Ismét lesz felolvasómaraton Marosvásárhelyen a magyar kultúra napján

A Studium – Prospero Alapítvány 2017-ben – egy évnyi kihagyás után – ismét megszervezi a román, illetve a magyar kultúra napján a felolvasómaratont, ahová bárki jelentkezhet, viheti magával kedvenc olvasmányát, vagy választhat a helyszínen található kötetek közül.

A kritérium az, hogy lehetőleg marosvásárhelyi, vagy Marosvásárhelyhez kötődő szerző műve legyen, illetve olyan író vagy költő, akinek valamilyen évfordulóját ünnepeljük 2017-ben.Január 15. Mihai Eminescu születésének napja, egyben a román kultúráé is. Ezen a napon Eminescu, vagy a marosvásárhelyi román szerzők, illetve évfordulós román írók és költők műveiből olvashatnak fel, valamint olyan magyar szerzőktől, akiknek román nyelven is elérhetők a művei.

Január 22. a magyar kultúra napja, 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. A Studium – Prospero Alapítvány ötödik alkalommal szervezi meg az Olvass fel Marosvásárhelyért! elnevezésű felolvasómaratonját, ahol a helyi szerzők mellett az évfordulós szerzők műveiből – Arany János születésének 200. évfordulója, Szabó Magda születésének 100. évfordulója, Tamási Áron születésének 120. évfordulója van idén, 130 éve született Kassák Lajos, 60 éve hunyt el Szabó Lőrinc – olvashat fel bárki, aki regisztrál.

A román és a magyar felolvasómaratonon is szükséges a regisztráció, azért, hogy a szervezők pontosan tudják, hányan olvastak és mit, illetve, mert mindenkiről készül felvétel, ami felkerül az esemény Facebook-oldalára teljes névvel és a kötet szerzőjével és címével, amelyből részletet olvasott fel. Az olvasásra jelentkezőknek legkevesebb 5 percet kell olvasniuk, de lehet ennél többet is – mondták el a szervezők a begarangozó sajtótájékoztatón a Zanza kávézóban.

A korábbi évek tapasztalata szerint, a felolvasók még maradnának, egy kávé, tea mellett szívesen beszélgetnek barátaikkal, ismerőseikkel, ezért is választották helyszínnek a főtéri kávézót, ahol mindkét eseményen, délután 5 órától egy-egy kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül. „Baráti hangulatban, kötetlenül lehet beszélgetni egy forró tea mellett” – mondta Vass Levente ötletgazda. A román felolvasáson a színház lesz a kerekasztal témája, a magyar rendezvényen a szólásszabadság.Az előző évektől eltérően nem 24, hanem 12 órás lesz a felolvasómaraton, tehát déli 12 órakor kezdődik és éjfélkor ér véget.

A felolvasás előtt regisztrálni lehet a citeste.mures@gmail.com, illetve az olvassfel@gmail.com címen, vagy hétköznapokon 9 és 16 óra között a 0730627439 telefonszámon, illetve a helyszínen. A román kultúra napján szervezett felolvasást itt, a magyar kultúra napján szervezett eseményt pedig itt lehet élőben nyomon követni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?