Legújabb előadásával vendégszerepel Kézdivásárhelyen a Háromszék Táncegyüttes

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes 2016. február 26-án, pénteken 19 órától mutatja be a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Nagytermében Erdély-menyegző – Ének a reményhez című legújabb produkcióját.

Az előadásban, ahogyan a cím is előrevetíti, Erdély és a menyegző fonódik össze, az otthon, haza és a házasság, mint két organikus világ.

Erdélynek a magyar kultúrában, történelemben, művelődésben, tudományban elfoglalt szerepe, egyáltalán az erdélyiség, mint összmagyar kérdés egy nagyon univerzális, nagyon mélyre ható és magasságokba emelkedő közösségi problematika – fogalmazott Mihályi Gábor rendező-koreográfus, rávilágítva, hogy a házasság ezzel szemben a lehető legszemélyesebb téma és „legalább annyira az életünkről szóló, az élet lényegét megfogalmazni kívánó lehetőségeket rejt magában”. Orza Calin koreográfus, társalkotó hozzátette, hogy nem titkolt szándékuk a menyegző bizonyos momentumait Erdély történetének bizonyos momentumaival messziről, csak hangulatilag társítani. „A házasság és a történelmi emlékezet töredékeinek végtelenben találkozó párhuzama e szőttes. A keletkező élet – házasság – halál – újjászületés körforgásában magunkról kívánunk szólni, az értékekről, miket hordozunk és a jelenről, mit érzékelünk.”- olvasható a szinopszisban.

A színpadra vitt folklór-színházi költemény a történetmesélés helyett szimbólumokra, asszociációkra és a mozdulatra épül. A téma bonyolultsága és gazdagsága miatt fontos szerep jut ugyanakkor a háttéranimációnak. Az előadás zeneszerzője Kelemen László,  a messzire és mélyre nyúló zenei szövet döntő módon népzene, szükségszerűen historizáló elemekkel egészülve ki, „mindaz, amit zenében mi jelen pillanatban gondolunk erről a világról, az megjelenik” – foglalta össze a rendező. Izgalmas színként – a táncegyüttes életében először – négy fős kamarakórus is közreműködik a produkcióban.

Jegyek ára 10 lej. Elővételben kaphatók a közönségszolgálati irodában, hétfőtől csütörtökig 8-tól 19 óráig, pénteken 8-tól 15 óráig, valamint előadás előtt egy órával. Helyfoglalási lehetőség a 0267/361081-es telefonszámon vagy az office@vigado.ro e-mail címen.

Kimaradt?