Hétvége az IFESZT-en

Szomaton a kolozsvári Váróterem Projekt Alternatív Színházi Társulat (Mit csináltál három évig?), a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház (A fösvény), a Temesvári Állami Német Színház (GESCHLaECHTER – Fúriák & A nagy háború) egy-egy előadását, illetve a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara diákjainak vizsgaelőadását (Kakuk Marci) láthatja az Interetnikai Színházi Fesztivál közönsége.

Mit csináltál három évig? - 16:00 Szakszervezetek Művelődési Háza – színpadi stúdiómit-csinaltal

A valós eseteket feldolgozó- és a teljesen utópisztikus részek, a realista- és a teljesen abszurd jelenetek éles váltakozása jellemzi az előadást. A kiindulópont szinte minden esetben az egyetemista közhely, a klisé: a kocsma, a házibuli, a titkárság, a puskázás, a nem kívánt terhesség, az éhezés. Ezek a látszólag jelentéktelen horgászmesék erőssé válnak, amikor valóban szembesülünk velük. A Mit csináltál három évig? ezeket a történeteket meséli el élő zenével, sok humorral, és kíméletlenül.

A fösvény - 19:00 Szigligeti Színházfosveny

Fösvénynek lenni annyi, mint magányosnak lenni. Fontosabb a saját érdek, mint a „közösségi", még akkor is ha a közösség kifejezés alatt, jelen esetben a családot értjük. Egy méltán „Fösvény-nek" kikiáltott ember meghasonulása és története, olyan körülmények között, ahol a pénz fontos, de nem a legfontosabb, hiszen a szerelem nem ismer akadályokat, és eszközöket.
Gyermeki engedetlenség-e az, ami az egyén boldogulásának eszköze a szerelem útján, és a szerelem feljogosíthat-e a gyermeki engedetlenségre? Generációs vita, amelyben a régi és új erkölcsök vívnak meg egymással.

GESCHLaECHTER – Fúriák & A nagy háború 21:30 Moszkva Kávézógeschlaechter-2

A '20-as évek Amerikájában létezett az a hit, mely szerint a az első világháború lesz az, amely minden háborúnak véget vet. Hatalmas naivitás, mint jól tudjuk, a háború ma is folytatódik nagy lendülettel, úgy a politikai körökben, mint a magánéletben. Például a Nagy háború szereplőinek, a Férfinak és a Nőnek a nappalijában, ahol a válás formalitása fölött vitatkoznak. A vagyontárgyak elosztása mellett fontos kérdés: kinél maradnak a gyerekek? A meglepetés, hogy a szülők egyike sem óhajtja őket, ami mindkettőjüket kevésbé hagyományos stratégiák kiötlésére kötelezi.
Ugyanilyen szokatlan módon jár el Jimmy is a Fúriákban, barátnőjével, Paulával való veszekedés után nővérével, Jamie-vel együtt érkezik a békülési beszélgetésre. Suttogásai, gyanakvása, szemrehányásai lehetetlenné teszik a kibékülést, még azután is, hogy Paula réges-rég kitűzte a fehér zászlót. Ebből a szereteből mennyi testvéri és mennyi beteges? Hasonlóan beteges, bár könnyedebb és komikusabb a viszony a két fiatal között az előadás első felében, könnyedén mesélik el a rövid szerelmi történetet egy sorozatgyilkos és a szokatlan tapasztalatokra vágyó fiatal nő között.

Kakuk Marci - 21:30 Árkádia Bábszínházkakuk-marci-3

Kakuk Marci állástalan külvárosi tekergő. A nők kedvence. Pénze, állása, lakása nincs, egyik napról a másikra tengődik, egyik ágyból a másikba kerül. És mégis, belső jókedve és szabadsága révén mindig talpra áll. Ehhez persze némi szerencse is szükségeltetik. Tersánszky Józsi Jenő híres regényfigurájából Örkény István írt vidáman ironikus színpadi változatot, a kolozsvári végzős színészhallgatók pedig ezt a regény némely motívumával egészítették ki előadásukban.

Kimaradt?