Először jön Kolozsvárra a Budapesti Operettszínház

Először lép fel Kolozsváron a világ egyik legrangosabb operettszínháza. Október 26-án 15 és 19 órától Lehár Ferenc A mosoly országa című romantikus nagyoperettjét mutatja be a Budapesti Operettszínház teljes színpadi társulata, parádés szereposztással, lélegzetelállító látványvilágú díszleteivel és jelmezeivel, Kero rendezésében.

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója így nyilatkozik az eseményről: „Művelődéstörténeti eseménynek tartom azt, hogy először látogat Erdélybe a világ általam legrangosabbnak tartott operettszínháza. Véleményem szerint senki nem műveli náluk magasabb szinten a műfajt, intézményünk operett-repertoárjának megvalósítói pedig mindig fél szemmel és fél füllel a budapesti előadásokat figyelték. Az elmúlt 40 év alatt részben vissza-tükröződött az általuk képviselt ízlésvilág a mi színpadjainkon is.

A mosoly országa című operett az egyik legkiemelkedőbb, legismertebb alkotás nemcsak a Lehár operettjei közül, hanem az egyetemes irodalomban is. Az a szerencse ér minket, hogy a Budapesti Operettszínház teljes társulatával mutatja be itt az előadást, tehát közel száz művész érkezik. Hab a tortán, hogy a rendező nem más, mint Kerényi Miklós Károly, a Kero néven ismert kiváló opera- és operettszakértő, aki nagyon sok éven át vezette a budapesti intézményt, és meghatározta ennek irányelveit. A vendégelőadáson a budapesti Makláry László karmester vezényel, a zenekart pedig mi biztosítjuk, ez is az együttműködés része.

A kapcsolat a két intézmény között nem A mosoly országával kezdődött, hiszen tavaly mi voltunk A cirkuszhercegnő című előadással Budapesten. Bízom benne, hogy az együttműködés itt nem áll meg, hisz olyan jó kötelékeket sikerült kiépíteni az elmúlt időszakban a Buda-pesti Operettszínház és a Kolozsvári Magyar Opera között, hogy minden esély megvan a folytatásra“ - nyilatkozta a Kolozsvári Állami Magyar Opera igazgatója.

„A mosoly országa keleti koloritban gazdag zenés színházi mű, akárcsak Puccini Pillangóasszonya vagy Kálmán Imre Bajadérja. A „különböző népek gyermekeinek szerelme” problémakör gazdagodik tovább a bőrszínek és a kulturális értékek sokszor nehezen összebékíthető konfliktusain keresztül ebben az operettben.

A bécsi arisztokrata lány és a kínai diplomata szerelme romantikus mesének tűnik, de a XXI. században – ha csak a kis Bhután állam uralkodójának és az ő magánéletének problémáit elemezzük – a helyzet szinte alig más. A lényeg a társadalom elvárásaiban, a különböző megfelelési szándékokban, és az egyén szabadságát oly sokszor korlátozó körülmények elfogadásában, vagy felrúgásában rejlik.

Igazi, minden kötöttséget elmosó szerelemről, s ugyanakkor a felelősségérzet fontosságáról mesél ez a gyönyörű dallamokban gazdag, sok humorral és játékkal fűszerezett darab.

A mosoly országa szívet-lelket bizsergető-melengető vallomás az ember dolgáról a világban, magánszemélyként és közszereplőként. Sok nevetés és tréfa mellett ez az operett azon ritka kivételek közé tartozik, melynek a vége nem igazi happy end... De, hát valljuk be, az se baj, ha néha szembesülünk egy megoldhatatlannak látszó helyzet gyötrelmeivel, s azért némi reménysugár a boldogságra talán még ebben az operettben is marad…”  - mondja az előadásról a rendező, KERO. 

SZEREPOSZTÁS:

Szövegét írták: Viktor Léon, Ludwig Herzer, Fritz Löhner-Beda

Fordította: Harsányi Zsolt

Mai színpadra alkalmazta: Kállai István, Kerényi MG.

Vezényel: Makláry László

Szu-Csong herceg...................................Boncsér Gergely / Vadász Zsolt

Liza............................................................ Fischl Mónika / Lukács Anita

Hadfaludy Ferenc gróf............................................ Kerényi Miklós Máté

Mi, a herceg testvére...................................................... Dancs Annamari

Csang, a herceg nagybátyja................................................ Németh Attila

Lichtenfelds gróf, táborszernagy......................................... Jantyik Csaba

Amália..................................................................................... Kolti Helga

Főeunuch.............................................................................. Peller Károly

Fu-Li, követségi titkár............................................................... Laki Péter

Tábornok.............................................................................. Péter Richárd

Kicsi Szu-Csong herceg.......................................................... Hetei Máté

Kicsi Mi............................................................................... Mayer Szonja

Közreműködik a Budapesti Operettszínház ének- és balettkara, valamint a Kolozsvári Magyar Opera zenekara.

Díszlettervező: Gyarmati Ágnes

Jelmeztervező: Horváth Kata

Zenei vezető: Makláry László

Karigazgató: Drucker Péter

Rendezőasszisztens: Lénárt Gábor

Koreográfus-asszisztens: Szabó Erika, Lendvai Zsolt

Játékmester: Tucker András

Zenei munkatársak: Axmann Péter, Déri Judit, Mihalics János, Szekeres László, Puskás Dóra

Koreográfus: Lőcsei Jenő

Rendező: KEROŸ

RÉSZLETEK ÉS HELYFOGLALÁS:

•             www.magyaropera.ro

•             org@hungarianopera.ro

•             facebook.com/KolozsvariMagyarOpera

•             jegypénztár (tel.: 0264-593468, naponta 10.00-13.00. és 16.30-18.30 óra között)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?