Gáspárik Attila marad a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház élén

Az elkövetkező öt évben is Gáspárik Attila fogja vezetni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután az általa bemutatott menedzsmentterv 9,12-es osztályzatot kapott a Művelődési Minisztérium által meghirdetett versenyvizsgán.

Gáspárik szerint elsősorban azt értékelte a bizottság, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a nézőszám, emelkedett a szakmai színvonal, és sok önkéntest sikerült becsalogatnia az intézménynek. „Nagyon erős csapatunk van, és jelentős támogatást nyújtanak az önkénteseink is. Azt hiszem, országos szinten az élmezőnyben járunk ebben a tekintetben. 120 szerződéses önkéntesünk van, akik segítenek bennünket.Eljutottunk oda, hogy évente hozzávetőlegesen 65.000 néző ül be az előadásainkra, ami Marosvásárhely lakosságának felét teszi ki. Tovább akarjuk növelni ezt a számot, ugyanakkor hangsúlyosabban jelen szeretnénk lenni a nemzetközi szakmai rendezvényeken, hogy minél több helyen bemutathassuk ezt a sajátos Maros megyei kultúrát, amelyben szerintem nagyon jól működik az interkulturalitás" - nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Gáspárik Attila.

Az igazgató hozzátette, projektjének fontos részét képezi a felnőttoktatás. „Az ember amíg él, tanul, és mi a színháznak erre a feladatára is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni, hogy a szórakoztatás mellett az oktatásra is jobban odafigyeljünk" - mondta Gáspárik.

A marosvásárhelyi nemzeti színház vezérigazgatói tisztségét az elmúlt öt évben ellátó Gáspárik Attila által benyújtott menedzsmenttervet még Corina Şuteu leköszönt művelődési miniszter hagyta jóvá január 4-én kiadott, 2003-as számú rendeletében.

Kapcsolódók

Kimaradt?