Bács Lajos karmestertől búcsúzik az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendülve hajt fejet Bács Lajos karmester életpályája és páratlan kulturális öröksége előtt, amelyet öröklétbe való távozásával hagyott hátra közösségének, a hazai és nemzetközi zeneirodalomnak – írja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nekrológjában.

„A hazai kultúra kiemelkedő személyisége zenészként, karmesterként, zeneszerzőként és oktatóként alkotott maradandót. Nemcsak a szakma, hanem a klasszikus zenei műfajokat kedvelő nemzedékek hosszú sora is olyan elismert művészként tartotta számon, aki a legmagasabb szintű tudással ajándékozta meg környezetét, országhatáron innen és túl.

Közel öt évtizedet felölelő pályája szorosan egybefonódik a bukaresti Közszolgálati Rádiótársaság tevékenységével, hiszen 1958-tól az 1991-ben bekövetkezett visszavonulásáig az intézmény kamarazenekarának volt karmestere és zenei vezetője. 1966-ban hozta létre Bukarestben a Musica Rediviva régizene együttest, amelynek nemcsak alapítója, hanem karmestere is volt. Mindez idő alatt az ország valódi kulturális nagyköveteként is jeleskedett a világ különböző országaiban megszervezett turnék alkalmával.

Bács Lajos felbecsülhetetlen örökségének részét képezi egy sor olyan remekmű, amely egyedi értelmezésben és hangszerelésben éleszt újjá hazai régizenei alkotásokat. 

Elmúlásával pótalhatatlan űrt hagyott a hazai zenei kultúrában.

Áldott legyen az emléke! Vigasztalódást gyászoló szeretteinek!” – zárja sorait a szövetségi elnök. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?