A magyar irodalom ünnepe volt Aradon

Vasárnaptól szerdáig Aradon zajlott a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny idei országos döntője. A 144 általános és középiskolás diák valamennyi erdélyi, partiumi és bánsági megyét, de még a Kárpátokon túli régiókat is képviselte.

A négynapos rendezvény magán a versenyen kívül számos érdekes programot tartogatott a gyerekeknek és tanáraiknak: többek között világosi kiránduláson, lippai, solymosi és pécskai látogatáson ismerkedhettek meg Arad megye épített és természeti örökségével, felkeresték a máriaradnai kegytemplomot, a '48-as Ereklyemúzeumot, színházi előadáson és táncházban is szórakozhatott a népes mezőny.

„Az irodalom és magyar nyelv olimpiája, ünnepe ez” – mondta Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár a döntőről, amelyet a Mikes-vetélkedő 1971 óta íródó történetében negyedik alkalommal rendeztek meg Aradon (a legtöbbet, hetet Kolozsváron szerveztek meg, Sepsiszentgyörgy pedig a második leggyakoribb házgazda öt vendéglátással). „De helyszíntől függetlenül mindig a legjobbak mérik össze tudásukat – folytatta az államtitkár. – A verseny népszerűségét jelzi, hogy a selejtezőkön 815 általános és 117 középiskola indul.”

A dolgozatok megírását hétfőn tartották az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, az eredményeket pedig kedd este tették közzé. A jegyek kifüggesztése után évfolyamonként a diákok a javító tanárokkal együtt kiértékelték a dolgozatokat.

Berszán István versenybizottsági elnök, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékének vezetője a Maszolnak elmondta, igyekeztek úgy összeállítani a tételeket, hogy amennyire nehéz volt a kidolgozása, legalább olyan mértékben játékos is legyen. "Örvendtem annak, hogy minden osztályban voltak, akik megtalálták ezt a »játékteret«, és látszott a dolgozatukon, hogy élvezték azt, amit csináltak. Ez a legnagyobb haszon!” – jelentette ki.

Az ünnepélyes díjkiosztót szerdán tartották Aradon a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége országos vezetőségének, illetve helyi közéleti személyiségek jelenlétében, a díszvendég Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja volt.

Jövőre Beszterce ad otthont a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny döntőjének.

Az első helyezettek:

5. osztály: Balázs Hanna Imola (Kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum)

6. osztály: Giliga Orsolya (Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum)

7. osztály: Tankó Karola (Sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola)

8. osztály: Kințel Alexandra (Nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola)

9. osztály: Kozsokár Hanna (Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Elméleti Líceum)

10. osztály: Finta Klára-Enikő (Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium)

11. osztály: Kovács Péter Zoltán (Nagykárolyi Elméleti Líceum)

12. osztály: Csernik-Vass Áron (Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?