Személyes, érzelmi témák a Kistehén hetedik lemezén

Szomjas nők címmel hetedik stúdióalbumát készítette el a Kistehén zenekar. Kollár-Klemencz László csapata a személyes, érzelmi témákat érintő friss anyagot csütörtökön mutatja be a fővárosi A38 hajón.

„A legutóbbi, két évvel ezelőtti lemez, az Elviszlek magammal sok aktuális szociális problémát feszegetett, most szívesebben mentem az emberi kapcsolatok, a férfi-nő viszony irányába" - mondta a frontember az MTI-nek.

Kollár-Klemencz László kitért arra, hogy A Kistehént az elmúlt években társadalom érzékeny zenekarnak sorolták be, de szerinte ez elsősorban az Erdős Virággal közösen írt dal, az Ezt is elviszem magammal miatt volt így. „Már a vele közös idei munkám, a megzenésített verseit tartalmazó Legesleges című CD is inkább azt az oldalát mutatta be, amely nem elsősorban az aktuális kérdésekről szól, hanem mélyebb, személyesebb, időtlen dolgokról".

https://www.youtube.com/watch?v=gXP4frEL7bw

A Szomjas nők rövid, alig 37 perces anyag, fele olyan hosszú, mint ami egy CD-re ráférne. „Nagyon sok olyan dal rostálódott ki, amely nem volt elég erős ahhoz, hogy felkerüljön a lemezre. Másrészt kimúlóban vannak a hosszú munkák, az emberek manapság inkább kíváncsiak egy néhányszámos EP-re, az alkotók egyre inkább csak egy-egy dallal jönnek ki. Egy ismerősöm az Elviszlek magammal megjelenése után másfél évvel mondta, hogy akkor hallgatta meg a CD második felét is. Rohanó világban élünk, az emberek türelme véges. A Szomjas nők egy koncentrált anyag lett, végig képes fenntartani a hallgató figyelmét. Igazi közös zenekari munka, a Kistehénből mindenki sokat dolgozott rajta" - fejtette ki a zeneszerző, a szövegek többségét jegyző, éneklő, gitározó és billentyűs hangszereken játszó Kollár-Klemencz László.

Mint fogalmazott, a CD kilenc felvétele közül az első nyolc képez egységet, a záró darab, a Felemel bónuszdalnak tekinthető, azt a stúdióban a zenészek nem külön-külön, hanem együtt játszották fel. „Egyfajta örömzene volt ez, a stúdiózás utolsó két napján felvett anyagokat használtuk fel a számok közötti átkötőkhöz is".

A szerelmi történeteket, eseteket elmesélő szövegekben szereplő hölgyeknek néha nevük is van, ilyen az Ági az égen, és az Adél, utóbbit Bujdosó János gitáros énekli. „Ági kitaláció, de Adél létező személy, ígértünk neki egy dalt, meg is kapta". Erdős Virág ezúttal a Milyen kár című dal szövegét írta, a szám egy lassú változata már az említett projekten, a Legesleg című CD-n is szerepelt. „Megkértem Virágot, hogy az általam felvázolt refrénre írjon szöveget, hasonló módon, mint korábban az Ezt is elviszem magammal esetében". A zene hol poposabb, hol rockosabb. A frontember szerint a 2002 óta létező Kistehénre mindig is a zenei eklektika volt jellemző, ebben érzi jól magát. A zenekar jelenleg négytagú, Kollár-Klemencz és Bujdosó mellett Vajdovich Árpád basszusgitározik és Jancsovics Máté dobol. A legutóbbi lemez óta két billentyűs távozott, Demeczky Benedek és az énekes fia, Kollár-Klemencz Gergő.

"A koncertek a négyes felállással rockosabb karaktert kapnak, a figyelem és az energia jobban összpontosul. A csütörtöki lemezbemutatón az A38 hajón azért lesz egy billentyűs közreműködő, Heigl László. Az este során közösségi klipforgatást tartunk, ami azt jelenti, hogy arra kérjük a nézőket, készítsenek képfelvételeket telefonjaikkal, mert ezeket felhasználnánk a Szép volt mind, és igaz című szám videójának elkészítésekor" - mondta végül Kollár-Klemencz László az MTI-nek. Az előzenekar az efZámbó Happy Dead Band lesz.

A Kistehén Szomjas nők című lemezét a Drum & Monkey adja ki. Az énekes beszámolt arról, hogy a CD valószínűleg egy német kiadónál is hamarosan megjelenik.

Kimaradt?