Ispotályokról, orvoslásról a Teleki Tékában

A Teleki Tékában kéthavonta szervezett Beszélő könyvek sorozat kedd esti meghívottja Berekméri Árpád Róbert és Spielmann Mihály történész volt, akikkel Lázok Klára könyvtárvezető régi orvosi könyvekről és korabeli ispotályokról beszélgetett.

Marosvásárhelyen két nagy fejezete van az ispotály-történetnek: a római katolikusok által működtetett, illetve a református közösség által fenntartott ispotályok. Berekméri Ápád Róbert történész-levéltáros elmondta, míg Nyugat-Európában az 1200-as évekbe nyúlik vissza a kórházak hagyománya, Marosvásárhelyen a 17-ik, 18-ik században jöttek létre az első ispotályok. Ezekben többnyire „gyámolítással” foglalkoztak, ahogy a korabeli krónikákból kiderül, Európa több mint ezer ispotályában mindössze 39-ben gyógyítanak. Az első marosvásárhelyi, a Szentlélek rend által, valahol a város perifériáján működtetett ispotály 6 férőhelyes volt.

Ugyanabban az időben a Yorkban működő 203-t, a firenzei 460 férőhelyet biztosított az arra rászorulóknak. A második ispotály Marosvásárhelyen 1689-ben épült, a mai Kistemplom helyén. Szigorú belső szabályzattal működött, külsősök nem mehettek be, de onnan kijönni sem lehetett egykönnyen. A gondozottaknak nem csak a gazdasági tevékenységükből kellett kivenni a részüket, de vasárnaponként koldulással is hozzá kellett járulniuk az ispotály fenntartásához – számolt be a régmúltról Berekméri.

A Teleki Tékában őrzött orvoslás-tudományi könyvekről, azok szerzőiről Spielmann Mihály értekezett. Elmondta, hogy az első magyar nyelvű orvosi könyv, a 16-ik században keletkezett Ars Medica a 20-ik századig csupán kéziratban létezett. A szerzőjéről sikerült kideríteni, hogy Lencsés György volt, a Báthori család kíséretéhez tartozott, de nem lehet tudni, hogy milyen néven, mikor tanult. A korabeli orvoslás szintjén, a fejtől kiindulva a végtagokig haladva írja le a különféle „nyavalyékat” és azok gyógyítására a recepteket, amelyeket úgy ajánl, hogy „próbáld ki”, vagy „kipróbálandó”, ami azt jelenti, hogy a beteg nem halt bele annak korábbi használatába.

Az első főorvos Marosszéken, aki fizetésért dolgozott, Mátyus István volt, aki a 18-ik században megejelent hatkötetes Dietetica című gyógyászati könyvével is megörökítette nevét az orvostörténetben. Ennek egyik érdekessége, hogy nem csak a betegségek gyógyításának receptjeit írja le, de azok megelőzésére is nagy hangsúlyt fordít.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?