Ez várható a Kolozsvári Magyar Színház új évadában

Kétszázhuszonharmadik évadát kezdi a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A társulat jelenleg az egyik legismertebb román rendezővel, Silviu Purcăretevel próbálja Shakespeare drámáját, a Julius Caesar-t, amelynek október 9-én lesz a nagytermi bemutatója.

Az évad voltaképpen már a Kolozsvári Magyar Napokkal megkezdődött, a társulat ugyanis aktívan vesz részt minden évben a város legnagyobb magyar ünnepének programjaiban. Az első bemutatóval – sok más kulturális intézményhez hasonlóan – a 2016-os évre készülnek, amely a világon mendenütt, színházi és irodalmi berkekben egyaránt Shakespeare-év lesz: minden idők legnagyobb drámaírója ugyanis négyszáz évvel ezelőtt, 1616-ban hunyt el.

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója kedden a színház emeleti előcsarnokában, a társulat frissen felszerelt, vadonatúj logója alatt számolt be az új évad terveiről. Elmondta, a korábbi évekhez képest kevesebb bemutatót terveznek, hogy idejük és energiájuk maradjon több olyan előadást felújítására, amelyekre még nagy a közönségigény, de amelyeket az elmúlt évadban szüneteltettek „boldog kényszerből” (magyarán amiatt, hogy több színésznő szülési, gyermeknevelési szabadságon volt). Újra játszani fogják tehát a Suttogások és sikolyokat, a Hedda Gablert, a Julie kisasszonyt, a Születésnapot, és továbbra is műsoron tartják az utóbbi évek legnagyobb közönségsikerét, a Ványa bácsi című előadást, amelyre még mindig nehéz jegyet kapni.

A Shakespeare-bemutató után nagyszínpadi stúdióelőadást kezdenek próbálni, Franz Kafka Amerika című regénye alapján, amelyet Michal Dočekal cseh rendező visz színre, ennek premierjét november végére ütemezték be. Mivel a következő Interferenciákra jövő novemberig kell várni, a 2015-ös évet ezúttal nem fesztivál, hanem miniévad zárja: december 9-étől 13-áig a legújabb, illetve legsikeresebb előadásokból, kiállításokból, beszélgetésekből álló rendezvénysorozat várja a színházrajongókat.

Gyerekelőadással kezdődik 2016

Januárban az első bemutató gyerekelőadás lesz: Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera nagy sikerű, Valahol Európában című produkciójának rendezője állítja színpadra Békés Pál A kétbalkezes varázsló című darabját.

Februárban visszatér a kincses város magyar társulatához Felix Alexa, aki a Julie kisasszonyt rendezte három évaddal ezelőtt. Most is Strindberg-drámát kínál a közönségnek, ezúttal A pelikánt.

Márciusban izgalmas munkafolyamat elé néz a társulat, a korábban a Lüszisztratét színpadra állító francia rendező, Dominique Serrand különböző zeneszerzők – Verdi, Mozart, Dvořák – Rekviemeiből állít össze látvány- és zenei színházelőadást.

Ütős páros: Dragomán György és Szász János

Élvonalbeli magyar filmrendező, Szász János viszi színre Dragomán György drámáját, a Kalucsnit. Szász János nevéhez olyan filmek köthetők, mint a Woyzeck, A Witman fiúk és a tavalyi TIFF-en nagy sikerrel bemutatott A nagy füzet. A marosvásárhelyi származású író, Dragomán György 2007-ben írta erdélyi tematikájú darabját, amelyet ő maga így jellemzett blogján: „Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás.” A Kalucsni bemutatója áprilisra várható.

Az évad utolsó premierjét májusban láthatjuk majd, Mihaela Panainte két színésszel adaptálja színpadra Szilágyi Domokos 1976-ban írt poémáját, az Öregek könyvét.

Ezeken kívül a társulat Sepsiszentgyörgyről, az elmúlt évadban átszerződött művésznője, Kicsid Gizella „One-woman-Show”-ját is szeretnék beiktatni a programba, amelyet a háromszéki városban már láthatott a közönség, Kolozsváron viszont még nem került bemutatásra.

Idegenség a következő Interferenciákon

Számos fesztiválmeghívásnak is eleget tesz a neves társulat, a hazai szemléken kívül Tokióban és Mexikóvárosban is vendégszerepelnek majd.

Bár a következő Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál csak 2016 novemberében kezdődik, Tompa Gábor máris elárulta, mi lesz a rangos színházi szemle központi témája: L'Etranger, vagyis: Az Idegen. A nemzetközi helyzet ismeretében keresve se lehetne ennél aktuálisabb témát találni.

A kolozsvári magyar társulat műsora itt tanulmányozható. 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?