A húszéves Duna Tévé díját Csóri Sándor kapta

Csoóri Sándor író, költő kapta szombaton a Duna Televízió fennállásának 20. évfordulója alkalmából idén alapított Duna-díjat.

csoori mikrofonA húszéves jubileum alkalmából rendezett szombati fővárosi gálaesten Csoóri Sándor, a Duna Televízió egyik alapítója vehette át a díjat.

A csatorna közlése szerint az elismerést olyan alkotónak vagy szervezetnek ítélik oda, aki vagy amely a Duna Televízió működéséhez, tevékenységéhez és céljai eléréséhez tevékenyen hozzájárult. Utóbbiak közül kiemelték a magyar kultúra ápolását, illetve közvetítését a határon túli magyarsághoz. A Duna-díjjal oklevél, egy Melocco Miklós által készített műalkotás és egymillió forint jár. 

csoori dedikalA közmédium vezetősége a Duna-díj megalapításával fejezi ki háláját és elismerését mindazok számára, akik az utóbbi húsz évben támogatásukkal és munkájukkal elősegítették, hogy a televízió betöltse nemzeti és kulturális küldetését – emelték ki.

A Duna Televízió 1992. december 24-én sugározta első műsorát, erre emlékezve a díjat mindig decemberben adják majd át.

Kimaradt?