Kettős kiállítás nyílt a Bernády Napokon (GALÉRIA)

Kákonyi Csilla festőművész és férje, Bálint Zsigmond fotóművész kettős tárlatát nyitották meg csütörtök este a Bernády Házban, a 17-ik Bernády Napok rendezvénysorozat keretében.

Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke a 17-ik alkalommal megrendezett kulturális-művészeti eseménysorozat jelentőségét hangsúlyozta a város magyarságának az életében, kiemelve Bernády György örökségének, szellemiségének ápolását, azt, hogy „nem csak büszkéknek kell lennünk Bernádyra, hanem azon is gondolkodnunk kell, hogy mit tudunk hozzátenni az örökségéhez”.

Egyikük festőművész, másikuk fotóművész, különböző műfajban, de mégis hasonlóban alkotnak – mondta Kákonyi Csilláról és Bálint Zsigmondról Nagy Miklós Kund, aki a földszinten elhelyezett festményeket és az emeleten látható fényképeket és azok alkotóit méltatta. Kákonyi Csilla festményei kérdéseket állítanak, gondolatokat ébresztenek a nézőben, amelyek akár másak is lehetnek, mint az alkotóé, a lényeg az, hogy elgondolkodjunk a látottakon. Az egyik teremben az olajfestmények kaptak helyet, a másikban a kisebb akvarellek.

Az emeleti kiállítóteremben Bálint Zsigmond portrékat mutat be. Ahogy a méltatója fogalmazott, sok-sok arc néz velünk szembe, valamennyi természetes, egyik felvétel sem művi, ami azt is jelzi, hogy a fényképész feloldja az alanyait, akiket saját környezetükben fotóz, természetes közegükben örökít meg. Öregemberek, fiatalok, gyerekek néznek a kamerába, nem munka, vagy valamilyen tevékenység közben „leste meg” a fotogáfus őket, hanem megkérte, hogy nézzenek egyenesen a fényképezőgépbe. Mégsem feszengenek, arcvonásaik természetesek, nem zavarja őket az, hogy fényképézik.

A festmények lent és a fényképek fent kiegészítik egymást, teljes élményt nyújtanak a Bernády Házba látogatónak. Más műfajok, mégsem távoliak egymástól, gondolatokat ébresztenek, esetleg emlékeket is felidéznek, különleges világba kalauzolnak.

Kimaradt?