Iskola másként: alaposan kivette a részét a marosvásárhelyi színház

Kevesebb mint egy hét alatt közel 4500 diák fordult meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban az Iskola Másként program keretében. Április 6-10. között nemcsak ifjúságnak szóló előadásokon, hanem egyéb járulékos programokon is részt vehettek a tanulók.

Az Iskola Másként héten a Tompa Miklós Társulat Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című ifjúsági előadást, a Liviu Rebreanu Társulat Mihail Sebastian Steaua fără nume / A névtelen csillag és a Campionatul de improvizaţie című előadásokat tűzte többször is műsorra, valamint a román, magyar és angol nyelven előadott Shoes című ifjúsági előadás is több alkalommal megtekinthették a diákok. Az előadásokon összesen körülbelül 3700 tanuló vett részt.

Emellett nagy népszerűségnek örvendett a kulisszajárás és az idén újdonságnak számító jelmezparádé is, melyekre különböző korosztályú tanulócsoportok jelentkeztek. A kulisszajárás során nemcsak a színházi előadásokból már ismert tereket járták be a diákok, hanem a jelmez- és kelléktárba, valamint a különböző műhelyek munkájába is bepillanthattak. A jelmezparádéra jelentkező csoportok mintegy 50 különleges színpadi öltözetet és tartozékot (kalap, sisak, ördögfarok) ölthettek magukra. Ezeken a járulékos programokon körülbelül 800 diák vett részt.

Mindeközben az előcsarnokban a Művészetek és mesterségek vására zajlott, melyen a polgármesteri hivatal által meghívott kilenc szakközépiskola 53 mesterséget mutatott be. 

 

Kimaradt?