Ez lesz a magyar napon a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF) minden évben kiemelt helyet biztosít a legújabb magyarországi filmtermésnek is, így a szerdai nap mindig a magyar film ünnepe. A Magyar Nap filmes programját sajtókonferencia, szakmai beszélgetések a meghívott magyar filmesekkel, koncert és a szokásos szabadtéri gulyás-parti egészíti ki – közölték a szervezők.

Idén egy különlegesség is szerepel a fesztivál programjában: a kolozsvári operában levetítik Kertész Mihály (Michael Curtiz) 1914-ben forgatott A tolonc című filmjét, mely elveszettnek számított 2008-ig, amikor véletlenül megtalálták a film egyetlen kópiáját a New York-i Magyar Intézet alagsorában. A budapesti filmlaboratóriumban restaurált filmet a kolozsvári Állami Magyar Opera zenekara kíséri Pacsay Attila zenéjével.

Pálfi György, a sokat vitatott Taxidermia (2006) rendezője a Szabadesés című új filmjével van ismét jelen idén a TIFF Magyar Napján, miután 2013-ban zsűritagja volt a verseny szekciónak. A film tavaly Karlovy Varyban elnyerte a legjobb rendezőnek járó különdíjat. A hét kisfilmből összeállított alkotás kerettörténetét egy idős hölgy öngyilkossági kísérlete adja.

Isaach de Bankolé, Jim Jarmusch egyik kedvenc színésze, aki Lars von Trier és Claire Denis filmjeiben is szerepet kapott, a Magyar Nap meghívottja. A kolozsvári közönség a Délibáb (2014) című film vetítésén találkozhat vele. A film egy afrikai futballistáról szól, aki a magyar kisvárosban kényszerül szabadságáért és saját életéért küzdeni. A Délibáb Hajdu Szabolcs ötödik nagy játékfilmje, amelyben Bankolé mellett két román színész is szerepet kapott, Dragoş Bucur és Răzvan Vasilescu.

Reisz Gábor fiatal rendező első nagyjátékfilmjével vesz részt a TIFF Magyar Napján: a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmmel, amely nagy elismerésnek örvendett több nemzetközi fesztiválon, és amelyet a magyar filmszínházakban az első hónapban több mint 50 ezren néztek meg. A film az egyetemet végzett fiatal generáció útkeresésére reflektál, és ezzel a szituációval minden fiatal egyaránt azonosulhat, bárhol élne: Amerikában, Nyugat- vagy Kelet-Európában.

A fesztivál nyitó estéjén a TIFF Campus-ban fellép a magyar-német-ukrán-bolgár-tasmán-osztrák RotFront Emigrantski Raggamuffin nevű együttes, mely zenéjében a balkán-punk-ot orosz, zsidó és cumbia elemekkel tűzdeli meg, az eredmény pedig egy olyan soknyelvű zene, mely átlép minden határt és ledönt bármilyen akadályt.

A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet évek óta partnere a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF). Ennek eredményeképpen minden évben része a TIFF-nek a szokásos szerdai Magyar Nap. A fesztivál Romániában elismert branddé vált programjai minőségének köszönhetően, melyek a filmvetítéseken túlmenően szakmai szemináriumokat, workshopokat, koncerteket is műsorára tűz. A fesztivál célja a filmművészet népszerűsítése, olyan kortárs filmek bemutatása, amelyeket két fontos kritérium alapján választanak ki: a téma eredetisége és a látvány ereje.

A fesztivál programját Havancsák Gyula Lefthand Shadow című kiállítása színesíti, mely a Cypher Klubban lesz látható. A kiállítás megnyitójára június 5-én 19.00 órakor kerül sor, a művész jelenlétében. Havancsák Gyula, azaz Hjules, az egyik legjobb magyarországi metal grafikus, akinek munkái, lemez- és könyvborítók, pólóminták külföldön is nagyon keresettek (Annihilator, Destruction, Grave Digger, Ensiferum stb.). Havancsák Gyula munkáiban különböző témákat dolgoz fel alkalmazott grafikai technikákkal, a gore-tól a destruktív fantázián és mitológián át a sci-fi-ig, vagy a csendéletig.

A Tízen a FILMÉRT szekcióban bemutatnak a közönségnek, a sajtónak, illetve a filmszakmának a romániai színjátszás olyan 10 tehetséges színészét, akik workshopokon, filmpremiereken és beszélgetéseken vesznek részt, illetve kapcsolatba kerülnek közvetlenül azokkal, akik új tehetségeket keresnek a filmipar számára – román és külföldi rendezők, producerek, stb. A tíz fiatal tehetség között romániai színházak magyar színészei is vannak: Albert Csilla (Kolozsvári Állami Magyar Színház), B. Fülöp Erzsébet (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) és Szász Réka (Râmnicu Vâlcea-i Anton Pann Színház).

Magyar filmek a TIFF programjában: A tolonc (1914), Délibáb (2014), Viharsarok (2014), Szabadesés (2014), VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014), A berni követ (2014), Szerelempatak (2013).

A Magyar Nap részletes programja: https://tiff.ro/program/115/filmehttps://www.bukarest.balassiintezet.hu/hu/magyar-nap-tiff-kolozsvar/

Kapcsolódók

Kimaradt?