Színházigazgatót keresnek Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat versenyvizsgát hirdetett az Andrei Mureșanu Színház igazgatói tisztségére, amely Dan Țopa lemondásával üresedett meg februárban. A színházigazgatói állásra május 15-ig lehet benyújtani a menedzseri terveket, majd június 9-ig egy szakmai bizottság elemzi azokat, illetve meghallgatja a jelölteket.

A sepsiszentgyörgyi román színházi társulat következő igazgatója négy éves mandátumot kap, akárcsak elődjei, akik azonban mindannyian időnap előtt felmondtak.

Legutóbb Dan Ţopa, aki közel két évig vezette az Andrei Mureșanu színházat, de azzal indokolta lemondását, hogy nehezen tudott alkalmazkodni egy olyan városban, ahol két különböző kultúra van jelen, másrészt nehezményezte, hogy a háromszéki román közösség nem látogatta az előadásokat, és a román vállalkozók se nyújtottak támogatást.

Rámutatott, hogy az önkormányzattól tavaly az elmúlt tíz év legnagyobb költségvetését kapta a román társulat, ennek ellenére nehezen tudták kiadni a fizetéseket és fedezni egy-két előadás színre vitelét.

Dan Ţopa elmondta, hogy szeretett volna többet szocializálódni, de azt tapasztalta, hogy délután 4 óra után, amikor véget ért a színházi munkája, idegenként tekintettek rá a városban, és a román közösség részéről se érzett nyitást és támogatást.

A román társulat négy legutóbbi igazgatója - Radu Macrinici, Doru Mareş, Florin Vidamski és Horaţiu Mihaiu – mind pénzhiányra hivatkozva adta be felmondását. Az Andrei Mureşanu és a Tamási Áron színházak 25 évig osztoznak ugyanazon az épületen, de a Művész Mozi jelenleg zajló korszerűsítését követően a román társulat új székházat kap.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?