Sepsiszentgyörgy: Új bérletrendszer a nézői szabadságért

Ősztől teljesen új bérletrendszert hirdet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, tájékoztatta a maszol.ro-t Bocsárdi László (képünkön). A társulat igazgatója szerint az eddigi, napokhoz és közösségekhez kötött bérletek helyett ezután mindenkire egyaránt érvényes, sokkal nagyobb nézői szabadságot biztosító bérletet vezet be a színház. Bocsárdi László szerint ezzel a közönség és színház közötti, dinamikusabb kapcsolatra törekednek, a nézői szükségletekhez igazítják a bérletrendszert, és az árakat is azon a szinten tartják, hogy „érdemes" legyen megvásárolni a színházbérleteket. Az új bérletrendszer célja, hogy a nézők könnyebben elmenjenek az előadásokra, és az ő döntésüktől függjön, hogy milyen napon mennek színházba. Lényegében egy adott bérlettel bármilyen előadásra el lehet jutni, akár többször meg lehet nézni egy előadást, vagy pedig az egész család elmehet, és így érvényesítheti bérletét, mondta Bocsárdi László.
A következő színházi évadról elmondta: az új produkciók száma az elmúlt évekhez hasonló lesz, viszont az új bérletrendszerrel nagyobb szabadságot kapnak a nézők, akik már nem csak az új évad előadásait nézhetik majd meg, hanem a műsoron tartott régebbi előadásokat és vendégjátékokat is. Bocsárdi László szerint az ősszel kezdődő új évadban megvalósítják régi álmukat, miszerint folyamatosan játsszák azokat a sikeres előadásaikat, amelyek az erdélyi színjátszásban fontos szerepet töltenek be, vagy amelyeket szeretnek a sepsiszentgyörgyiek.
Jövő évadra az eddigieknél gazdagabb előadás-csomagot kínálnak, ettől válik nagyvárosivá a színházi kínálat Sepsiszentgyörgyön, mondta Bocsárdi László.

Kimaradt?