Nyíltan az állam és egyház kapcsolatáról – konferencia a Posticumban

Állam és egyház kapcsolata Kelet-Közép-Európában 1945 és 1989 között. Intézmények és módszerek címmel konferencia kezdődik Nagyváradon, a Posticum kulturális központban pénteken. A kétnapos fórumot a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szervezi.

„Az államszocializmus időszakát kutató történészeknek az elmúlt években egyre fokozott mértékben sikerült hozzáférniük az 1945–1989 között keletkezett iratokhoz. Ezek alapján úgy értékeljük, hogy szükségesnek mutatkozik a kommunista állam és az egyházak viszonyának új kontextusba helyezése, amely nem szűkíthető le az egykori kollaboránsok és a Securitate kapcsolatának leírására, mint ahogyan az korábban történt" – áll a szervezők indoklásában, akik szerint a konferencia fő célkitűzése, hogy bemutassa mindazokat az intézményeket és módszereket, amelyeken keresztül a (párt)állami vezetés ellenőrzést és nyomást gyakarolt az egyházakra.posticum

„Mivel a Szovjetunió ellenőrzése alá került keleti blokk országaiban – moszkvai mintára – hasonló vallásellenes intézkedéseket hoztak, éppen ezért fontosnak véljük összehasonlítani a Romániában és a Magyarországon lezajlott eseményeket, rámutatni a közös vonásokra, illetve az eltérésekre" – vallják.

A történészek mellett levéltárosok is részt vesznek a konferencián, ugyanis a kutatómunka sikeressége szorosan összefügg az egyházi és állami levéltárak feldolgozottságával és nyitottáságával. A konferencián részt vevő CNSAS és a legfontosabb egyházi levéltárak munkatársai előadásaikban arra törekednek, hogy egyrészt bemutassák mindazokat az iratcsoportokat, amelyek fontos információkat tartogathatnak a fentebb megjelölt időszak kutatói számára, másrészt ismertessék, hogy ezeket az iratokat milyen feltélek mellett lehet kutatni.

Program:

Állam és egyház kapcsolata Kelet-Közép-Európában

1945 és 1989 között – intézmények és módszerek

Szervezők: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest

Posticum – Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület, Nagyvárad

Időpont: 2012. október 19–20.

Helyszín: Nagyvárad, Posticum Kulturális Központ, Teiului u. 26. sz.

2012. október 19., péntek

9:00-9:20 – Megnyitó

I. szekció: Az ellenállás és a leszámolás kezdete. Moderátor: Cristian Vasile

9:20-9:50 – Balogh Margit (kandidátus, Magyar Tudományos Akadémia, Társadalomtudományi Kutatóközpont, igazgató, Budapest): Szentszéki képviseletek a szovjet hatalmi zónában, 1944–1950

9:50-10:20 – Gyarmati György (kandidátus, ÁBTL, főigazgató, Budapest): Rómába rendeltetés vagy budapesti per-kreálás.  (Rákosi Mátyás – és az MKP – dilemmája 1948 végén, a Mindszenty József elleni hadjáratban.)

10:20-10:50 – Mikó Zsuzsanna (drd, Magyar Nemzeti Levéltár, főigazgató, Budapest): A magyar katolikusok elleni bírósági eljárások típusai, 1956­–1963

10:50-11:20 – Csendes László (Ph.D, CNSAS volt elnöke): Párbeszéd a börtönben. Egyház és állam viszonya a román kommunizmus első évtizedében   

11:20-11:50 – szünet

II. szekció: A nemzeti egyház paradigmája az államszocializmusban és az ateista propaganda. Moderátor: Balogh Margit

11:50-12:20 – Cristian Vasile (Ph.D, Nicolae Iorga Történettudományi Intézet, tudományos kutató, Bukarest): A Román Ortodox Egyház és a kommunista hatalom. Újabb történelmi források felkutatása

12:20-12:50 – Dorin Dobrincu (Ph.D, A. D. Xenopol Történettudományi Intézet, tudományos kutató, Iasi): A román ateista propaganda, 1948–1989. Modellek, korszakok, szereplők

12:50-13:20 – vita

13:30-14:30 – ebédszünet

III. szekció: Túlélési stratégiák és az üldöztetés újabb formái. Moderátor: Dorin Dobrincu

14:30-15:00 – Bánkuti Gábor (Ph.D, Pécsi Egyetem – Bölcsészettudományi Kar, tanársegéd,  Pécs): Túlélési stratégiák a szétszóratásban. A jezsuiták

15:00-15:30 – Szabó Csaba (Ph.D, Collegium Hungaricum, igazgató, Bécs): Gondolatok a „néma légió” tagjairól

15:30-16:00 – Vörös Géza (történész-levéltáros, ÁBTL, Budapest): Sasfiókák a viharban. Egy gyermekmentő pap meghurcoltatásai a diktatúra évtizedeiben

16:00-16:30 – Bandi István (történész-levéltáros, ÁBTL, Budapest): Gyermekek ellen nincs osztályharc. (Állambiztonsági eljárások az egyházi iskolák diákjai ellen 1950–1970 között.)

16:30-16:50 – szünet

IV. szekció: Kompromisszum és kiútkeresés a püspöki aulákban. Moderátor: Gyarmati György

16:50-17:20 – Nagy Mihály Zoltán (Ph.D, Posticum – Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, programfelelős, Nagyvárad): Márton Áron püspök szabadonbocsátása – kísérlet a romániai katolikus egyház helyzetének rendezésére?

17:20-17:50 – Denisa Bodeanu (Ph.D, Bukarest): Márton Áron püspök a CNSAS Levéltárában

17:50-18:20 – Jánosi Csongor (drd, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Református Tanárképző Kar, Kolozsvár): A Romániai Református Egyház az ’50-es, ’60-as években. Egyház és állam viszonyrendszere a korabeli püspökválasztások alapján. Értelmezési kísérlet

18:20-18:50 – vita

19:00 – vacsora

2012. október 20., szombat

V. szekció: Állami és egyházi levéltárak a jelenkori egyháztörténet-írás szolgálatában. Moderátor: Nagy Mihály Zoltán

9:00-9:30 – Laura Stancu (Ph.D, CNSAS Levéltára, igazgató, Bukarest ): A CNSAS Levéltára a legendáktól az (újjá)szervezésig

9:30-10:00 – Sipos Gábor (Ph.D, Erdélyi Református Egyházkerület Levéltára, főlevéltáros, Kolozsvár): A kommunizmus korának forrásanyaga az erdélyi református levéltárakban

10.00-10:30 – Bernád Rita (Ph.D, Gyulafehérvári Érseki- és Káptalani Levéltár, főlevéltáros, Gyulafehérvár): Kutatási lehetőségek a romániai katolikus levéltárakban

10:30-11:00 – Lázár Csilla (Márton Áron Múzeum, igazgató, Csíkszentdomokos): A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum. Gondolatok egy egyháztörténeti kiállítás kapcsán

11:00-11:30 – Zombori István (Ph.D, Magyar Egyháztörténeti és Enciklopédiai Munkaközösség –Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, főszerkesztő, Szeged): Az egyházüldözés forrásai: gyűjtés, feldolgozás, publikálás

11:30-12:30 – kerekasztal: Hol tart ma a jelenkori egyháztörténet-írás?

13:00 – ebéd

Kimaradt?