Decemberben újra Szigligeti Nagyváradon

A nagyváradi Szigligeti Színház december 7-én, vasárnap 19 órától kerül újra műsorra az elmúlt évadban bemutatott Szigligeti című produkciót. Az előadásra az A típusú Halasi Gyula-bérlet érvényes, vagyis azok használhatják fel bérleteiket, akik az évad elején ezt az előadást választották. Jegyeket természetesen erre az előadásra is lehet váltani a színház pénztáránál keddtől péntekig 11-17 óra között.

A különleges színpadi produkció több célt tűz maga elé: emléket állítani Szigligetinek, felhívni a figyelmet egy nagyszabású magyar életműre, amely mélyen alulreprezentált korunk színházi világában; hatásos tablót vinni a közönség elé a 19. század magyar szellemtörténetének eseményeiről, szereplőiről, esztétikai és etikai eszmerendszeréről; végül korunk színházi formanyelvén nívós és egyben látványos, élvezetes produkciót létrehozni.

Az előadás törzsanyagát a Szigligeti-szövegek, színműveinek részletei adják. A darab keretjátékának és dramaturgiájának kialakítója, valamint a köztes jelenetek írója Béres Attila. Szigligeti 2014-ben a színdarabjaival előszobázik különböző színidirektoroknál. Lelkesen bemutatja saját műveit, s általuk minden esetben „visszatalál” saját életregényébe, abba a korba, amelyet Vörösmarty, Bajza, Petőfi, Déryné, Erkel és Liszt, Munkácsy és Benczúr neve fémjelez, s mely a magyar művészet kiteljesedésének kora, a romantika, a nemzeti éthosz és a népművészet egymásra találásának hősi korszaka.

Kimaradt?