Kőrössy Jancsi emlékkoncert Kolozsváron

December 20-án, 19 órától Kőrössy Jancsi emlékkoncertet szervez a Kolozsvári Magyar Opera, partnerségben a Művészet és Kultúra Érdekében Egyesülettel.

Kőrössy János jazz-zenész 1926-ban született Kolozsváron, és 2013. január 21-én hunyt el. Már az 50-es években elkezdte a munkát, melynek eredményeként a szakmabeliek Kőrössyt a „romániai jazz megteremtőjeként“ említenek. Keresztnevét számos formában használták: Jancsi, Jancy, Jancsy, Iancsi, Yancy vagy Yancey.

Ő volt az első művész Romániában, aki a jazz megszokott zenei nyelvezetét a népzenéből származó elemekkel gazdagította - a műfaj ma ethno jazz néven ismert. Ugyancsak neki köszönhető a free style műfajának elterjedése Romániában. 

Számos alkotást dolgozott át jazz stílusban, többek között George Enescu 1. Román rapszódiáját is. A Jancsi Kőrössy Trio nevű együttes megalapítója volt (Kőrössy – zongora, Johnny Răducanu – basszus, Bob Iosifescu – ritmushangszerek).

A hatvanas években a keleti blokk országaiban, főleg Magyarországon, Csehszlovákiában és Lengyelországban aratott sikert. 1969-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ennek következtében a kommunista Romániában "elfelejtették" a nevét.

Nyolcvan évesen, 2006 decemberében a bukaresti Román Atheneumban négy órás koncerttel állt a jazzkedvelő közönség elé.

Kőrössy Jancsi tanítványával, Horvath Ramona zongoristával számos nagysikerű koncertett tartott Európa legnagyobb színpadain. Ebből az együttműködésből született a Dor de Acasă (Honvágy) című CD, amely 2009-ben elnyerte Az év legjobb jazzlemeze címet.

A mester, 2013. január 21-én bekövetkezett halála után, megkapta a Kolozsvár díszpolgára címet. Ez alkalomból Horvath Ramona (zongora), a franciaországi Nicolas Rageau (nagybőgő) és Frédéric Sicart (dob) jazz-zenészekkel együtt Kőrössy Jancsi emlékkoncertet tart a Kolozsvári Magyar Operában.   

Egységes jegyár: 20 lej. Részletek és helyfoglalás: www.magyaropera.ro/facebook.com/KolozsvariMagyarOpera/jegypénztár (tel.: 0264-593468, naponta 10.00-13.00. és 16.30-18.30 óra között)

Kimaradt?