Johannist is meghívják az első székely rockopera bemutatójára

Csaba királyfit alakítja Ráduly Botond Manó az első székely rockoperában. G. Nagy Ilián, a Csaba királyfi rockopera szerzője sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón, a darabban közreműködő háromszéki zenészek és önkormányzati vezetők társaságában jelentette be, hogy augusztus 15-én, Csíksomlyón kerül bemutatásra a székely rockopera.

A szerző szerint a darab őskeresztény ihletettségű, a székelységhez kötődő régi csángó imádságokat is feldolgozó, a rockot, klasszikus- és a népzenét ötvöző mű. G. Nagy Ilián szerint az előadásban szereplő művészek tekintetében Csíkszereda mellett Sepsiszentgyörgy a legérintettebb. A sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond „Manó” Csaba királyfit alakítja, Oláh Badi Alpár operaénekes Attila királyként lép színpadra, Gáspár Álmos pedig a produkció gitárosa.

Szeretnék, ha az augusztusi díszbemutató az össz-székelység méltó ünnepe lenne: „A rendezvény különlegessége, hogy a Csaba királyfi rockopera előadását azon a helyszínen mutatjuk be, ahol a legenda szerint 1500 évvel ezelőtt ez a történet ténylegesen lejátszódott, valamint ez az első, a székelység legnagyobb mitikus alakjáról szóló egész estét betöltő mű” – fogalmazott a szerző.

A sajtótájékoztatón jelen volt Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki rámutatott: „Ha Csaba királyfiról van szó, akkor természetes módon Székelyföld minden részéről jó szándékú támogatással állunk a kezdeményezés mellé. Nem is beszélve arról, hogy két olyan fővédnöke van a rendezvénynek (Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere), akikkel ugyanazon nézeteket valljuk szülőföldünk kultúrájáról, annak jövőjéről.”

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere bízik benne, hogy a produkció sikeres lesz, hiszen főszerep jut benne a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond “Manónak” (képünkön), akit a közönség a tévéből és számos koncertről is ismer.

G. Nagy Ilián bejelentette, hogy az augusztusi csíksomlyói rendezvényre meghívja Klaus Johannis államfőt is, hogy ismerkedjen a székelység történelmével.

 

Kimaradt?