Újabb erdélyi kortárs dráma ősbemutatójára készül a Yorick Stúdió

Potozky László Sztrodzsegon című darabját mutatja be pénteken a marosvásárhelyi Yorick Stúdió.  A fiatal szerző művét Sebestyén Aba viszi színre, és olyan aktuális szociális kérdésekkel foglalkozik, mint a rendszerváltás után a társadalom peremére sodródott, és onnan visszatalálni képtelen emberek sorsa, a kirekesztettség, az alkoholizmus, a családon beüli erőszak és a kiskorú drogosok problematikája.

A történet néhány piaci árusról szól és arról, hogy ezek az emberek hogyan élik meg a városvezetés döntését: egy hónapon belül az egész oroszpiacot le kell dózeroltatni, ezáltal mintegy felszámolva az ő megélhetésüket.

 Az előadás az Interkulturális párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projekt VI. kiadásának keretében kerül bemutatásra, létrehozását Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé, kiemelt partner a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.

 A bemutatóra október 31-én 19 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai bábstúdiójában. Jegyek a helyszínen válthatók.

Az alkotók:

Panzer: László Zsuzsa

Ságodi: Henn János

Öreg: Nagy István

Csimasz: Nagy Norbert

Motor: Mező Szabolcs

Julika: Deák Orsolya

Díszlet: Bajkó Blanka Alíz

Jelmez: Hodgyai István

Koreográfus: Györfi Csaba

Rendező: Sebestyén Aba

Kimaradt?