Nemzetközi néptáncfesztivál Nagyenyeden (GALÉRIA)

Dél-amerikai fiesta hangulata árasztotta el Nagyenyedet. A péntektől keddig tartó Nemzetközi Népzene és Néptáncfesztiválnak ezennel kirgiz, baszk, szlovák, szerb,  török, mexikói, paraguay, kolumbiai, és magyarországi  vendégei vannak.

A magyarországi Gyomaendrőd és Soltvadkert testvértelepülések küldöttsége iskolalelkészestől, polgármesterestől érkezett. A mintegy négyszáz táncos, illetve az őket kísérő küldöttségek e néhány napra, a város összes szállóhelyét elfoglalták.

Kerekes György városmenedzser elmondása szerint nagy segítség volt számukra a szászhalombattai  Forrás művelődési ház, a magyarországi Summerfest szervezője, akikkel szerződéses viszonyban vannak, hiszen az itt fellépő táncosok innen Magyarországra, majd Szabadkára mennek. Így sikerült a tengerentúli országok táncosait-zenészeit is elhozni, hisz az egy hónapos turné már megtérülő befektetésnek számít, ezért érdemes volt kifizetni a többezer dolláros repülőjegyet.  

dén nem sikerült pályázni, így a fesztivál 250.000 lejes  költségvetését részben az önkormányzat állja, amiből a megyei művelődési központon keresztől a megyei tanács 50.000 lejt vállalt. A vendégek elégedetteknek látszanak, a polgármesteri hivatalban tartott hivatalos megnyitón többen kifejtették, hogy máris szívükbe zárták a várost, és öröm számukra, hogy saját kultúrájukból ízelítőt nyújthatnak. A baszkok fontosnak tartották már az elején kihangsúlyozni: bár nincs külön országuk, ők nem spanyolok, és ezt a zenéjük és táncuk is aláhúzza.

Míg napközben a várossal, a környékkel ismerkednek, a piactéren felállított színpadon esténként fergeteges hangulatot teremtenek. Az iskolásokból álló, mintegy három évenként cserélődő soltvadkerti citerazenekar tagjain kívül minden fellépő profi. A közönséggel a dél-amerikaiak a legközvetlenebbek, még a polgármestert és nejét is megtáncoltatták.  A város vezetősége prioritásként kezeli a román néptánc és népzene promoválását, így a Doina Aiudului külföldi szerepeltetésének költségei és évi költségvetése többszöröse annak, mint amennyit például az enyedi kultúrotthon kap az önkormányzattól.

Idén tavasztól magyar néptánccsoportja is van a Kultúrháznak, ősztől pedig néptánc-oktatás indul  a Bethlen Gábor Kollégiumban, ami nagyjából annyit jelent, hogy támogatást kap végre a táncházmozgalom.        

Kimaradt?