Tizenöt éves az Erdélyi Gitártábor

Idén tizenötödik alkalommal szervezik meg az Erdélyi Gitártábort. A PanArt Egyesület által szervezett ünnepi rendezvényre augusztus 10-15. között kerül sor a Hargita megyei Bucsinon, a Bogdán Szabadidőközpontban. Az idei év rendhagyó, ugyanis az új helyszín mellett számos meglepetéssel szolgál a tizenötödik születésnapját ünneplő tábor.

A tábor tizenöt éve ad lehetőséget a tehetséges fiataloknak a zenei téren történő kibontakozásra és fejlődésre. A klasszikus-gitár oktatás mellett számos más műfajba is betekintést nyernek a résztvevők: blues, rock, jazz, valamint a basszus gitár, ének, dob és hangtechnika alapjaival ismerkedhetnek. Minden résztvevő saját szintjének megfelelő oktatásban részesül.

A legjobb szakemberek lesznek jelen a táborban, köztük a marosvásárhelyi származású Alex Man a Bukaresti Zeneakadémia dzsesszgitár-oktatója, akit egyben Románia egyik legjobb gitárosaként tart számon a szakma; Michael Acker aki a Bukaresti Zeneakadémián végezte tanulmányait, elismert nagybőgős és basszusgitáros; Székely Voland ütőhangszeres művész, aki a linzi Anton Bruckner Privatuniversität végzettjeként látogat haza Romániába, valamint Koszorus Krisztina, akit a Koszika & The HotShots énekeseként ismerhettünk meg. Az oktatók összeszokott társaságot alkotnak, többen hosszú évek óta járnak a táborba.

Idén megváltozik a programstruktúra: több workshop lesz, valamint a hangszeroktatás fakultatív jelleget ölt, tehát mindenki szabadon konzultálhat a tanárokkal, ilyen formában sajátítva el tőlük valamint egymástól a kellő tudást. Az előző évekhez hasonlóan a szervezők változatos programokkal, koncertekkel, jam session-ökkel teszik színesebbé az estéket. A részvevők akár együtt is zenélhetnek az oktatókkal.

Mindezek mellett nagyon jó a hangulatra, érdekes, változatos a társaságra számítanak, olyan táborra, ahol sok barátot lehet szerezni. A korábbi évek visszajelzései alapján ezek szerepelnek a fő okok között, amiért részt vesznek a fiatalok az Erdélyi Gitártáborban. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Kimaradt?