Először ítélték amerikai szerzőnek a Man Booker-díjat

Az amerikai Paul Beatty vehette át kedd este Londonban a Man Booker-díjat. Ő az első amerikai író, aki a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésében részesült.

Az 54 éves Beatty a The Sellout című regényéért kapta az 50 ezer font pénzjutalommal és nemzetközi irodalmi hírnévvel is járó kitüntetést, amelyet Kamilla cornwalli hercegnő, Károly brit trónörökös hitvese adott át a Guildhallban, a londoni pénzügyi központ, a City elöljáróságának fényűző palotájában.

A díjazott mű keserű, abszurdba forduló szatíra egy Los Angeles-i fekete fiatalemberről, aki szűkebb hazájában megpróbálja visszaállítani a szegregáció és a rabszolgaság intézményét.

Amanda Foreman zsűrielnök indoklása szerint a 298 oldalas kötet a mai amerikai idők krónikása, és áttapos minden létező társadalmi tabun. „Az olvasó egyszerre érzi úgy, hogy keresztre feszítik, és közben csiklandozzák” - érzékeltette a mű szélsőséges érzelmi végletességét a Man Booker zsűrielnöke.

Foreman hangsúlyozta, hogy a döntnökök négy óra alatt, de végül egyhangúlag ítélték az idei Man Booker-díjra érdemesnek a Columbia egyetem tanárának könyvét.

A jelöltek végső listáján Beatty mellett a brit Deborah Levy (Hot Milk), a szintén brit Graeme Macrae Burnet (His Bloody Project), az amerikai Ottessa Moshfegh (Eileen), az apai ágon magyar származású, kanadai-brit állampolgárságú David Szalay (All That Man Is), és a kanadai Madeleine Thien (Do Not Say We Have Nothing) szerepelt.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek - neve ellenére (book: könyv) - semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. A díj főszponzora 2002 óta a Man Group nevű befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport, amely azonban megtartotta az elismerés eredeti támogatójának nevét is; innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés.

A díjat annak idején azzal a céllal alapították, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű elismerésben. A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a Nemzetközösséghez tartozó országok szerzői kaphatták meg. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban tavalyelőtt eltörölték, és azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie Nagy-Britanniában.

Kapcsolódók

Kimaradt?