Csángómagyarok világtalálkozója: Hegedüs Csilla az összetartozást méltatta

A magyar identitás megőrzésének jelentőségére hívta fel a figyelmet ünnepi beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a királyföldi és barcasági csángómagyarok világtalálkozóján szombaton. 

A négynapos esemény szombati napján ökumenikus istentiszteletet tartottak a zajzoni templomtéren. Az eseményen Reményik Sándor díjjal tüntették ki Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt.

Az ügyvezető alelnök rámutatott: a kommunizmus évei alatt, de sajnos azóta is, mindent megtettek a magyar identitás eltörléséért, felszámolásáért. „Tanultunk mi is, tanult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és, gondolom, a Magyar Polgári Párt is” – jelentette ki, majd hozzátette: „már két évvel ezelőtt felismertük, hogy a közös utat kell követnünk, össze kell fognunk azért, hogy hatékonyan tudjuk képviselni a romániai magyarság érdekeit, megteremtve munkánkkal a biztonságot, az esélyt arra, hogy méltó körülmények között éljenek, itthon nevelhessék gyermekeiket”.

Hegedüs Csilla felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzati választásokon való alacsony részvételi arány ellenére az RMDSZ az újratervezésének köszönhetően megerősítette az érdekképviseleti pozícióját. Jó példaként említette a szórványban elért eredményeket, például városi és megyei teljesítményt Brassóban, hiszen Trianon óta először a megyei tanács egyik alelnöke egy magyar nő, és a megyeközpontban is van magyar alpolgármestere a szövetségnek.

„Folytatjuk az összefogást a magyar emberekkel, és azokkal, akik megértették a hívó szót. Következnek a parlamenti választások, ahol óriási a tét: meg kell őriznünk politikai képviseletünket, hogy legyen, aki kiáll a magyar emberek jogaiért a parlamentben is” – szögezte le az ügyvezető alelnök, majd köszönetet mondott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyháznak és a magyarországi politikai vezetésnek a magyar érdekképviselet megőrzéséért nyújtott támogatásáért.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?