Budapestre helyezi át tevékenységét az Osonó

Sepsiszentgyörgyi támogatás hiányában tevékenységének zömét Budapestre költöztette az Osonó Színházműhely – jelentette be évértékelőjében Fazakas Misi. A Sepsiszentgyörgyön alapított és önfenntartó társulatként működő Osonó Színházműhely vezetője arról számolt be, hogy tavaly 168 kulturális, oktatási, szociális és közösségi eseményt hoztak létre és összesen 86476 lejből gazdálkodtak.

Fazakas Misi szerint ennek az összegnek a háromnegyedét külföldi pályázati források, illetve határon túl tartott előadásaik bevétele képezi, a költségvetésük közel 20 százalékát jelentették a Romániában tartott előadásaik utáni bevételek és csupán öt százalék a hazai pályázatokból nyert támogatás. A társulat vezetője megjegyezte, hogy az Osonó tavaly nem kapott semmilyen helyi támogatást, Sepsiszentgyörgyön nincs székhelye, illetve raktára és irodája sincs, így a projektjeik zömét átköltöztették Budapestre.

Fazakas Misi beszámolt arról is, hogy tavaly egy új bemutatójuk volt, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházzal közösen készítették el Székely Csaba Bányavakság című darabját és a repertoáron lévő három előadásukat 71 alkalommal játszották. Emellett a független színházműhely 59 interaktív közönségtalálkozót szervezett és 30 műhely-foglalkozás, valamint hat drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. Az Osonó kulturális, oktatási, szociális projektjein mintegy 9500 ember vett részt 2016-ban.

Az Osonó Színházműhely tavaly kapta fennállásának egyik legfontosabb díját, amikor 330 jelentkező pályázat közül az Európai Ifjúsági Nagy Károly- díj nemzeti győztesévé választották. A díj egy fontos visszaigazolás a csapat tevékenységére és irányvonalára, illetve arra, hogy az Osonó európai szintű és színvonalú ifjúsági projekteket hoz létre, mutatott rá Fazakas Misi.

Az Osonó állandó tagjai tavaly majdnem az országos átlag munkaidővel megegyező időt dolgoztak önkéntesként, tette hozzá a társulatvezető, aki szerint jól együttműködtek a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával, amellyel közösen csoportvezető- és pedagógusképzést, valamint az interetnikai drámatábort szerveztek.

Sikeresen együttműködtek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceummal is, amelynek drámatagozatos diákjai több oktatási projektben és szakmai gyakorlaton vettek részt annak köszönhetően, hogy a színházműhely Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkezik. Első alkalommal született együttműködés a Marosvásárhelyei Művészeti Egyetemmel, illetve a Kolozsvári BBTE Színház és Televízió Karával, hiszen mindkét egyetemről hallgatók vettek részt a társulat októberi kárpátaljai turnéján.

Fazakas Misi szerint elkezdődött az Osonó Színházműhely jelentős projektjeinek és előadásainak átköltöztetése Budapestre, hiszen a magyar fővárosból több meghívás és megkeresés érkezett a társulat számára. A Bakelit Multi Art Centerrel partnerségben, a társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár – már rendszeresen tartanak szakmai és önismereti foglalkozásokat és január végén kezdődik az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista színházi előadás magyarországi adaptációjának elkészítése. Budapesten toboroztak színészeket és az előadást számos budapesti színházban bemutatják, de idén sor kerül egy magyarországi turnéra is

Csíkszeredában vendégszerepelnek

Az Andrei Mureșanu Színházzal közösen készített, Catinca Drăgănescu és Fazakas Misi által rendezett Bányavakság című nagysikerű koprodukció továbbra is műsoron marad. Legközelebb január 21-én és 22-én Csíkszeredában vendégszerepel az előadás, amelyet január 24-én 19 órakor ismét Sepsiszentgyörgyön láthat a közönség.

Emellett a Román Kulturális Alap pozitívan értékelte a társulat pályázatát, így az évad végén a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás osztálytermi változata egy kilenc állomásból álló romániai turnén vesz részt. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott társulat több nemzetközi projektben szerepel majd, a legközelebbire áprilisban kerül sor, Spanyolországban.

Kapcsolódók

Kimaradt?