A magyar királyság Róma és Bizánc között

A keresztény Magyar Királyság megalapítása címmel tartott előadást Marosvásárhelyen Font Márta történész, tanszékvezető tanár, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, a Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatának meghívottja.

Arról a korszakról beszélt az előadó, amely a kereszténység felvételétől a keresztény gondolkodás elterjedéséig tartott Magyarországon, megemlítve a két keresztény nagyhatalom, Róma és Bizánc közötti állapotot is, amikor nem csupán Esztergom, de Prága és Krakkó is egy köztes időszakot élt át. A bizánci missziós munka egy irányból, Konstantinápolyból indult, míg a Német-Római kezdeményezés sokszínű volt – mutatott rá a történész.

A keresztény hitre való térítés kapcsán szó esett a fekete magyarokról is, akikről nem lehet igazán tudni, hogy kik voltak, csupán annyit, hogy léteztek. Györffy György István király és műve című munkájában Ajtony népével azonosítja, ahogy Kristó Gyula is említi őket, mint akik valahol az al-Duna vidékén, a déli régióban éltek. Ezek hipotézisek, azon túl, hogy megtérítették őket, nem lehet tudni semmi pontosat róluk.

Még István király ideje alatt indult el a vármegye-szervezés, ám csupán hipotézisek léteznek arra vonatkozóan, hogy valójában hány megyét szervezett István. A szakirodalomban van, aki 42-ről ír, van aki 35-ről tud. Az biztos, hogy szent István idejében nem fejeződött be a folyamat. A 12-ik század közepén 72 vármegye létezik. A vármegye-szerveződés során a megyében létező várba az uralkodó egy ispánt helyez, aki nem feltétlenül áll rokoni kapcsolatban a királlyal, lehet idegen is, akinek elsődleges feladata a hadsereg megszervezése. Korábban a nemzetségek katonáskodtak, ezt a szerepet a király kiveszi a kezükből és olyan embereket helyez a vármegyék élére, akik egyértelműen az ő akaratát hajtják végre. Annak az erős királyságnak, amit Istvánnak sikerült megteremtenie, a vármegye-szervezés a kulcsa – mutatott rá az előadó. Az ispán a terület ellenőrzését, a törvények betartatatását végezte. Nem csak az adók beszedéséről, az igazságszolgáltatás helyi képviseletéről gondoskodott, de azt is figyelemmel kísérte, hogy vasárnaponként járnak-e templomba, illetve, ott hogyan viselkednek a vármegye lakói.

Az egyházmegyék megalakulásának töténete sem egyértelmű, ami biztos a két fogódzó dátum: az 1009-es pécsi püspökség alapító levele, valamint a csanádi püspökség alapításáról szóló okirat 1030-ból. A győri és veszprémi püspökség valószínűleg az esztergomival egyidőben jött létre. Az erdélyi püspökség megalapításával kapcsolatban is két évszám létezik: 1003, Gyula legyőzésének éve, és az 1009-es, ami az püspökség-állítás második hullámának az esztendeje. Font Márta az 1003-ast tartja valószínűbbnek, ám Gyulaheférváron 1009-et tartják az alapítás évének.

A korai bizánci hatás nem tűnik el nyomtalanul, sokáig létezett még az ortodox, vagy görög vallás, például a veszprémi apácáknál, Marosváron, Visegrádon, Pentelén. Az utolsó adat a szávaszentdemeteri monostorból maradt fenn, amely még a görög rítus szerint működött. 

Kimaradt?