Ingyenes felkészítők a kolozsvári Színház és Televízió Karon

A BBTE Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézetének oktatói három egymást követő szombaton, vagyis május 21-én és 28-án, valamint június 4-én ingyenes felkészítőt tartanak a 2016-ban felvételizni vágyók számára, színművészet és színháztudomány (teatrológia) szakokon – mindkettő alapképzés.

Május 21-én színművészet szakon Botos Bálint, Györgyjakab Enikő és Keresztes Attila, teatrológián Zsigmond Andrea vezetésével dolgozhatnak a jelentkezők, 28-án Köllő Csongor, Palocsay Kata (színművészet) és Visky András (teatrológia) tartanak felkészítőt, míg június 4-én Szilágyi-Palkó Csaba, Pethő Anikó, Albert Júlia (színművészet), valamint ismét Zsigmond Andrea (teatrológia) fogadja az érdeklődőket.   Az ingyenes felkészítők pontos beosztása elérhető itt. 

Idén alapképzésen a felvételire július 18-21. között lehet beiratkozni, míg a vizsgákra 22-24. között kerül sor. A beiratkozással kapcsolatos általános információk, valamint a felvételi követelmények elérhetők itt. A vizsgákat megelőző héten intenzív előkészítőkre kerül sor, ennek pontos ütemezése egy későbbi dátumon lesz meghirdetve. A mesterire (Kortárs színház) való beiratkozásra és vizsgázásra szeptember 5-10. között adódik alkalom.

További információk a 0264 40 53 57 és a 0264 59 00 66 telefonszámokon, valamint a secretariat.ttv@ubbcluj.ro e-mail címeken igényelhetők. 

Kimaradt?