„Tánc, dal és imádság ünnepe”: megkezdődött az Ezer Székely Leány Napja

Székely leányokat, legényeket és férfiakat köszöntöttek szombat délelőtt Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Találkozóján. A Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal és az András Alapítvány főszervezésében zajló rendezvény Székelyföld legnagyobb hagyományőrző ünnepe, amely szikrázó napsütésben zajlik, és amelyhez este 6-ig, a csíksomlyói Nyeregben lehet csatlakozni.

„Tánc, dal és imádság ünnepe” – így nevezték az Ezer Székely Leány Találkozóját a szombat délelőtti ünnepi megnyitóján. A csíkszeredai Szabadság-téren a Csíkszéki Mátyás Lovas Egyesület huszárai és lovat megülő székelylányai perzselő melegben vonultak fel. A közönség a hivatalos megnyitón megtudhatta: ez Székelyföld legnagyobb hagyományőrző ünnepe. A 85 éve útjára indult hagyomány lényege megélni az együvé tartozás örömét.

A csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar muzsikája szólt a nyitányon - Szentimre az idei rendezvény „házigazdája” ugyanis. Ezt a címet az a település érdemli ki, amelynek lakói a helység lakosságszámához képest a legnagyobb arányban vannak jelen az ünnepen. 

A résztvevők között idén is minden korosztály képviseltette magát: az újszülöttől az idősekig. „Minden egyes évben részt vettem, beöltözve, kalocsai-mintás hímzett ingbe és székely ruhába, vagy magyar ruhába, mert ez lelket emelő ünnep székelységnek, magyarságnak” - mondta a Maszolnak elérzékenyülten a csíkszeredai Ambrus Ilona. András Mihály főszervező portálunknak azt emelte ki: az ünnep fontos momentuma, hogy évről-évre fénykép is készül a résztvevőkkel a csíksomlyói nyeregben, és ezt a fényképet a most picik, de unokáink is nézegethetik.

Márton Áron is jelen volt

A rendezvény nyitányán a téren várakozók feje fölé emelkedő Márton Áron püspök szoborcsoportjának jelenlétének erejét emelte ki Barti Tihamér, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke. „Hajrá Székelyföld, hajrá székelyek!” – kurjantotta Grüman Róbert, Kovászna Megye tanácsának alelnöke, aki Háromszék 15 településéről összegyűlt mintegy 300 résztvevővel érkezett. Mint mondta, ez az ünnep kiváló példa arra, hogy a hagyományőrzés és közösségépítés hozzájárul az identitásőrzéshez.

Hargita megye testvérmegyéinek képviselői is köszöntötték az ünneplőket. Török Dezső elnök Borsod-Abaúj-Zemplén megye üdvözletét tolmácsolta, jelezvén: úgy érzi, itthon vannak mindannyian az Ezer Székely Leány Találkozón. Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke „még legalább 1000 évig tartó életet” kívánt a csíkszeredai hagyománynak. Bányai Gábor országgyűlési képviselő pedig úgy fogalmazott: „az ember szíve nagyot dobban Kis-Magyarországról érkezve is ezen az ünnepen”. A politikus arra biztatta a résztvevőket: őrizzék, ami az övéké, mert e nélkül mind a székelyek, mind a magyarok kevesebbek lennének.

A beszédeket követően András Mihály főszervező, a Hargita néptáncegyüttes vezetője megköszönve a fegyelmezett részvételt megnyitotta az Ezer Székely Leány Találkozóját, jelt adva a tánc megkezdésére. Az együttes tagjainak irányításával kezdődött el a résztvevő közönség hagyományos körtánca, majd a kivonulás a somlyói nyeregbe, ahol este 6-ig követhető a fellépő néptáncegyüttesek műsora. A nyeregben idén a szervezőket egy fenyőgallyakból készült, különleges, szarvast formáló díszkapuval várták az ünnepre érkezőket. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?