• 2017. október 17., kedd
    Hedvig
  • 23°
    Kolozsvár
    • 18°
      Csíkszereda
    • 22°
      Székelyudvarhely
    • 17°
      Gyergyószentmiklós
    • 22°
      Székelykeresztúr
    • 19°
      Kovászna
    • 19°
      Kézdivásárhely
    • 18°
      Barót
    • 19°
      Sepsiszentgyörgy
    • 27°
      Arad
    • 24°
      Gyulafehérvár
    • 25°
      Nagyvárad
    • 16°
      Beszterce
    • 19°
      Déva
    • 23°
      Nagybánya
    • 23°
      Marosvásárhely
    • 22°
      Zilah
    • 23°
      Szatmár
    • 24°
      Nagyszeben
    • 27°
      Temesvár
    • 19°
      Brassó
    • 25°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5802 LEI
    • 1 USD = 3.8939 LEI
    • 1 GBP = 5.1608 LEI
    • 100 HUF = 1.4882 LEI

Marosvásárhelyi előadás Magyarország és a Szovjetunió viszonyáról


-A A+



A Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett történelmi előadássorozat e heti meghívottja Rainer M. János történész, az 56-os intézet igazgatója volt, aki Magyarország és a Szovjetunió viszonyát elemezte 1945-89 között.

A történésztől megtudtuk: a viszony távolról sem volt egyenes vonalú, voltak benne alapvető eltérések, vargabetűk és kritikus pontok, mint például 1945, 1953, 1956, vagy 1968. A szolgai hűség tulajdonképpen egy életmentés volt, mert a Szovjetunió számára egyáltalán nem volt fontos Magyarország, sokkal jobban felértékelődött Lengyelország, vagy a megszállt kelet-német területek. A Szovjetunió tulajdonképpen a cári birodalom terjeszkedését folytatta, soha nem látott mértékben megnövelte területét, kiterjesztette határait. A célja az volt, hogy Európa keleti fele, avagy a Rajnától keletre minden régió, ország a befolyása alá kerüljön. Ez azonban nem sikerült, ugyanis Görögország vagy Finnország kicsúszott a szovjet terjeszkedés hálójából, Ausztriából pedig a négyhatalmi – Amerikai Egyesület Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió – tárgyalások nyomán kivonultak. E mellett a Szovjetunió a megszállt területeken olyan társadalmi rendszerek kiépítéséhez segédkezett, amelyek teljes egészében a szovjet tanácsrendszerre kívántak hasonlítani. Magyarországnak ebben a szocialista táborban nem volt kiemelt helye – hangsúlyozta az előadó, bármennyire is szerette volna a Moszkvához hű kommunista vezetés, az 1956 előtti magyar pártvezetés, Rákosi Mátyás és Gerő Ernő.

1956-ban sikerült egy pillanatra megszüntetni a szovjet befolyást, kialakult a többpártrendszer, a korábbi egypártrendszerrel szemben. A mezőgazdaságban megszűntek a szovjet mintára létrehozott kolhozok és az ország külpolitikája nem függött  – legalábbis néhány napig – Moszkvától. Kádárt ugyan Moszkvában nevezték ki az MSZMP élére és szovjet fegyverek árnyékában került hatalomra, sikerült elérnie, hogy Magyarország viszonylagos autonómiát élvezett, ami a gazdasági és kulturális szférát illeti. De a hadsereg, a titkosszolgálat és a legfelsőbb politikai vezetés semmit sem tágított az úgynevezett moszkovita vonaltól. Az előadó példákkal, még orosz nyelvű idézetekkel is illusztrálta a függőséget, Sztálin durva diktatúráját, illetve Gorbacsov álmodozásait a szocializmus megreformálásáról.

Az előadást követően a közönség soraiban ülők részéről kérdések, felvetések hangzottak el. Például az az érdekesség, hogy Magyarország kulturális autonómiája megengedte, hogy a szovjet disszidensek Magyarországon szerepeljenek, így az is megtörtént, hogy Szolzsejicinnek az Iván Gyeniszovics egy napja című kisregényét hamarabb adták ki magyar fordításban, mint önálló kötetként Moszkvában, ahol csupán egy szűkebb réteg által olvasott folyóiratban jelenhetett meg csupán. Vagy Jurij Petrovics Ljubimov rendező Budapesten rendezhetett, míg Moszkvában nem. Andrej Tarkovszkij Solaris című filmjét is hamarabb látták a magyar nézők 1972-ben, mint a szovjetek.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X


popup