Sikeres évadot zárt és tehetségponttá vált az Osonó Színházműhely

Európai Ifjúsági díjat nyert, tehetségpontként regisztrálták és 13 országban több mint száz előadást játszott az idei évadban a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. Fazakas Misi az önfenntartó társulat vezetője rámutatott, hogy az nemrég véget ért évadban egy bemutatót tartottak, de a három műsoron lévő előadásukat 115 alkalommal játszották 13 ország 41 településén mintegy 6600 néző számára.

Az Osonó az elmúlt évadban összesen 5 hónapot turnézott Európa országaiban, így a társulat tevékenységének nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 95 százaléka nem romániai „eredetű”, de a külföldi turnék mellett többször szerveztek kiszállást erdélyi falvakba és szórvány településekre is.

A azínházműhely az előadásai után 103 interaktív közönségtalálkozót is szervezett illetve 3 nemzetközi fesztiválon képviselte Romániát és Kelet Európát és 2 díjat kapott. A sepsiszentgyörgyi társulat ebben az évadban vált Regisztrált Tehetségponttá is, mutatott rá Fazakas Misi, aki szerint a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány főtámogatásával működő társulat, a színházi munkán túl 107 oktatási és szociális eseményt szervezett. A különböző kulturális programok, műhely-foglalkozások, képzések, táborok, interaktív tréningek és szociális projektek több ezer embert mozgattak meg.

A társulat elmúlt évi tevékenységét az Európai Parlament és az Aachen-i Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen díjazta, így 330 jelentkező pályázat közül a sepsiszentgyörgyi független színházműhely lett az Európai Ifjúsági Nagy Károly- díj idei nemzeti győztese. A díjat azon szervezetek számára ítélik oda, amelyek a legaktívabb módon segítik a különböző hátterű, kultúrájú és etnikumú fiatalok párbeszédét, egymáshoz való közeledését.

Az Osonó Színházműhely már hozott létre előadást thaiföldi, marokkói, budapesti és olaszországi színházakkal közösen, de első alkalom, hogy egy sepsiszentgyörgyi társulattal készített koprodukciót. Az Andrei Mureșanu Színházzal közösen, Catinca Drăgănescu rendezésében, ez év februárjában Székely Csaba Bányavakság című műve került bemutatásra. A nagy sikernek örvendő előadást a következő évadban is megtekinthetik a nézők.

Emellett az egy éve bemutatott, Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című román-magyar nyelvű előadást 70 alkalommal játszotta a társulat. A fórumszínházi produkció fontos eleme az Osonó osztálytermi projektjének, amelyre a tapasztalat szerint nagy szükség van, így a következő évadban is több belföldi és külföldi középiskolában fog fellépni a társulat a román  és magyar fiatalok személyes történetein alapuló előadással.

A közel 450 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás is díjat szerzett a franciaországi Saint-Louisben megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon. A dokumentarista előadásnak számos meghívása van, így a következő évadban is műsoron tartja a társulat, több erdélyi és európai helyszíneket érintve a turnék által.

Fazakas Misi emlékeztetett, hogy a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen, az Osonó folytatta a tavaly elkezdett színjátékos képzést. A társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár -, valamint Prezsmer Boglárka  színházpedagógus vezetésével egy több állomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhely-foglalkozás sorozatra került sor. A projekt, új résztvevők bevonásával a következő évadban is folytatódni fog.

Művészeti és Népiskolával közösen, a hétvégén szervezte meg az Osonó a Színjátékosok találkozóját, amely kiemelt célja az amatőr csoportok közti kapcsolat megerősítése volt. A nyáron Ausztriában hoz létre a társulat egy nemzetközi ifjúsági projektet, amelybe Sepsiszentgyörgyről a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának diákjai lesznek bevonva, majd ezt követően három tábor megszervezésére kerül sor: az augusztus 14-18. között sorra kerülő, román és magyar fiatalok számára megrendezett Interetnikai Drámatáborra, az augusztus 19-24. között zajló Nemzetközi Drámatáborra, valamint az augusztus 25-29. között megrendezésre kerülő, pedagógusok számára megszervezett Színjátékos Drámatáborra.

A jövő évadban a társulat több időt tölt Budapesten, számos meghívásra és felkérésre válaszolva, projekteket és eseményeket hozva létre függetlenként, illetve koprodukcióban, összegzett Fazakas Misi.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?