiállítás volt a fejemben. Kortárs művészeti kiállításként képzeltem el, egy-egy tárgyat fetisizálva, mert ezek a tárgyak adják magukat erre: ha beemeled őket kortárs művészeti galériákba, megállják a helyüket. De itt nem erről van szó.

A tegnap volt két kritikus hozzáállás, két ember részéről, akiktől anyagot kértem. Az egyik azt mondta, hogy ő ideadja majd a plakátját, miután lejártak az események, ha az eseményeknek lesz eredményük. Ezeknek a tárgyaknak csak úgy van értékük, szerinte, ha az eseményeknek lesz valami következménye. A másik az volt, hogy valaki visszautasított, mert azt mondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy a tárgyat múzeumba helyezzük, már történelemmé alakítjuk. Ezzel is egyetértek, ugyanakkor az én szemszögemből a történelmet most éljük ugyan, de jó, ha közben meg is írjuk, hogy megmaradjon.

Több múzeum is elkezdte gyűjteni a tüntetésekhez kapcsolódó tárgyakat Kolozsváron és Bukarestben is. Ehhez mit szólsz?

Örülök neki, mert azt jelenti, hogy a múzeumok is a mai társadalomban élnek. Az is érdekes, hogy Bukarestben a Falumúzeum gyűjti, mert mondtuk, hogy ez egyfajta népművészet, csak ez urbánus népművészet. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy a tüntetések városon zajlanak.

Nem csak Kolozsváron, hanem Iași-ban, Tecuci-ban, Bukarestben is jártál tüntetésen. Miért keltél útra?

Ez arról szólt, hogy nem akartam leragadni a kolozsvári hangulatnál, mert aggódtam is egy kicsit, hogy az, amit itt megélünk, egy lufi, és ami ezen kívül van, az teljesen másképp néz ki. Akartam látni, hogy hogy néz ki ez a valóság máshol ebben az országban, és máshol, mint Facebook-on. Mert a Facebookon gerjesztett valóság az egy dolog, és nagyon fontos most már, de ami a fizikai valóságban történik az nem mindig ugyanaz. Hasznos volt, egyrészt nagyon érdekes emberekkel ismerkedtem meg, akik rögtön megnyíltak. Olyan könnyedén kommunikálni, mint most, nem nagyon lehet: bárkihez odamész és rögtön szóba állnak veled, mindenki érzi, hogy ugyanarról a dologról beszélünk.

Miért épp ezeket a városokat választottad?

Nem tudom, hogy miért Iași felé indultam el. Utólag viszont jó döntésnek bizonyult, ott voltak ismerőseim, akik nagyon jó tanácsokat adtak, végigbeszéltük, kérdeztek, hogy mit szeretnék ezzel az egésszel csinálni és ez kényszerített arra, hogy tisztázzam magam számára. Úgyhogy lehet, hogy tudat alatt nagyon is tudtam, hogy miért oda megyek.

Aztán még voltak játékok, az, hogy elmentem Tecuci-ba azért volt, mert volt az a felirat, hogy „Ne-a sărit muștarul!” és akkor ott meglátogattam a mustárgyárakat – én azt hittem, hogy egy van, de kiderült, hogy három, és a város gazdasága a mustárkészítésre épül –, ez érdekes volt, egy kis szociológiai tanulmányút.Miközben utaztál, Kolozsváron született még egy tüntetésekkel kapcsolatos ikonikus műalkotás: valaki rácsok mögé zárt politikusokat festett a fellegvári óriáskeresztre, Banksy aláírásával látta el és te aláírásgyűjtést indítottál, hogy felhívd a figyelmet arra, hogy ez nem feltétlenül minősül vandalizmusnak és nem kellene eltávolítani. Ennek lett valamilyen eredménye?

Nem tudom, hogy annak lett-e a következménye, lényeg az, hogy miután lemosták Dragneat és Pontat talán, a többi portré ottmaradt. Most el fogok menni a helyszínre, és megnézem. Az igazság az, hogy nagyon ki kellene valamit találni, hogy meg lehessen előzni vagy rögtön reagálni lehessen a helyi hatóságok akcióira.Ez a Banksy-ügy egy dolog. Nem is annyira Banksyről szól, hanem arról, hogy a köztéri szobrok felállítását, kezelését sokkal átláthatóbbá kellene tenni és sokkal jobban át kell gondolni. Nagyjából az szokott lenni, hogy egyszer csak megjelenik egy szobor, és ezt el kell fogadni, és élni vele száz évig. Ez nincs rendben.

De ennél sokkal szomorúbb a régi botanikus kertnek a kiírtása Kolozsváron, ami menthetetlen, 150 éves fákat nem tudsz visszatenni… semmiféle hatékony eljárás ebben az ügyben nem volt. Egyrészt egy szép régi botanikus kert volt ott, ami önmagában védett kellene legyen – alig van zöldövezet a belvárosban. Másrészt a várfal mellett van – alig van látható várfal Kolozsváron. Harmadszor az egyetlen fennmaradt vársánc van ott. Ezt a három elemet együtt tönkre lehet tenni, mert valaki egy nyolcemeletes szállodát akar oda építeni és ezt a város jóváhagyta. Gyönyörű, hogy ezek a tüntetések ilyen látványosak és nagyok, de ki kell találnunk a hatékony formáját annak, hogy tényleg lehessen látni, hogy mit csinálnak a hatóságok.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup