Ezt tudjuk eddig 2017 nyári fesztiváljairól

A rendkívüli hideg legjobb ellenszere, ha máris a nyarat tervezzük. Összegyűjtöttük az eddig rendelkezésre álló információkat az erdélyi zenei fesztiválokról.

A Kolozsvári nyár üde színfoltja a Jazz in the Park fesztivál, amit 2017-ben június 26. és július 2. között szerveznek meg. A szervezők decemberi közleménye szerint a sétatéri és szamosparti ingyenes koncertek mellett belépti díjas koncerteket és tematikus bulikat is terveznek, de utcazene, szabadtéri műalkotások és közösségi programok is lesznek.A Jazz in the Park 2016 tavaszán villámfesztivált szervezett Marosbogáton, miután Snoop Dogg véletlenül onnan jelentkezett be a Facebookon. Idén sem szorítkoznak Kolozsvárra, újdonság, hogy a szervezőcsapat átveszi a Zilele Nordului nevű fesztivál szervezését, amelynek helyszíne Románia legészakibb városa, Darabani. 

A 2017-es torockói Double Rise június 29. és július 2. között várja a „napfelkelőket”. Új erdélyi, magyarországi és nemzetközi fellépőket ígérnek, emellett nagyobb étel- és italválasztékot, több szálláslehetőséget és könnyebb közlekedést. A bejelentett fellépők eddig: Csík Zenekar, Mary Popkids, The Biebers, Ladánybene 27, ByeAlex és a Slepp., illetve a Parno Graszt.Július 12. és 17. között lesz az Electric Castle Fesztivál a bonchidai Bánffy-kastélyban. Ez lesz az 5. „the biggest ever” kiadás, nagyobb területen szervezik meg, az esős időre való tekintettel lesz két fedett színpad és szinte négyszer annyi padlózott felület, mint 2015-ben. Az eddig bejelentett fellépők: Moderat, alt-J, Nero, Noisia, Architects, A-Trak, Dixon, Dj Sneak, Ame, Metrik & Dyamite MC, Etherwood, Soom T, Axel Thesleff, Crazy P Soundsystem.

A Mérai Világzenei Csűrfesztivált július 27. és 30. között, a szentkirályi néptánctáborhoz igazodva szervezik meg. „Idén négy napos lesz a fesztivál és az a koncepció, hogy minden nap három nagy fellépő zenekarral várjuk az érdeklődőket: egy román, egy külföldi és egy magyar zenekarral” – mondta el a Maszolnak Varga Zoltán László, a rendezvény egyik főszervezője. A fesztivál egyik napját teljesen a népzenének szentelik, aznap lesz a kalotaszegi zenésztalálkozó. A fesztivál nem korhatáros, kisgyermekes családoknak is készülnek programokkal, emelte még ki a szervező.A kolozsvári Untold fesztivál 2017-es kiadásáról egyelőre csak az időpont ismert: augusztus 3. és 7. között szervezik meg. A helyszínnel kapcsolatban december végén kétségek merültek fel, de az eladott bérletek száma már meghaladja a 25 ezret.​Címlapfotó: Electric Castle Facebook-oldala

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?