Kezdődik az egyetemisták filmfesztiválja

Szerdán kezdődik az egyetemisták filmjeit bemutató fesztivál Kolozsváron. A FFEST (Nemzetközi Diákfilm Fesztivál) nyolcadik kiadásánál tart, híre és színvonala már túlnőtte nemcsak Románia, hanem Európa határait is. Ez többek közt annak köszönhető, hogy a szervezők egyáltalán nem szűkmarkúskodnak a díjakkal: a rendezvény költségvetésének majdnem felét a legjobbak jutalmazására fordítják. A fesztivált megelőző napon a három szervező intézmény – A Sapientia EMTE, a Babes-Bolyai Tudományegyetem és a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem – képviselői tájékoztattak az idei szemléről.

Az idei FFEST-en emelkedik a minőség, csökken a mennyiség. Azaz: kevesebb filmet válogattak be, de azok színvonala nőtt az előző kiadásokhoz képest – mondta Szenkovics Dezső fesztiváligazgató. A műsorfüzet szerint a legtöbb filmet Romániából és Magyarországról nevezték be, sok érkezett Szlovákiából, néhány távolabbi országokból, például Marokkóból, és született jónéhány romániai-amerikai koprodukció is, amit szintén bemutatnak a diákok. „Hosszú távon az a célunk, hogy a versenyben szereplő munkák 50 százaléka külföldről érkezzen” – tette hozzá Szenkovics.

A fesztiválon nemcsak a 6000 lejes (közel 1500 eurós) fődíj elnyerése reményében érdemes részt venni, hanem tanulni is lehet a többiek munkáiból, módszereiből, megoldásaiból. Lehetőség nyílik arra, hogy a szakma „kulcsemberei” (már befutott rendezők, producerek) elérhető közelségbe kerülnek a diákok számára, tavaly például Cristi Puiu tette tiszteletét a fesztiválon a zsűri elnökeként, idén a TIFF főszervezője, Tudor Giurgiu rendező látja el ezt a feladatot, aki pénteken mesterkurzust is tart a filmszakos egyetemistáknak. Az idei zsűri teljes névsora itt olvasható.

Két workshopot tartanak a november 26-29-e között zajló fesztiválon, egy animációs képzést Radu Igazság vezetésével, és egy divatfotózási műhelyt Mira Marincaș és Ștefan Badulescu irányításával. Az ismerkedésnek, tapasztalatcserének főszerep jut ebben a négy napban – jelentette ki Eugen Moritz, a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem tanára.

Doru Pop, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Szakának tanára azt mondta, a fesztivál költségvetésének mintegy 40-45 százalékát (33000 €) a díjakra fordítják, hogy ezzel is versenyképessé tegyék a külföldön tanuló fiatal alkotók számára. Az első helyezés 6000, a második 4500, a harmadik 3000 lejes jutalommal jár, ezen kívül több különdíjat kiosztanak, 2500,1500, 1000 lej értékben. „Az a tapasztalatunk, hogy a díjazottak általában technikai felszerelésbe fektetik a kapott összeget, ami megint csak előre viszi a szakmabeli fejlődésüket” – vette át a szót Eugen Moritz.

A szombat estig tartó fesztivál programját itt lehet böngészni, a vetítésekre a kolozsvári Sapientia új épületében (a Tordai úton), a mesterkurzusokra a BBTE Színház és Televízió Szakán (a Farkas utcában) kerül sor. A Sapientiára menet-jövet pedig az eseményre készült plakátkiállítást is meg lehet csodálni, amelyet Képzőművészeti és Design Egyetem diákjai hoztak össze tanáruk, Feleki Károly vezetésével.

 

Kimaradt?