Maszkos tábort szerveztek a Csűrszínházban

A Csűrszínház idei évadának egyik érdekes színfoltja volt a múlt heti diákszínjátszó tábor, amelyet az Artecotur Egyesület szervezett a Csűrszínház Egyesülettel közösen, a Communitas Alapítvány támogatásával.

A táborban az Artecotur diákszínjátszó csoportjából tizennégyen, zömében középiskolás diákok vettek részt, a művészeti vezetőjük Csiki Szabolcs volt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze.

Érdekes volt az egy hét, olyan dolgokat tanultak és tapasztaltak meg, amelyekre máskor nem lett volna lehetőségük – mondták el többen is érdeklődésünkre. Nem pihenésről, nem lazulásról szólt az egy hét, hanem nagyon is komoly felkészítőről, a tudás átadásáról, különböző technikák elsajátításáról, arról, hogy mit kell tenni a színpadon a lámpaláz leküzdése érdekében, a koncentrálóképesség fejlesztéséről, önmaguk és társaik megismeréséből különböző helyzetekben.

A programot Csiki Szabolcs állította össze, az ő utasításait, vezetését kellett mindenkinek elfogadnia és azokhoz alkalmazkodnia. A fiatal színész elmondta, az első órában megszerette a diákokat és ráérzett a velük való munka lényegére, tudta, hogy jól fog sikerülni minden. A diákok pedig, mivel a színjátszócsoportnak már több vezetője is volt, örömmel fogadták a hozzájuk fordulást, szívesen vettek részt a legkimerítőbb gyakorlatokban is.

A napi program szerint a 7 órai ébresztő és felkelés után fél 8-tól szaladtak, hogy a fizikai állóképességüket erősítsék. Első nap öt kilométert futottak, aztán kevesebbet, annak függvényében is, hogy ki hogyan bírta a futást. Tíz óra körül reggeliztek, majd megkezdték a tulajdonképpeni munkát, a tréningezést, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal éjfélig, éjfél utánig tartott. A végeredményt nem egy kimondott színpadi produkcióban, de a színpadon mutatták be az összesereglett szülőknek és érdeklődőknek.

A tábor egyik meghatározó momentuma a maszk-készítés volt. Előbb agyagból formázták, majd arra újságpapírt ragaszottak, majd fehér festékkel festették be az egészet. Maszkot készíteni nem is olyan egyszerű tevékenység, hiszen van, amelyik könnyen „megszületik”, van ,amelynek a „világrajövetelét” segíteni kell, más meg alig-alig akar megszületni. Volt rá példa, hogy az egyikről már azt hitték, hogy elveszítik, aztán mégis sikerült megmenteni és az egyik legjobban működő maszk lett belőle. A maszkokkal különböző gyakorlatokat végeztek, hagyták, hogy a maszk vezesse a viselőjét. Az utcára is kivonultak a diákok a maszkokkal, a helyiek közül volt, aki megcsodálta, de volt olyan is, aki elnézett mellettük.

A legközelebbi esemény a Csűrszínházban  július 24-25-én lesz, a Spectrum Színház Török Viola rendezésében bemutatja Moliére Nők iskolája című vígjátékát.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?