Jazzes Beethovent énekeltek a csíkiak a Sárik Péter Trióval

Maga a hallgatóság alakult kórussá a Sárik Péter Trió szombati koncertjén Csíkszeredában. Beethoven jazzes improvizációkkal feldolgozott műveit állva, vastapssal fogadták a csíki moziban.

Tavaly május 8-án mutatta be a Sárik Péter Trió új műsorát, melyben Beethoven szerzeményeit dolgozták fel jazzes stílusban. Az így született műveket erdélyi miniturnén mutatták be.

Csíkszeredában a csíki moziban élvezhette szombaton a közönség az egyedi koncertet. A színpadon Sárik Péter jazz-zongorista mellett Fonay Tibor bőgőn, majd basszusgitáron és dobon Gálfi Attila mutatta be a fülbemászó Beethoven-szerzeményeket, melyek elé a zeneszerző, Sárik Péter, családias hangulatú felvezetőkkel szolgált.

Megtudhattuk például, hogy a mormotás fiú dala DJ-s hangszerelésben, a Dave Brubeck Take five című dalával elegyítve kapcsolódott össze Sárik Péter fejében. Az eredeti művek felé alázattal forduló trióról ugyanakkor kiderült, hogy „csodapapírral”, a belépőkor kiosztott Örömóda-szöveggel vonja be a közönséget is az improvizációba. A munkafolyamatot és végeredményt a nézőtérről rögzítettük:

A csíkszeredai közönség a Holdfény-szonáta utáni pillanatokban állva, vastapssal köszönte meg az élményt. A művek között a nézőtérről fölcsendült a „Boldog szülinapot!” is – lévén Sárik Péter éppen születésnapját ünnepelte május 6-án. Az est hangulatát elegáns lazaság jellemezte, és maga Sárik Péter is többször megtapsolta a közönséget.

A turné utolsó helyszíne vasárnap este Székelyudvarhely, a polgármesteri hivatal koncertterme.

Kapcsolódók

Kimaradt?