Mesefilmről álmodnak a magyar Sherlock Holmes alkotói

Újabb film tervén dolgoznak a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági mozi alkotói. Bernáth Zsolt rendező az MTI-nek elmondta, hogy következő munkájuk egy mesefilm lenne, a forgatókönyv-fejlesztéshez támogatásra pályáztak a Magyar Nemzeti Filmalaphoz.

A rendező reméli, hogy A felhő meg a kislány címet viselő alkotással sikeresen pályáznak támogatásra a filmalapnál, így tovább tudják fejleszteni a nem csak gyerekeknek szóló mese forgatókönyvét. A történetről annyit árult el, hogy egy kis faluban játszódik és „egy kicsit spirituális".

holmesneveben

Bernáth Zsolt az MTI-nek arról is beszámolt, hogy előző filmjük, a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági kalandmozi, amely a közelmúltban DVD-n is megjelent, sikerrel szerepelt már több külföldi fesztiválon. Vetítették a nyomozós alkotást Csehországban és Romániában, valamint beválogatták a chemnitzi Schlingel ifjúsági filmes seregszemle versenyprogramjába. Az alkotás meghívást kapott több 2013-as gyerekfilm-fesztiválra is: bemutatják egy franciaországi, valamint a New York-i és a kijevi nemzetközi gyermekfilmszemlén.

A kisvárosi történetben a rejtélyekért, no meg a Sherlock Holmes-történetekért rajongó két fiú (Watson és Holmes), valamint egy kislány (Ica) próbálja megfejteni, mi történik azokkal a gyerekekkel, aki eltűnnek néhány napra, majd álmok, motivációk, mosoly és érdeklődés nélkül kerülnek elő. {loadposition szeben}

Ahogy belevetik magukat a nyomozásba, borzongató dolgokat tudnak meg: egy szemtanú állítja, hogy egy vicsorgó szörny rabolta el az egyik kisfiút, valaki pedig bejelölte a gyerekek iskolai csoportképein, hogy ki lesz a következő áldozat. Ica édesapja is hasonló esetek ügyében nyomozott évekkel korábban, amíg ő maga is el nem tűnt, mindössze egy titokzatos cirkuszjegyet hagyva maga után. A cirkuszi szál felderítése még több titkot fed fel, egymás után következnek a kalandok, hogy végül „Sherlock Holmes nevében" megoldják a rejtélyt és megmentsék a város gyermekeit álmaikkal együtt.

Holmes szerepét Szénási Kristóf, Watsonét Ungvár Ádám játssza, a gyerekeken kívül szerepel még a filmben Gáspár Tibor, Karalyos Gábor, Kiss Attila és Tahi-Tóth László is. A film alacsony költségvetésűnek tekinthető, mindössze 20 millió forintból készült el, teljes egészében magánpénzből dolgoztak az alkotók. A film producere Váczy Károly, az alkotást az elsőtől az utolsó kockáig lakóhelyükön, Dunaújvárosban rögzítették.

Kimaradt?